Torna: Kovács Zsófia nem mondott le Párizsról

– Az őszi kvalifikációs világbajnokság előtt néhány nappal dőlt ki a sorból: hogyan dolgozta fel, egyáltalán fel tudta dolgozni, hogy éppen a legfontosabb verseny előtt szakadt el az elülső keresztszalagja?
– Rettentő nehéz volt – ismerte el Kovács Zsófia Európa-bajnok tornász. – A sérülés miatt elég sok időm maradt gondolkozni azon, vajon miért történt ez velem, hiszen már előtte, augusztusban is kihagytam két hetet, mert akkor meg újra előjött a hasfalhúzódásom. A testem jelezte, vissza kell venni az iramból. Idővel azért összeszedtem magam, segített, hogy tudatosítottam magamban, vannak még céljaim.

– Azért biztosan nem lehetett könnyű ágyból nézni a társait.
– Szerencsére hamar műtőasztalra kerültem, így már otthonról követhettem végig a világbajnokságot: furcsa volt, hiszen nemigen hagytam ki nagy versenyt a pályafutásom során, s furcsa volt az is, hogy a lányoknak, akikkel hónapokon keresztül együtt készültünk, segítettük egymást, tőlem távol, nélkülem kellett helytállniuk.

– Akkor is kimondtuk: Kovács Zsófia hiányzott a csapatból, minden bizonnyal éppen ezért csúszott le a kvótáról a válogatott – ön is kimondta ezt?
– Jó lett volna, ha segíteni tudom a csapatot, talán nem tűnik nagyképűnek, ha azt mondom, velem reális esély lett volna a kvótára. Azt éreztem, miattam ment el a kvalifikáció, pedig nem tehettem a sérülésemről.

– A műtét után mi történt önnel?
– Három hét szigorú fekvés következett – ez sem volt könnyű, azt hittem, sohasem ér véget ez az időszak… Már nagyon vágytam egy sétára a friss levegőn! Még húsz napig véralvadásgátlót kellett szúrni a hasamba, s bár az elején megkértünk egy nővért, segítsen, mert én ódzkodom az ilyenektől, a végén már én vettem a kezembe a tűt. Aztán három hét után a kontrollon elkezdték hajlítgatni a lábamat, elkezdhettem a gyógytornát is, persze csak óvatosan.

– Hol tart most?
– Alakulok. A lábam sokat javult, már futok és szökdelek is – a gyógytorna természetesen továbbra is része a napjaimnak. Nemrég elkezdtem erőnléti edzővel is dolgozni, már súlyokat emelgetek. A leginkább annak örülök, hogy a térdem nem dagad be.

– Ugye nem mondott le Párizsról?
– Nem, dehogy mondtam le! Viszont még sokáig szeretnék tornázni, úgyhogy az az elsődleges, hogy a lábam százszázalékos legyen. Vannak még céljaim Párizs után is.

– Ott van már néha a tornateremben is?
– Igen, délutánonként mindig lemegyek a terembe, néhány napja már felmentem a korlátra is: hihetetlen jó érzés volt, hogy újra felvehettem a tenyérvédőmet, hogy bemagnéziáztam a kezemet. Szépen sorban jönnek a szerek, hogy a felemás korlát az első, nem kérdés, hiszen ott nem nagyon kell használni a lábamat.

– Van kellő türelme kivárni a visszatérést?
– Ott voltam december közepén Szombathelyen Dévai Boglárka hivatalos búcsúztatóján, és Bogi is arra figyelmeztetett, hogy legyen kellő türelmem, ez a legfontosabb. Intő példa Rebeca Andrade, a brazilok olimpiai és világbajnok tornászának háromszor is elszakadt a keresztszalagja, ami leginkább azért történt meg, mert túlságosan hamar visszatért. Sulykolom magamban, amit az előbb is mondtam, hogy vannak távolabbi céljaim is bőséggel, már csak ezért sem szabad belehajszolnom magam az idő előtti visszatérésbe.

A magyar női tornászválogatott (Bácskay Csenge, Czifra Bettina, Mayer Gréta, Székely Zója, Szilágyi Nikolett) a 15. helyen végzett októberben az antwerpeni kvalifikációs világbajnokságon, s ezzel egy úgynevezett országkvótát szerzett – mellette Czifra Bettina Lili egyéni összetettben névre szóló indulási jogot vívott ki, aztán a selejtező után nem sokkal az is kiderült, hogy még egy női indulónk lesz az olimpián: Bácskay Csenge ugrásban és Székely Zója felemás korláton elért helyezése versenyzett e tekintetben egymással, ám mert Bácskay végül a visszalépések miatt elindulhatott a döntőben, Párizsba is ő utazhat – a harmadik női tornász személyéről júniusig kell dönteni. Az az ország, amelyik csapatban nem kvalifikált, legfeljebb három versenyzőt küldhet harcba a játékokon.