Megvan az első magyar arany, Késely Ajna nyerte a 800 gyorsot a belgrádi Eb-n!

Vágólapra másolva!
2024.06.18. 18:50
Késely Ajna első Eb-címét szerezte (Fotó: Kovács Péter)
Ezüst- és bronzéremmel indult a mieink estéje a belgrádi úszó Európa-bajnokság második napján, hiszen a nap első döntőjében Molnár Dóra a második, Szabó-Feltóthy Eszter pedig a harmadik helyet szerezte meg a női 200 hát fináléjában. Pádár Nikolett 100 gyorson lett harmadik helyezett, s az este során Milák Kristóf 100 gyorson úszott olimpiai A-szintet. Az este végén aztán Késely Ajna a remek úszással megszerezte a magyar küldöttség első aranyérmét!

 

Molnár jól kezdett, az elején tartotta a harmadik helyét, s az utolsó ötvenre első helyen fordulhatott, ám a portugál Camila Rebelo lehajrázta őt, így a második helyen ért célba – 2:09.02-es ideje egyéni csúcs. Szintén nagyot hajrázott Szabó Feltóthy Eszter, akinek nem sikerült jól a rajt, az első ötven métert a mezőny végén teljesítette, majd a következő két forduló a hatodik helyen találta, az utolsó ötven méteren viszont „robbantott”  és végül Molnár mögött a harmadik helyen érintette a falat. A győztes Rebelo egyébként hazája első női úszó Európa-bajnoka lett, 2:08.95-ös idejével majdnem egy másodpercet javított korábbi egyéni csúcsán.

A HAJRÁ

 

„Egyáltalán nem vagyok csalódott az ezüst miatt, sőt, nagyon is örülök neki, hiszen végre egyéni csúcsot úsztam, és ez már két éve nem sikerült, ráadásul az Eb-dobogón is eggyel feljebb léptem: 2022-ben Rómában a harmadik lettem. Dolgoztam eddig is, de lehet, hogy csak két év múlva jön újabb előrelépés, azért én nagyon szeretnék az olimpián döntőbe jutni kétszáz háton, ha viszont ez egy egyéni rekord közeli idővel nem sikerül, nem feltétlenül leszek csalódott” – értékelt Molnár a döntő után, s hozzá hasonlóan boldogan beszélt a versenyt követően Szabó-Feltóthy Eszter is.

„Tudom, hogy sokan megijednek, mikor a táv elején a mezőny végén vagyok, de már megtapasztaltam, hogy nem savasodok be a végére, hogy kell tempóznom ahhoz, hogy bírjam a hajrát. Sokáig a negyedik helyek jöttek és harmadik voltam a hazai rangsorban kétszáz háton, ez szerencsére már átfordult egy ideje, de nem dől össze a világ akkor sem, ha máskor is negyedik leszek – boldog ember vagyok így is. Azért persze annak örülök, hogy ezúttal a negyedikből egy harmadik hely lett” – mondta a magyar küldöttség hatodik belgrádi érmét szerző Szabó-Feltóthy.

Arany még nincs, négy ezüst, két bronz volt ekkor a mérleg, és jó esély volt rá, hogy Szabó Szebasztián a férfi 50 méter pillangó után gyarapítja ezt a számot, ám az alig fél percig tartó döntő végén az holtversenyben az ötödik helyre hozta ki a számítógép a magyar úszót – 23.32-es időt teljesített.

A nap harmadik döntője meghozta a nap harmadik magyar érmét: a női 100 gyors hétfői elődöntőjében egyéni csúcsot úszó Pádár Nikolett ugyanis remek úszással megközelítette 24 órával ezelőtt idejét, s 54.22-vel a harmadik helyen ért célba, míg a döntő másik magyar résztvevője, Ábrahám Minna nagyot küzdött a mezőny végén, ám nem tudta elkerülni a nyolcadik helyet.

„Nagyon szeretem ezt a száz gyorsot, és nagyon élveztem ezt a döntőt, örülök, hogy megint sikerült »ötvennégy-elejét« úsznom – azért azt nem gondoltam volna, hogy az első egyéni Európa-bajnoki érmemet ezen a távon szerzem. Az idő és a forma biztató, nagyon jó előjel ez a kétszáz gyors előtt: ott szeretném tovább növelni az érmeim számát” – fogalmazott Pádár.

