Úszás: Hosszú Katinka a MOB elnökével egyeztetett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.01.21. 14:17
Hosszú Katinka szerda este telefonon beszélt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnökével, Borkai Zsolttal egy személyes találkozó lehetőségéről. A felek abban maradtak, hogy a jövő héten egyeztetnek időpontot a vitás kérdések rendezésére.

A MOB-elnök a távirati irodának elmondta: Hosszú hívta őt telefonon, s megbeszélték, hogy amikor nizzai versenye után a jövő héten hazajön, kitűznek egy időpontot a négyszemközti találkozóra.

Hosszú Katinka először karácsony előtt tartott sajtótájékoztatót, amelyen kifejtette, hogy elégedetlen a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) teljesítményével és hozzáállásával. Kritikáit január 6-án, ugyancsak sajtótájékoztatón megismételte, egyben kijelentette: nem fogadja el azt a szerződést, amelyet a szövetség ajánlott számára decemberben.

Erre a sajtóeseményre Kiss László is elment, ám utána hiába próbált beszélni az úszóval, Hosszú elhagyta a termet. A szövetségi kapitány az ügy folyományaként lemondott a posztjáról, de három nappal később Gyárfás Tamás MÚSZ-elnök közölte, hogy a szakember meggondolta magát, és folytatja a munkát.

Hosszú ezt követően nem vett részt a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) január 14-i ünnepségén – az Egyesült Államokban versenyzett –, helyette édesanyja vette át az év legjobb női sportolójának járó elismerést.

Legfrissebb fejleményként az úszónő arról tájékoztatta a magyar szövetséget, hogy nem tud részt venni a budapesti FINA-gálán sem, de a képviseletében valaki ott lesz az eseményen. A nemzetközi szövetség szokásos éves díjátadóján jutalmazzák a világszövetséghez tartozó sportágak legjobbjait, s Hosszúnak jó esélye van, hogy 2014 után ismét elnyerje az esztendő legjobb úszónője címet. A kiválóság a gála idején valószínűleg a luxemburgi Euro Meet úszófesztiválon áll rajhoz, amelynek a honlapján megjelent múlt heti közlemény szerint ott lesz a január 29–31-én sorra kerülő verseny mezőnyében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik