Címlapsztori: Bowmannel és Marchand-nal megyek tovább – Kós Hubert

– Bár nem is tervezte, hogy hazajön a magyar bajnokságra, de ismerve önt, ugye kicsit ott van lélekben a többiekkel a Duna Arénában?
– Mindig nagyon várom, hogy elkezdődjön egy verseny otthon, hiába élek már másfél éve Amerikában – válaszolta Kós Hubert, aki ezen a héten San Antonióban versenyez ötvenes medencében. – Ilyenkor igyekszem követni a futamokat, szeretem nézni az úszást, nem titok, hogy a sportágba is így kerültem be, hiszen mindig néztem a tévében a nagy úszókat.

– Mára már ön is közéjük tartozik, és immár amerikai egyetemi bajnoknak is mondhatja magát – hogyan élte meg a sikert?
– Egész évben erre készültünk, azután még inkább, hogy tavaly a második helyen végeztünk. Felértünk a csúcsra a csapattal, nagyon jó volt ott lenni a többiekkel, és nemcsak akkor, amikor úsztam, akkor is, amikor csak szurkoltam a társaimnak. Az úszás egyéni sportág, ritkán adatik meg, hogy nem csupán magadért úszol, hanem egy csapatért küzdesz.

AZT HITTE, AZ EDZŐ A VISSZAVONULÁSÁT JELENTI BE

– A bajnoki döntő során meglehetősen csalódottan nyilatkozott: az közismert, hogy ritkán elégedett az úszásával, de miért volt elkeseredve a kétszáz yard vegyes után?
– Három héttel a döntő előtt volt a konferenciabajnokság fináléja, azt hittem, az ott úszottnál jobb időre leszek képes az egyetemi bajnokság döntőjében. Ráadásul az első napon „túlúsztam” magam a négyszer kétszázas gyorsváltóban, én voltam a leggyorsabb az egész mezőnyben – összesen ha háromszor úsztam előtte kétszáz gyorsot, vagyis nem voltam felkészülve arra, hogyan is kell ezt csinálni a váltóban. Igazából én csak úsztam, és az elejétől kezdve kiadtam magamból mindent a csapatért. A szívemet is. Akkor majdnem annyira elfáradtam, mint a fukuokai világbajnokságon a kétszáz hát után. A fáradtság ellenére sem úsztam azért olyan rossz időt, hiszen megközelítettem a szezonbeli legjobbamat, de a mell­úszás nem ment úgy, ahogyan szerettem volna. Akkor tényleg elkeseredtem kicsit, de ennél fontosabb, hogy képes voltam ezen túllépni, és tudatosítani magamban, hogy mindegy, nyerek vagy sem, a lényeg, hogy minél több pontot szerezzek a csapatomnak, s hogy a végén nyerjünk. Ez aztán sikerült is.

– A győzelem után két nappal pedig jött a nem várt bejelentés, hogy Bob Bowman átteszi a székhelyét Texasba.
– Előző nap már hallottam ilyen híreket, de senki sem tudott semmi biztosat. Én azt hittem, Bob azt jelenti be nekünk, hogy befejezi, és Párizs után nem edzősködik tovább. Arra nem számítottam, hogy Texasban folytatja. Kétségkívül sokkoló bejelentés volt, főleg, hogy az olimpia évében történt. Egy biztos: mindez semmit sem változtat a párizsi felkészülésemen.

– Rátérünk majd a párizsi menetrendjére is, előtte azonban árulja el, az, hogy Bob Bowman nem hagyja abba az edzősködést, megnyit ön előtt is egy kaput ahhoz, hogy folytassák a közös munkát? Eldőlt már ez, lát egyáltalán ennyire előre?
– Nekem csak Párizs jár a fejemben, én egyelőre csak augusztus tizedikéig gondolkozom. És azon, hogy az olimpián jól szerepeljek, hogy ott kiússzam magamból, amit csak tudok. Hogy a legfontosabb napon a legjobb Kós Hubert legyek. Más nem szerepel ezen kívül a gondolataimban, nem töprengek azon, mi lesz az olimpia után – ezt beszéltem meg Bob Bowmannel és Léon Marchand-nal, s hárman olyan tervet alakítottunk ki, amivel Párizsban tényleg a lehető legjobb lehetek.

COLORADÓBAN FOLYTATÓDIK A KÖZÖS FELKÉSZÜLÉS

– Az, hogy bejelentkezett az amerikai átigazolási rendszerbe, jelent bármit is?
– Mivel Bob Bowman már egy másik egyetem edzője, csak úgy kommunikálhatok vele, ha bejelentkezem erre a portálra. A regisztrációm tehát azért történt meg, hogy beszélni tudjunk
– azt még tisztáznunk kell, hogy mi jön ezután, ám azt mindketten magabiztosan kijelenthetjük, hogy együtt készülünk az olimpiára. Ez a legfontosabb, meg az, hogy ott mi történik. Párizs után pedig majd gondolkozhatunk a következő fejezeten.

