Úszás: „Bántalmazott vagyok” – Szilágyi Liliána megrázó vallomása

Vágólapra másolva!
2021.12.29. 20:23
null
Szilágyi Liliána (Fotó: Nemzeti Sport)
Az Eb-ezüstérmes, ifjúsági olimpiai bajnok úszó, Szilágyi Liliána Facebook-bejegyzésben a nyilvánosság elé tárta: édesapja, a korábbi sokszoros magyar bajnok úszó, Szilágyi Zoltán gyermekkora óta bántalmazta őt „testileg, lelkileg, szexuálisan”.

A nyilvános Facebook-poszt így kezdődik:

„Bántalmazott vagyok.
25 év után készen állok kimondani a valaha létezett legnehezebb szavakat számomra. Megannyi fájdalom és küzdelem után felállok, és bármennyire is tudom, hogy egy rendkívül megosztó téma, akkor is beszélni fogok róla, mert szükséges.
Bántalmazott vagyok. Méghozzá egy olyan ember által, akitől eredendően a legnagyobb szeretetet és elfogadást kellett volna, hogy kapjam.
Bántalmazott az apám.
Testileg. Lelkileg. Szexuálisan.
Gyermekkoromtól kezdve.”

A teljes posztszöveg az alábbi beágyazásban olvasható el.


Mint írta: nem a bosszúvágy vezérli, hanem leginkább az, hogy bátorítást adjon a hasonló megaláztatásokat átélő, azokat magukba fojtó embereknek, illetve hogy – bár története elsősorban családi – hozzájáruljon ahhoz, hogy a bántalmazás ne legyen elfogadott „motivációs eszköz” a sport világában.

Legfrissebb hírek

Női pólósaink Kanadát, férfi kéziseink Argentínát győzték le – ez történt hétfőn Párizsban

Párizs 2024
2024.07.29. 23:00

Kapás Boglárka: Nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez már a harmadik olimpiánk együtt

Párizs 2024
2024.07.25. 12:45

Úszás: Milák Kristóf később utazik az olimpiára

Párizs 2024
2024.07.25. 07:20

Több mint 11 ezren vettek részt a Balaton-átúszáson

Úszás
2024.07.21. 19:15

Csupán csak gyors – Katie Ledecky és az úszók, akikre még figyelni kell Párizsban

Képes Sport
2024.07.07. 16:37

Nyílt vízi úszás: Betlehem és Fábián az országos bajnok

Úszás
2024.06.29. 19:09

A helyek kétharmada már elkelt a Balaton-átúszásra

Egyéb egyéni
2024.06.29. 10:14

Betlehem Dávid: Nyerni is meg kell tanulni

Úszás
2024.06.28. 10:56
Ezek is érdekelhetik