Jön a Hosszú Katinka Úszóakadémia!

– Akkor rögtön az elején öntsünk tiszta vizet a pohárba, mert néhány hete hangzatos szalagcímek hirdették, hogy Hosszú Katinka újra edzésbe állt. Ez igaz?
– Igen – válaszolta Hosszú Katinka. – Az ősz pihenéssel telt, és ez az időszak alkalmas volt arra, hogy sok mindent átgondoljak. Az nem változott, hogy mindig előre akarok menni, ám átértékeltem néhány dolgot, és tudatosult bennem, hogy az a kilencvenhét érem a világversenyekről a legtöbb a világon. Senkinek sincs több, és még ennyi sem.

– Lesz belőle száz?
– De látja, ön is ezt kérdezi ahelyett, hogy arról beszélnénk, milyen jó, hogy harminc fölött sem adja fel az ember – szeretném kicsit megváltoztatni az ezzel kapcsolatos gondolkodásmódot, mert szerintem nagyon fontos, hogy a tapasztalt versenyzők a sport világában maradjanak. És nem kell feltétlenül nyerni, folyamatosan meg főleg nem: én nagyon sokat kaptam az úszástól, az elmúlt majdnem három évtizedben rengeteget tanultam a sportnak köszönhetően, most már szeretnék valamit vissza is adni belőle.

– Gondolom, ez utóbbi konkrétumokat is jelent, és erre vissza is térünk, de árulja el, mit is jelent az, hogy edzésbe állt? Edz azért, mert szeret úszni, vagy edz azért, mert ha úgy adódik, szeretné még Magyarországot képviselni világversenyeken?
– Mindig is azt mondtam, addig fogok versenyezni, amíg szeretem az úszást. Szerintem az előző esztendő kapcsán sem kell szégyenkeznem, hiszen a világon a negyedik legjobb voltam. De kétségtelen, hogy átfogalmazódott bennem sok minden, ezért újra megerősítem, nagyon jó, hogy vagyunk néhányan harminc fölött, akik még mindig úszunk, és akiknek az úszáshoz kapcsolódóan a jövőben is terveik vannak. Nem váltunk más szakmára, hanem szeretnénk további eredményeket elérni abban, amiben a legjobbak voltunk, akár a vízben, akár a szárazföldön.

– De mivel ön volt az, aki éveken keresztül szállította az aranyérmeket, aki sorban döntötte meg a világcsúcsokat, ön az, akit bántanak, mondván, miért nem vonul már vissza.
– Ezzel kapcsolatban ismét csak azt emelném ki, hogy másként kell ehhez hozzáállni, más oldalról kell megfogni, mi is a lényege a sportnak. Azért mondtam az imént, hogy szeretnék visszaadni valamit az úszásnak, mert szerintem fontos, hogy a sportoló milyen példát mutat a fiataloknak. Fontos, hogy mit képvisel, hogy alázattal viseltessen a kemény munka iránt – nem csak az érmek számítanak.

– Példaképként, klasszisként van akkora hangja, és érez magában elég erőt ahhoz, hogy megváltoztassa ezt a szemléletet? Tud az ellen tenni, hogy akadnak, akik már nem ikonként beszélnek önről?
– Ez utóbbival nekem nem kell foglalkoznom, csak a saját dolgaimra kell koncentrálnom. Azokat az eredményeket, amelyeket elértem, én értem el. És elértem őket. A világversenyeken megnyert kilencvenhét érem a valaha volt legtöbb, amit egy úszó elért, és ez egy magyar sportolónak sikerült. Ezért fontos nekem az utánpótlás, mert szeretném, hogy eredményesek maradjunk, hogy Magyarország húsz-harminc év múlva is úszónagyhatalom legyen. Kis ország vagyunk, de a sport által azért mindig képesek vagyunk felkerülni a térképre.

– És hogy tud ebben segíteni? Mondjuk, ott állna a parton?
– Eddig is segítettem. Saját szponzorációs bevételeimből mindig is támogattam a klubomat. A világjárvány két éve ellenére mi még mindig itt vagyunk, saját erőből gazdálkodunk, nem nyerünk pályázatokon, költségvetésünk van, a szövetség rendszerén belül minden egyesületre vonatkozó eredményességi támogatásokon kívül nem kapunk mást. A híresztelésekkel ellentétben bérleti díjakat mi is fizetünk, és a klub fenntartása nem kevés költségvetéssel jár. Ennek ellenére egyre jobb eredményeket érünk el úszóinkkal. Klubom anyagilag mindig számíthatott rám, mert sosem adtam fel a céljaimat. Szinte az egész életemet ebben a sportágban töltöttem, több kultúrát megismertem, hiszen sok-sok úszótársam volt a világ minden tájáról, és volt jó néhány edzőm is, vagyis olyan tudást halmoztam fel, és olyan kapcsolatrendszerem van itthon és külföldön egyaránt, amelyet tudok kamatoztatni. Wladár Sándor, a Magyar Úszószövetség elnöke sokszor hangsúlyozza, mennyire fontos a szakma, és hogy sajnos sok fiatal elkallódik a rendszerben – ebben a sportágban még nincs akadémiai rendszer, holott egyéni sportágban is van már példa erre, elég csak a Kozma István Magyar Birkózó Akadémiát vagy a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-kenu Akadémiát említeni. Én is egy ilyen intézményt szeretnék elindítani. Egyelőre nem is a létesítményről beszélek, az a jelenlegi gazdasági helyzetben talán nem reális, most a szakmára szeretnék koncentrálni. Jó lenne, ha a fiataloknak olyan lehetőséget nyújthatnánk, hogy a minőségi munkán van a hangsúly, és a lassúbb, de ezáltal hosszú távú fejlődésre tudnánk koncentrálni. Már a fiatalabb korosztály tagjai is eredménycentrikus rendszerben nőnek fel, viszont az egyik korosztályból a másikba ugrani egyáltalán nem egyszerű feladat, ezeknél a fordulópontoknál sok úszót elveszítünk. Az akadémia épp erre való, ezt a hidat építené fel, ahogy a többi sportág esetében is megtörtént. Különálló intézmény, de együttműködik a szakszövetséggel. Az akadémiai rendszer az úszásban is az utánpótlást helyezné előtérbe, ahogy az országban a különböző sportágakban működő harmincegy akadémia. Megadva minden olyan nemzetközi tapasztalatot, segítséget, amit a kapcsolataim és eredményeim révén képes vagyok megadni.

– Csillog a szeme, ahogy a leendő akadémiáról beszél, de ebbe hogy fér bele, hogy eljusson odáig, hogy egy adott számban ott legyen a magyar ranglista első két helyének valamelyikén, vagyis hogy indulhasson világversenyen?
– Ha jó a csapatom, ez nem jelenthet problémát. Szeretném kiépíteni a saját stábomat, megtalálni azokat a hazai és külföldi szakembereket, akikkel hatékonyan dolgozhatnék.

– Ha jelenleg az akadémia elindítására összpontosít, ne is kérdezzem, mikor látjuk újra a rajtkövön? Vagy konkrét célt ennek kapcsán még nem fogalmazott meg?
– Nagy a lemaradásom, visszajönni sosem könnyű, de ígérem, jelentkezem, ha már tisztábban látok. Ám ahogy mondtam, nekem az a legfontosabb, hogy szeretek lejárni az uszodába, sohasem egy amolyan „muszáj” volt az életemben az úszás, és szerintem ez már így is marad. Eredményeket, amelyek a magyar úszósport hírnevét öregbítik, nem csak a vízben lehet elérni. Ebben is hiszek.

– Párizs is eszébe jut néha?
– Igen.