Könyvújdonság: Kapás Egerszegi példájából merített

A korábban másutt nem olvasható, a mai ifjú sportolók, szüleik és edzőik számára is megannyi tanulságos történettel szolgáló kötet szereplői közül ezúttal Kapás Boglárka, Kammerer Zoltán és Görbicz Anita sztorijából közlünk részleteket.

A Ballai Attila, Bruckner Gábor, Gy. Szabó Csilla és Török László által jegyzett kötetről bővebb információk és megrendelés ITT.

Éremgyűjtemény a nyakban – Bogi nyolcévesen

KAPÁS BOGLÁRKA
úszó

A világ- és Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes klasszis pályafutásának alakulásában sokat jelentett, hogy volt előtte követendő példa.

„Én is az olimpiai aranyról álmodtam. Mint a korosztályom kilencvenkilenc százalékának, nekem is Egerszegi Krisztina volt a példaképem, az ő videókazettáján nőttem fel, rongyosra néztem, végül beleragadt a lejátszóba, ki kellett dobni az egészet. Kívülről fújtam minden szavát annak a videónak, én is Egért akartam utánozni, talán a hátúszás is ebből jött. Soha senki nem mondta ki később sem, hogy gyorsúszó vagyok. Inkább a hát felé indultam, dicsértek is, milyen gyönyörű a technikám, milyen szépen úszom háton. Csak éppen lassan. Ezért úgy alakult, hogy a gyorsra váltottam, de pillangóztam is, csak a mell nem ment soha. Minden évben javultam, jöttek az eredmények, kijutottam 2008-ban a pekingi olimpiára, én voltam a legfiatalabb tagja a magyar csapatnak. Csodálkoztak is sokan, hogy úristen, tizenöt évesen ott vagyok, én meg azt gondoltam, min csodálkoznak, Egér már tizennégy évesen nyert Szöulban. Egyre inkább olyan akartam lenni, mint ő, de azt is láttam, hogy nem leszek. Nincs ezzel semmi baj, mindenkinek a saját útját kell járnia, én is azon megyek. Amit elképzeltem, hogy én is tizennégy évesen leszek olimpiai bajnok, az nem valósult meg. De nekem kellett ez a cél ahhoz, hogy azzá váljak, aki most vagyok.”

Boldog gyerek, büszke anyuka: Zoli 16 évesen a négy érmet hozó groningeni ifjúsági világkupaversenyt követően

KAMMERER ZOLTÁN
kajakos

A háromszoros olimpiai bajnok karrierjének döntő fordulatáról is beszél a könyvben.

„Tizenhat voltam, először szerelmes. Minden biztosnak és szépnek tűnt, de miután hazajöttem a világkupáról, a nálam egy évvel idősebb barátnőm bejelentette, hogy soha többé nem találkozhatunk, mert úgy tűnik, gyógyíthatatlan beteg. Akkor tudtam meg, hogy kislányként ott volt Csernobilban a kiküldetésben lévő apukájával. Eltelt néhány nap, és a cukorbeteg nagyapám, akihez annyira kötődtem, kórházba került. Gödről már az UTE-ba jártam edzésre Óbudára, mocskos októberi nap volt, de úgy döntöttem, a tréning után meglátogatom. Anyám a kórterem előtt állt, és azt mondta, ne menjek be, nagyapa meghalt. A barátnőm tragédiáját meg a nagypapám elvesztését néhány napon belül kellett átélnem, és ez a kettő együtt iszonyatos hatással volt rám. Néztem kifelé a kórház ablakán, fújt a szél, esett az eső, és leírhatatlan dühöt éreztem, azt, hogy átgázolok az egész világon. Először szembesültem a halállal, a gondtalan gyerekkorból egy csapásra a való életbe kerültem. Azt hiszem, akkor dőlt el a sorsom. Az, hogy magányos szabadságharcos leszek, hogy végképp mindent alárendelek a sikernek, a győzelemnek. Attól fogva érzem úgy, hogy nem létezik lehetetlen.”

Anita vékony, törékeny kislány volt

GÖRBICZ ANITA
kézilabdázó

A világbajnoki ezüst- és bronzérmes, ötszörös BL-győztes irányító emlékei szerint tizenévesként nem volt könnyű dolga a pályán.

„Otthon látták az elhivatottságomat, meg sem fordult a fejükben, hogy lebeszéljenek a kézilabdáról. Inkább mások féltettek, még az edzők is, hogy úristen, milyen kis vékony, törékeny vagyok. Kaptam is nagyon sokat, ütöttek, ahol értek. Régen sokkal durvább volt a kézilabda, most már jobban vigyáznak ránk a bírók, és mi is egymásra. Az egyik meccsen annyira elegem lett, hogy megkérdeztem az ellenfelemet, mit képzelsz, ki vagy te, erre a következő támadásnál akkorát bevágott, hogy eltört az orrom, és még hozzá is tette, hogy na, most már tudni fogod, ki vagyok.”