Paralimpia: az aranyérmes Kiss Péter Pált buli várja a falujában

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2021.09.07. 17:19
Kedden ünnepélyes keretek között köszöntötték a magyar parasport aranycsapatát – ahogy Szabó László, a Magyar Paralimpiai Biztottság elnöke nevezte a Tokióban hét aranyat, öt ezüstöt és négy bronzot szerző magyar küldöttséget. Az NSO Tv a paralimpiai bajnokok közül Kiss Péter Pállal és Illés Fannival beszélgetett. 

„Jó lenne most pihenni egy kicsit, egy jó fürdésre, alvásra vágyom, de jó érzés itt lenni, hiszen minket ünnepelnek” – mondta az NSO Tv-nek Kiss Péter Pál, aki egyenesen a reptérről érkezett a Sterbinszky Amália Sportcsarnokba. S a 18 éves paralimpiai bajnok parakajakos a hivatalos ünnepség után sem számíthatott arra, hogy otthon álomra hajthatja a fejét, hiszen falujában, Nagyvátyon is nagy erőkkel készültek a fogadására. Videónkból kiderül, hogy az aranyérmén kívül mit hozott még haza magával Tokióból, s azt is elmondja, hogyan élte meg élete első paralimpiáját.

Illés Fanni már elengedte, hogy paralimpiai bajnok legyen, s nem is merte elhinni az utolsó pillanatig, hogy az álma mégis valóra válik Tokióban. A győzelme után feldolgozhatatlanul sok üzenetet kapott, többek között Hosszú Katinka és Nagy Tímea is gratulált neki. S hogy miért az olimpiai bajnokoktól kapott üzenetek jelentik számára a legtöbbet? Ez is kiderül a videónkból, ahogy az is, hogyan fogadták itthon a 100 méteres mellúszásban paralimpiát nyerő paraúszót.

Legfrissebb hírek

Szabó Álmos Milák Kristófról: Ő a magyar sport kincse

Úszás
2025.02.26. 16:03

Jancsik Árpád: A többi kollégám is megérdemelte volna a díjat

Egyéb egyéni
2025.02.23. 11:47

Hosszabbított a Vasassal a paralimpiai bajnok Illés Fanni

Úszás
2025.02.22. 11:29

Négy évre eltiltották az ukránok paralimpiai bajnokát

Egyéb egyéni
2025.02.15. 13:39

Magyar Parasport Napja: kajakosok az idei nagykövetek

Egyéb egyéni
2025.02.05. 10:40

Konkoly Zsófiáról nevezték el a pécsi sportuszoda nyolcas pályáját

Úszás
2025.01.30. 19:51

A paralimpiai bajnok Pap Bianka hosszabbított a Vasassal

Úszás
2025.01.24. 14:34

Tarek Szuei: Lenyűgöző volt a párizsi paralimpia kreativitása

Egyéb egyéni
2025.01.17. 10:31
Ezek is érdekelhetik