– Így, hogy Bowman a Texas vezetőedzője lett, mekkora mozgásterük maradt? Hogyan tudnak együtt készülni a továbbiakban?
– Nekem be kell fejezem az évemet az egyetemen, utána pedig együtt dolgozunk tovább az olimpiai edzőközpontban, Colo­radóban. Április végén kezdődik a tábor, ott lesz Marchand is, azt követően pedig lesz két olyan hét, amikor még nem tudjuk, hol edzhetünk hárman közösen, de megoldjuk, ebben biztos vagyok. Nagyjából június közepén Léonnal Toulouse-ba repülök, ott folytatódik a felkészülésem – eleinte Bob még nem lesz velünk, hiszen Amerikában akkor zajlik majd az olimpiai válogató, így egy ideig Léon Marchand edzőjével dolgozunk, aztán jön utánunk Bob Bowman is. Nem aggódom emiatt, azóta végképp nem, hogy Bob azt mondta, mindenféleképpen vigyázni akar rám is.

– Az olimpiai programja körvonalazódik már?
– Szerintem a hétvégére eldől ez is, hiszen San Antonióban ötvenes medencében versenyzünk, én száz gyorson, száz háton és száz pillangón indulok. Azt persze egyértelműen ki tudom jelenteni már most is, hogy kétszáz háton úszni akarok az olimpián.

– Mennyit fejlődött tavalyhoz képest? A világbajnoki arany után magabiztosabb lett az edzéseken is?
– Nem sokszor úsztam a szezon során ötvenes medencében, de amikor úsztam, nem ment rosszul. Mivel a yardos edzések és versenyek a gyorsaságot biztosan fejlesztik, egyértelmű, hogy gyorsultam. Ebben az évben nagyon sokat dolgoztam háton, szerintem még életemben nem úsztam ennyit ebben az úszásnemben az edzéseken, de ezt előzetesen így is beszéltük meg Bob Bowmannel. Meglátjuk, mennyit javultam ennek köszönhetően – már csak emiatt is nagyon várom az olimpiát.

A FUKUOKAI VILÁGBAJNOKSÁG BEMELEGÍTÉS VOLT PÁRIZSRA

– Sokszor gondol Párizsra? Elárulta korábban, hogy Bowman azt vallja, csak a feladatra kell koncentrálni, mert ha azt jól elvégzik, elérik a céljukat is, ám emberek vagyunk, óhatatlanul álmodozunk.
– Én már Amerikába is úgy jöttem ki, hogy az olimpiára gondoltam. Aztán a fukuokai világbajnokságra is úgy repültem tavaly, hogy Párizs járt a fejemben. Az, hogy ott mire lehetek képes. Azt persze nem mondanám, hogy a tavalyi vébé bemelegítés volt az olimpiára, hiszen a világbajnokság a második legfontosabb verseny, de mégiscsak így fogtam fel. S úgy, hogy a fukuokai teljesítményem megmutatja, mit is kell csinálnom onnantól minden egyes nap. Ez azt is jelenti, hogy én már jó ideje csak arra koncentrálok, hogy mi lesz Párizsban, s ott mit kell tennem. Egyébként Bob Bowman az év elején azt mondta: nem nekünk kell kergetni az érmeket, mert ha elvégezzük, amit kell, ha jól leússzuk a számunkat az olimpián, akkor az érmek megtalálnak minket – vagyis az érem jön hozzánk. Szerintem ez jó hozzáállás, nekem tetszik ez a felfogás, úgyhogy én csak arra figyelek, hogy elvégezzem azt a munkát, ami még hátravan, s ha a versenyen is hozom, amit tudok, akkor nem lehet baj.

– Nyugodt a hangja, kiegyensúlyozottnak tűnik, úgyhogy minket is megnyugtathatna: mivel már egyeztetett Bob Bowmannel, kizárólag az olimpiai felkészülésére koncentrálhat, mert biztosítva vannak a feltételek?
– Két nappal ezelőtt leültem Bobbal, megbeszéltünk mindent, s ekkor összeállt a kép. Megnyugodtam. Párizs a cél, ezt nem győzöm hangsúlyozni, emellett tudjuk azt is, hogyan kell jól felkészülni az olimpiára – ennek megfelelően végezzük a dolgunkat a következő hetekben és hónapokban.