Úszó Eb: Verrasztó Dávid biztos nem lesz szövetségi szóvivő

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2014.08.25. 14:41
null
Verrasztó Dávid az Eb-aranyával (Fotó: Reuters)
Miután Verrasztó Dávid aranyérmet szerzett a berlini úszó Európa-bajnokságon, kendőzetlen szavakkal jellemezte, hogy egy Eb-arany mennyit ér hazánkban – Gyárfás Tamás szövetségi elnök hamar reagált a szavaira.

A 400 méteres vegyes úszás friss Európa-bajnokából kiszakadt a döntő után a „Magyarországon az Eb-arany sz.rt sem ér” minősítés, majd később kicsit finomított mondanivalóján. Gyárfás Tamás kommünikéjében jelezte: Verrasztó vízben nyújtott teljesítményével kiérdemelte a szövetségi pénzjutalmat, és bár „többen felvetették, hogy mindezek tudatában kaphat-e pénzjutalmat az újdonsült bajnok”, a prémiummegvonás nem merült fel.

„Egy biztos, a közeljövőben szóvivőként nem kívánjuk alkalmazni” – írta az úszószövetség első embere.

Verrasztó 2010-ben és 2012-ben is ezüstérmes volt ebben a számban az Eb-n Cseh László mögött. Normálmedencében ez az első Európa-bajnoki címe, egyben a magyar úszósport 80. Eb-aranya.

A 26 éves Verrasztó Dávid 38 esztendővel azután nyert 400 méter vegyesen Eb-aranyat, hogy édesapja, Verrasztó Zoltán világcsúcsot úszott ebben a számban.

„A MAGYAR SPORT EREJÉT MUTATJA”

– Élete legjobb eredménye az Európa-bajnoki cím – gratulálunk!
– Boldog vagyok, hogy sikerült megszereznem az aranyérmet, de azt azért hozzátenném, hogy Magyarországon az Európa-bajnoki cím nem ér semmit – hökkentett meg válaszával mindenkit Verrasztó Dávid.

– Ezt komolyan gondolja?
– Igen. Persze, a magyar sport erejét is mutatja ez, vagyis van ebben a kijelentésben pozitívum, de negatívum is...

– Mitől ilyen keserű?
– Nem vagyok az, tényleg örülök az aranynak, csak elmondtam, mit tapasztalok a magyar sportban. Merthogy amit mondtam, nem csak az úszásra igaz.

– Mit tapasztal, a nemzetközi úszóéletben elismerik a magyar sikereket?
– Nagyon. Cseh Lacit például Olaszországban istenként tisztelik – éppen úgy, ahogyan labdarúgóikat. Ahol megjelenik, ott kitör az őrület. A problémára nem tudom a megoldást, nem is akartam keserű lenni, de tény, az Eb-aranynak nincs túl nagy értéke nálunk. Pedig hatalmas munka van benne...

– Ami most, ebben az Eb-döntőben meg is mutatkozott. A vasárnapi úszásával elégedett?
– Az időeredménynek nagyon örülök, ha hibát kellene keresnem az úszásomban, azt mondanám, hogy a két váltott karú úszásnem, vagyis a hát és gyors lehetett volna jobb. De összességében egész kulturáltan úsztam le a döntőt.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik