Vizes-vb: a triplázó Gyurtáé a magyar úszás 22. vb-aranya

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.08.02. 21:42
Gyurta Dániel sporttörténelmet írt péntek este Barcelonában a 200 méteres mellúszás döntőjében, tudniillik előtte ebben a számban még soha senkinek nem sikerült három vb-n is diadalmaskodnia. Gyurta ráadásul ezt sorozatban tette.

A triplázás utolsó „darabját" ráadásul úgy alkotta meg, hogy 2:07.23 perccel saját előző Európa-csúcsát (2:07.28) is megjavította, amelyet tavaly, a londoni olimpián aratott győzelme alkalmával úszott.

Gyurta, aki alig 15 évesen, az 2004-es, athéni ötkarikás játékokon már második tudott lenni 200 méter mellen, a 2009-es római és a 2011-es sanghaji sikeréhez képest most Barcelonában diadalmaskodott a legmagabiztosabban, ezen a szinten mondhatni fölényesen. Ő szerezte a magyar úszósport 22. világbajnoki aranyát, s 24 évesen elmondhatja magáról, hogy minden fontosabb cím a birtokában van, hiszen az említettek mellett - 2010-ből és 2012-ből - két Európa-bajnoki elsősége is van.

Kiss László szövetségi kapitány mindenekelőtt Gyurta Dániel rendkívül okos versenyzését dicsérte.

„A sportolói intelligencia csúcsa volt, amit ma este Dani bemutatott. Az, hogy valaki hetediknek fordul száznál, majd százötvennél már vezet, s megrázva magát, és könnyedén elintézve minden riválisát ekkora magabiztossággal győz, csak a zseniális jelzővel dicsérhető" – nyilatkozott a kapitány.

Korábban ebben a számban két magyarnak – Szabó Józsefnek 1986-ban és Rózsa Norbertnek 1994-ben – sikerült diadalmaskodnia világbajnokságon.

Gyurta a sorozatban aratott harmadik diadalával az úszósport történetének legnagyobbjai közé emelkedett, ugyanis csak kevesen mondhatják el magukról, hogy egymás után háromszor nyertek ugyanabban a számban. Ilyen bravúrra csupán az amerikai Michael Phelps (100 pillangó, 200 pillangó, 200 vegyes), Aaron Peirsol (100 hát, 200 hát), Ryan Lochte (200 vegyes) és az ausztrál Ian Thorpe (400 gyors) volt képes. A nők között senki sem tudott ilyen teljesítményt nyújtani. Az egyedüli, aki négy egymást követő vb-diadallal rendelkezik, a szintén ausztrál Grant Hackett: ő 1500 gyorson hozta össze a példátlan sorozatot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik