Vizes vb 2017: eldőlt, mikor és hol rendezik a megnyitót

Vágólapra másolva!
2016.04.06. 10:26
Július 14-én lesz jövőre a magyarországi vizes világbajnokság megnyitója – többek között erről döntött a szervezőbizottság a legutóbbi ülésén.

A testület Seszták Miklós elnök vezetésével a Várkert Bazár előtti Duna-szakaszt választotta ki az ünnepélyes megnyitó helyszínéül.

Döntés született arról is, hogy a szinkronúszóversenyeket és a záróünnepséget a Városligetben tartják, a tervek szerint erre a célra ideiglenes medence épül a Városligeti Műjégpályán.

Véglegessé vált az óriás-toronyugrás helyszíne is: a versenyszámot a Parlamenttel szembeni Duna-parton kialakított speciális létesítményben rendezik meg. A televíziós közvetítés jóvoltából így Budapest három különböző arca, legvonzóbb, legszebb részei mutatkozhatnak majd be az egész világnak – olvasható a BP2017 Nonprofit Kft. szerdai közleményében.

A vb-nek – amelyen úszás, műugrás, nyílt vízi úszás, szinkronúszás és vízilabda szerepel a programban – eredetileg Guadalajara adott volna otthont, ám a mexikói város pénzügyi okok miatt tavaly februárban visszalépett. A vizes sportokat összefogó nemzetközi szövetség, a FINA tavaly március 11-én közölte, hogy Budapestnek adja a rendezés jogát. A nyílt vízi úszók versenyeinek Balatonfüred ad majd otthont.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik