Junior úszó-vb: rekordlétszám Budapesten, rajt kedden

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.08.16. 14:02
Százharminc nemzet több mint 1000 versenyzőjének részvételével augusztus 20-án kezdődik a Duna Arénában a 7. junior úszó-világbajnokság.

Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke a hazai versenyzők pénteki sajtónyilvános edzése után kiemelte, hogy ez a szám hatalmas részvételi rekord, ahogy mondta, mindenki itt lesz, aki ebben a korosztályban (14-17 éves lányok, 15-19 éves fiúk) számít az úszósportban. A 2006-ban indult eseményen eddig a 2013-as dubaji vb volt a csúcstartó, akkor 91 ország 700 úszója indult.

Wladár hozzátette: minden feltétel adott ahhoz, hogy augusztus 20. és 25. között kiváló eseményre kerüljön sor a Duna Arénában, ahol azok a versenyzők ugranak vízbe, akik majd a 2027-es felnőtt budapesti vb-in is főszereplők lehetnek.

Petrov Iván utánpótlás szövetségi kapitány jelezte, a junior vb-n 30 magyar versenyző áll rajthoz.

„Ez lesz minden idők eddigi legerősebb junior vb-je, bár kicsit szokatlan időpontban rendezik, hiszen a versenyzők ilyenkor, augusztus végén általában már a jól megérdemelt pihenőjüket töltik” – hangsúlyozta Petrov, aki konkrét jóslásokba egyelőre nem bocsátkozott, mert csak vasárnap zárulnak le a nevezések, s akkor lesznek végleges rajtlisták. Annyit elárult, hogy „döbbenetes”, milyen erős csapattal érkeztek például az amerikaiak.

„Ebben a magyar csapatban most nincsenek Milák Kristófok és Késely Ajnák, akik két évvel ezelőtt az indianapolisi junior vb-n remekül helytálltak, de van például Berecz Blanka, aki eddig minden versenyt megnyert, ahol elindult” – jelentette ki Petrov Iván, aki szerint Bereczen kívül még Kós Hubert, Zombori Gábor, Fábián Fanni, Mihályvári-Farkas Viktória és Török Dominik esélyes az éremszerzésre.

Wladár Sándor bátrabban tippelt, azt mondta, hogy három dobogós, valamint több pontszerző helyezésben bízik.

A Magyar Úszószövetség írásos tájékoztatása szerint az egyik legnagyobb hazai éremesélyes az ifjúsági olimpiai bajnok és 2017-es EYOF-győztes Berecz Blanka (Kőbánya SC), aki fő számában, 200 méter pillangón a junior Európa-bajnokságon is aranyérmet nyert. Rajta kívül még jól szerepelhet Mihályvári-Farkas Viktória (Ferencváros), aki az idei junior Eb-n egy ezüstérmet (400 m vegyes) és egy bronzérmet (1500 m gyors) szerzett, Kós Hubert (UTE), aki a 2019-es EYOF-on négy számban is második lett (200 és 400 m vegyes, 100 m hát, 100 m pillangó), valamint Zombori Gábor (Budafóka XXII. SE), aki az idei junior Eb-n a 4x200 m-es gyorsváltóval szerzett bronzérmet.

Legfrissebb hírek

Junior úszó-vb: két arany- és egy ezüstérem a magyarok csütörtöki mérlege

Úszás
2022.09.02. 08:43

Úszás: „Minden idők legjobb junior-vb-je volt a budapesti”

Úszás
2019.08.26. 17:53

Junior úszó-vb: negyedik lett a férfi 4x100-as vegyes váltó

Úszás
2019.08.25. 19:42

Junior úszó-vb: egy 5. és két 7. hely a szombati mérleg

Úszás
2019.08.24. 19:31

Junior úszó-vb: Békési a 8., a 4x200-as gyorsváltónk a 6.

Úszás
2019.08.23. 19:45

Junior úszó-vb: Szabó-Feltóthy kevéssel maradt le a dobogóról

Úszás
2019.08.22. 18:01

Junior úszó-vb: megsérült a fordulónál, egy kézzel úszta le a második 50-et – videó

Úszás
2019.08.22. 14:41

Berecz Blanka benyúlással ezüstérmes a junior úszó-világbajnokságon

Úszás
2019.08.21. 17:47
Ezek is érdekelhetik