Cseh és Verrasztó döntős 400 vegyesen

Vágólapra másolva!
2010.08.15. 11:00
null
Kis Gergő csalódott lehet, csak három századdal maradt le Verrasztó Dávidtól (Fotó: Reuters)
Hatalmas magyar belharcot hoztak a férfiak 400 méteres vegyes úszásának ma délelőtti előfutamai: Cseh László az első helyen jutott a döntőbe, míg Verrasztó Dávid csupán három századdal előzte meg az összesített időlista harmadik helyezettjeként kieső Kis Gergőt. A férfi 4x100-as vegyes váltónk a nyolcadik helyen került a fináléba, míg a nők hasonló számában és női 400 méter gyorson nem jutottak tovább a mieink.

NŐI 400 M GYORS

Egyik magyar versenyző sem jutott döntőbe a női 400 méteres gyorsúszás délelőtti előfutamából a margitszigeti Európa-bajnokságon. Az első helyen a brit Rebecca Adlington lépett tovább a délutáni fináléba.

REAKCIÓK

„Már reggel a bemelegítésnél sejtettem, hogy ez most nem lesz jó. Egyetlen nap pihenőm volt ezen a héten, nagyon elfáradtam. Biztos kapok majd az edzőimtől. De van egy arany- és egy bronzérmem, úgyhogy azért örülök" – mondta Mutina Ágnes a Magyar Televíziónak.

 

„Ez a reggeli úszás nem volt az igazi, mintha merev lettem volna. Ezt most nem éreztem annyira, mint a 200 métert, annyira nem is ment jól, valami mintha hibázna az úszásomban. Próbáltam tartalékolni is, és mindent megpróbálok majd a fináléban" – mondta Cseh László.

Mutina Ágnes a hatodik lett saját futamában 4:15.01 perces idejével, így a 15. helyen zárt összesítésben. Kádas Vivien a hetedik lett a futamában (4:19.82), és a 21. pozícióban végzett.

Lengyel Anna (4:23.91) a 25., míg Kiss Dóra (4:26.69) a 27. helyre került összesítésben.

FÉRFI 400 M VEGYES

Cseh László és Verrasztó Dávid az első két helyen bejutott a 400 méteres vegyes úszás döntőjébe, míg Kis Gergő – három századdal lemaradva Verrasztó mögött – a harmadik lett összesítésben, így kiesett.

Kis Gergő ugrott medencébe elsőként a magyarok közül a 400 méteres vegyes előfutamai során, és meg is nyerte a saját futamát 4:14.76 perces idejével.

A következő futamban Cseh László, Verrasztó Dávid és Gyurta Gergely következett a mieink közül, és az előbbi két úszó fölényesen győzött. Cseh 4:14.01 perc, míg Verrasztó 4:14.73 alatt teljesítette a távot, ami azt jelentette, hogy összesítésben három magyar végzett a képzeletbeli dobogón, ám mivel egy országból csak ketten juthatnak a fináléba, Kis kiesett.

Gyurta Gergely Cseh Lászlóék mögött a harmadik lett a futamában 4:21.35 perces idejével, amely a 11. helyet jelentette számára összesítésben.

NŐI 4x100 M VEGYES VÁLTÓ

Nem jutott be a döntőbe a délelőtti előfutamból a magyar női 4x100-as vegyes váltó a margitszigeti Európa-bajnokságon.

A Dara Eszter, Kovács Krisztina, Tompa Orsolya, Verrasztó Evelyn alkotta csapat 4:09.78 perces idővel zárta a számot, ami csak a 9. pozícióhoz volt elég összesítésben a csehek kizárása után.

Az első helyen egyébként a britek, a másodikon a svédek, a harmadikon a dánok jutottak a fináléba.

FÉRFI 4x100 M VEGYES VÁLTÓ

Döntőbe jutott a magyar férfi 4x100 méteres vegyes váltó: a mieink a nyolcadik helyen kerültek a fináléba a margitszigeti úszó Európa-bajnokságon.

A Szilágyi Ádám, Gyurta Dániel, Hős Péter, Kozma Dominik alkotta csapat saját futamának hajrájában nagy harcot vívott az olaszokkal a britek mögötti második pozícióért, és végül a mieink a harmadikok lettek 3:38.77 perces idővel.

Az első helyen a hollandok, a másodikon a franciák, míg a harmadikon a britek jutottak be a döntőbe.

ÚSZÓ EB
NŐI 400 M GYORS, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Rebecca Adlington (brit) 4:07.95
2. Patricia Castro (spanyol) 4:09.35
3. Lotte Friis (dán) 4:09.56
4. Joanne Jackson (brit) 4:10.09
5. Alina Potec (román) 4:10.12
6. Coraélie Balmy (francia) 4:10.50
7. Cyriell Étienne (francia) 4:11.20
8. Erika Villaecija (spanyol) 4:11.62
ÚSZÓ EB
FÉRFI 400 M VEGYES, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Cseh László (magyar) 4:14.01
2. Verrasztó Dávid (magyar) 4:14.73
3. Gal Nevo (izraeli) 4:16.15
4. Alekszandr Tyihonov (orosz) 4:16.46
5. Yannick Lebherz (német) 4:17.10
6. Joannisz Drimonakosz (görög) 4.17.49
7. Carlos Vives (spanyol) 4:17.52
8. Luca Marin (olasz) 4:18.01
ÚSZÓ EB
NŐI 4x100 M VEGYES VÁLTÓ, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Nagy-Britannia 4:02.00
2. Svédország 4:03.43
3. Dánia 4:03.80
4. Oroszország 4:04.75
5. Németország 4:04.90
6. Olaszország 4:07.73
7. Belgium 4:07.98
8. Franciaország 4:08.00
 ÚSZÓ EB
FÉRFI 4x100 M VEGYES VÁLTÓ, A DÖNTŐ MEZŐNYE
1. Hollandia 3:36.00
2. Franciaország 3:36.03
3. Nagy-Britannia 3:37.22
4. Németország 3:37.53
5. Lengyelország 3.37.76
6. Olaszország 3:38.63
7. Oroszország 3.38.64
8. Magyarország 3:38.77

 

 ÚSZÓ EB
A DÉLUTÁNI PROGRAM (17 órától, mindegyik számban döntőt rendeznek)
50 m női gyors
50 m férfi gyors
50 m női mell
200 m női pillangó (Hosszú Katinka, Jakabos Zsuzsanna)
400 m férfi vegyes (Cseh László, Verrasztó Dávid)
400 m női gyors
4x100 m női vegyes váltó
4x100 m férfi vegyes váltó
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik