Tomcsányi talajon harmadik az antalyai tornavilágkupán

Vágólapra másolva!
2024.03.31. 21:45
Tomcsányi Benedek (Fotó: MATSZ)
Tomcsányi Benedek talajon a harmadik helyen végzett az Antalyában rendezett torna challenge-világkupaversenyen.

 

A magyar szövetség vasárnapi tájékoztatása szerint Mayer Gréta ugráson negyedik, ugyanezen a szeren Péter Sára hatodik lett. A férfi mezőnyben gyűrűn két magyar is döntőzött: Kiss Balázs negyedikként, Závory Szilárd ötödikként zárt.

„Örülök az éremnek, mert a következő versenyem az Európa-bajnokság lesz. Jó szájízzel zártam ezt a vk-t így. Sikerült jól bemutatni a gyakorlatomat, és dobogóra tudtam állni” – mondta Tomcsányi. Mayer az ugrás fináléja mellett gerendán is bemutathatta gyakorlatát a legjobbak között, és ott a hetedik helyen fejezte be a vk-t.

„Ugráson harmadikként szólítottak, és a selejtezőhöz képest sokkal jobbnak éreztem az ugrásokat, végül negyedik lettem. Gerendán sajnos rontottam. Az elején nagyon összeszedett voltam, a gyakorlat közben jött egy hiba, és utána kicsit szétestem fejben” – tette hozzá.

 

Legfrissebb hírek

Májusban ismét visszatérne Kovács Zsófia Európa-bajnok tornász

Torna
19 órája

Tomcsányi Benedek ötödik lett talajon Antalyában a torna-vk-n

Torna
2025.03.22. 21:45

Gyász: elhunyt a hatszoros olimpiai bajnok tornász

Egyéb egyéni
2025.03.18. 07:28

Bakui torna-vk: Csuszovityina győzött ugrásban, Mayer Gréta negyedik

Torna
2025.03.09. 13:29

Mayer Gréta gerendán is finalista a torna-vk-n

Torna
2025.03.07. 15:59

Jól halad Kovács Zsófia és Czifra Bettina Lili rehabilitációja

Torna
2025.02.15. 13:12

Tatán edzett a női tornászválogatott

Egyéb egyéni
2025.01.26. 11:28

Visszavonul az ifjúsági olimpiai bajnok magyar tornász

Torna
2025.01.20. 11:22
Ezek is érdekelhetik