Vizes Eb: „Újra meg kell tanulnom úszni” – a németek klasszisa kihagyhatja a tornát

Vágólapra másolva!
2022.07.26. 12:19
null
Florian Wellbrock kihagyhatja a vizes Eb-t (Fotó: AFP)
Elképzelhető, hogy kihagyja az augusztus 11. és 21. között sorra kerülő Európa-bajnokságot Florian Wellbrock, a németek olimpiai bajnok úszója.

A 24 éves klasszis nemrég a Magyarországon rendezett világbajnokságon 800 méter gyorson egy ezüstöt, 1500 méter gyorson egy bronzot nyert a Duna Arénában, míg a Lupa-tavon a nyílt vízi úszóknál a csapattal és 5 kilométeren is első lett, 10 kilométeren pedig harmadikként csapott célba.

Ezt követően azonban megfertőződött a koronavírussal, és másfél héten keresztül egyáltalán nem tudott edzeni, láz, torokszárazság, a „klasszikus tünetek” gyötörték.

„A világbajnokságot is beleszámítva gyakorlatilag hat hétig nem tudtam rendesen edzeni, ez pedig világosan látszik a vízben is. Újra meg kell tanulnom úszni” – közölte Wellbrock.

A német úszó kiemelte, ha indul az olasz fővárosban, akkor kevesebb számot vállal majd, ugyanis csak úgy szeretne rajthoz állni, hogy harcban legyen a győzelemért.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Kapás Boglárka: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk együtt

Párizs 2024
2024.07.25. 12:45

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Párizs 2024
2024.07.25. 07:20

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Úszás
2024.07.21. 19:15

Csupán csak gyors – Katie Ledecky és az úszók, akikre még figyelni kell Párizsban

Képes Sport
2024.07.07. 16:37

Nyílt vízi úszás: Betlehem és Fábián az országos bajnok

Úszás
2024.06.29. 19:09

A helyek kétharmada már elkelt a Balaton-átúszásra

Egyéb egyéni
2024.06.29. 10:14

Betlehem Dávid: Nyerni is meg kell tanulni

Úszás
2024.06.28. 10:56
Ezek is érdekelhetik