„Negyedik magyarként érkeztem ezen a távon Belgrádba, nem is gondoltam, hogy ott lehetek a döntőben. Elégedett vagyok, bízom abban, hogy kétszázon meglesz, meglehet az olimpiai A-szint” – mondta Ábrahám a versenyt követően. 

A döntők után Milák Kristóf volt a következő magyar érdekelt a belgrádi medencében, s a pillangón klasszis úszónk ezúttal 100 gyorson vetette magát a vízbe – ha pedig már arra járt, akkor a nagy hazai kedvenc Andrej Barna mögött a második helyen ért célba, magabiztosan döntőbe jutott, ráadásul 48.26-os idéjével teljesítette az olimpiai A-szintet! A második elödöntőben Németh Nádor Milákhoz hasonlóan a második lett – ő a világcsúcstartó román David Popovici mögött ért be. A 20 éves román kiválóság egyedüliként teljesítette 48-on belül a távot, Németh egyetlen századdal maradt el a második Barna mögött 48.05-ös idővel.

Az elődöntők után Milák Kristóf ezúttal is végigment a vegyes zónán, s nem nyilatkozott, vagyis nem tudtuk megkérdezni arról, hogy immár 100 gyorson is rendelkezik olimpiai A-szinttel, a fináléba a harmadik helyen bejutó Németh Nándor viszont elmondta gondolatait az úszásáról.

Kifejezetten tetszett a második ötven. Szerintem a szerdai döntőben ennél nem biztos hogy az első két fiú többet tud, én megpróbálok erősebben kezdeni, aztán meglátjuk, úgy gondolom, nagy harc lesz az aranyért. De az is biztos, hogy ez az olimpián nem lesz elég – most zajlik az amerikai válogató, »negyvenhét-elejét« úszott az első kettő, úgyhogy van még hová javulnom. Amúgy az a fura, hogy a dohai világbajnokság óta sok rossz ért, és mondogattam másoknak is, hogy nem mentek jól az edzések, erre tessék: hétfőn a váltóban kétszáz gyorson szintet úsztam, ez a két száz gyors sem volt rossz eddig – kezdek olyan lenni, mint a stréber diák, akik azt hajtogatja, hogy nem tanult semmit, aztán mindig ötösre vizsgázik” – fogalmazott Németh.

Női 50 méter pillangón Komoróczy Lora nem jutott döntőbe, miután futamában a nyolcadik, összesítésben a 15. helyen zárt.

Ott lesz viszont a szerdai döntőben az olimpiai szintidőre hajtó Kovács Benedek, aki a férfi 200 háton éppen 1:58-on belüli időt úszott – egyetlen századdal... –, s az elődöntőt megnyerő Ksawery Masiuk mögött nagyon szépen, taktikusan versenyezve másodikként csapott célba, s egyenes ágon került a fináléba, ahol újra megpróbálhatja időeredményét a párizsi részvételt érő 1:57.50 alá szorítani. A második elődöntőben ez sikerült a már amúgy is kvótás Telegdy Ádámnak, aki sokáig a biztos döntőt jelentő második helyen haladt, végül negyeddiként ért célba, s 1:57.12-es ideje a negyedik legjobb döntős időnek is számít, így a 200 hát szerdai döntőjében is két magyarnak szoríthatunk.

A nap utolsó előtti döntője végül meghozta az első belgrádi aranyérmet ezen az Európa-bajnokságon! Késely Ajna óvatos kezdés után a harmadik helyről 350 méter megtételét követően ritmust váltott és megindult az őrületes kamikazestílusban kezdő és fél távnál közel két testhossz előnnyel vezető portugál Francisca Martins után. Bő száz méter múlva már be is fogta a bátor portugált, és 500 méter után már első helyen fordult. A folytatásban végig stabil közel azonos idejű ötvenekkel haladt pályafutása első Európa-bajnoki címe felé, s végül 8:30-on belüli idővel ért be a célba. A döntőben szintén érintett Kapás Boglárka nem tudott az érmekért harcolni, a távon a riói olimpián bronzérmesünk végül a hetedik helyen zárt, s ezzel pályafutása során utoljára teljesítette ezt a távot, mert az olimpia után visszavonul az úszástól.

Talán ha jön velem valaki, ha nagy a csata, ennél lehetett volna jobb is, ám azt mondom, ez száz százalék volt, erre számított az edzőm, Kovács Ottó is, nyolc-harminc alatti eredményt kért, ezt én hoztam – árulta el Késely Ajna. – Az volt a taktikám, hogy hétszázig utazom valakivel, de négyszáznál éreztem, hogy van bennem szufla. Menni akartam, mert nagyon akartam ezt az egyéni Európa-bajnoki aranyat, amelyet leginkább Ottó bának küldök. De szeretném megemlíteni Turi Györgyöt is, hiszen neki is sok munkája van bennem, vele is sokáig kergettem ezt az egyéni Eb-címet, azt hiszem, az állóképességem egy része, vagy annak az alapja még abból az időszakból jön. De Ottó bával sikerült megszereznem az első Eb-aranyamat, ennek örülök.”

Végül pedig a nap utolsó döntője is hozott még egy magyar érmet, annak ellenére, hogy a Kós Hubert, Békési Eszter, Márton Richárd és Senyánszky Petra összeállítású 4x100-as mix vegyesváltó a medencében csak az ötödik helyen zárt, ám miután a versenyt megnyerő Izrael mögött beérő lengyel és görög váltót is kizárták, így a második helyre előugró német váltó mögött a mieink lettek a bronzérmesek.

ÚSZÓ EB, BELGRÁD 
KÖZÉPDÖNTŐK
A magyarok eredményei
Férfiak. 100 m gyors: 1. David Popovici 47.82, …3. Németh Nándor 48.05, 4. Milák Kristóf 48.26 – Németh és Milák döntőbe jutott. 200 m hát: 1. Sziszkosz Aposztolosz 1:56.54, …4. Telegdy Ádám 1:57.12, …6. Kovács Benedek 1:57.99 – Telegdy és Kovács bejutott a döntőbe. Nők. 50 m pillangó: 1. Sara Junevik 25.84, …15. Komoróczy Lora 26.83 – Komoróczy nem jutott döntőbe
DÖNTŐK
Férfiak. 100 m mell, Európa-bajnok: Melvin Athohame Michael Imoudu (Németország) 58.84, 2. Berkay Omer Ogretir (Törökország) 59.23, 3. Andrius Sidlauskas (Litvánia) 59.27. 50 m pillangó. Eb: Stergiosz Mariosz Bilasz (Görögország) 23.15, 2. Simon Bucher (Ausztria) 23.19, 3. Daniel Gracik (Csehország) 23.26, …5. Szabó Szebasztián (Magyarország) és Vlagyiszlav Buhov (Ukrajna) 23.32. Nők. 100 m gyors. Eb: Barbora Seemanova (Csehország) 53.50, 2. Barbora Kanckova (Csehország) 54.17, 3. Pádár Nikolett (Magyarország, klub Szegedi Úszó Egylet, edző: Gellért Gábor) 54.22, …8. Ábrahám Minna (Magyarország) 55.11. 800 m gyors. Eb: Késely Ajna (Magyarország, k: BVSC-Zugló, e: Kovács Ottó) 8:29.96, 2. Fleur Lewis (Nagy-Britannia) 8:33.54, 3. Deniz Ertan (Törökország) 8:34.31, …7. Kapás Boglárka (Magyarország) 8:40.33. 200 m hát. Eb: Camila Rebelo (Portugália) 2:08.95, 2. Molnár Dóra (Magyarország, k: Budafóka XXII. SE, e: Horváth Tamás) 2:09.02, 3. Szabó-Feltóthy Eszter (Magyarország, k: Vasas SC, e: Egressy János) 2:09.21. Vegyes csapatok. 4x100 m vegyes váltó. Eb: Izrael (Anastasia Gorbenko, Ron Polonsky, Gal Cohen Groumi, Andrea Murez – Spitz, Itzhaki, Hayon, Glivinskiy) 3:45.74, 2. Németország (Werner, Imoudu, Armbruster, Jazy – De Geus, Kammann) 3:48.12, 3. Magyarország (Kós Hubert, Békési Eszter, Márton Richárd, Senánszky Petra – Jászó Ádám) 3:48.79

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik