Labdarúgás: a magyar U15-ös válogatott nyerte a Négy Nemzet-tornát

UP-info utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.04.07. 20:12
Címkék
A magyar U15-ös labdarúgó-válogatott kapott gól nélkül nyerte meg a Négy Nemzet-tornát Telkiben.

A magyar U15-ös labdarúgó-válogatott a lengyelek elleni 0–0 és a finnek 3–0-s legyőzése után az első helyen várta a Négy Nemzet-torna pénteki, utolsó játéknapját, amelyen a szlovákokkal mérkőzött meg Telkiben.

A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a találkozó végig kiegyenlített játékot hozott, a magyarok ezúttal is a második félidőben futballoztak veszélyesebben, de ezúttal nem tudták kihasználni az adódó lehetőségeiket. 

A 0–0-s végeredmény azt jelentette, hogy

a magyar válogatott 5 ponttal, kapott gól nélkül nyerte meg a tornát,

a finnek végeztek a másodikként, a szlovákok a harmadik, a lengyelek pedig a negyedik helyen zártak.

Az U15-ös válogatott kapott gól nélkül nyerte meg a Négy Nemzet-tornát Forrás: mlsz.hu

„Büszke vagyok a csapatra, komoly fegyvertény, hogy egymás után három mérkőzést kapott gól nélkül hoztunk le, és megnyertük a tornát – mondta a mérkőzés után Oross Márton, az U15-ös válogatott szövetségi edzője az mlsz.hu-nak. – A tornán mutatott szervezett, fegyelmezett játék stabil alapot jelent, amelyre a későbbiekben is építhetünk. Persze, voltak hibák a játékunkban. A pontosságban, a döntések meghozatalában például még sokat lehet fejlődni, de alapvetően sikerült megvalósítanunk azt, amit szerettünk volna. Jó volt látni, hogy a második félidőben felőröltük a szlovákokat, és támadtunk a győztes gólért. Ez a csapat remek mentalitását dicséri. Az elmúlt egy hétben nagy lépést tettünk az igazi csapattá válás felé vezető úton, hiszen a pályán és azon kívül is egységes volt a társaság. Hasznos tapasztalatokat szereztünk, és biztos vagyok benne, hogy a játékosok önbizalmának is jót tesz ez a szép siker.”

U15-ös válogatott, Négy Nemzet-torna, Telki
3. mérkőzés
Magyarország–Szlovákia 0–0

Magyarország: Lányi Ferenc - Balog Kristóf (Manzella Giovanni Martin, 63.), Hecler Botond, Joó Ferenc, Rankó Viktor - Pesti Vince, Zoltai Levente, Galambos János - Bősze Levente (Nyikos Botond, 82.), Nyers Ádám (Soós Flórián, 51.), Magyarics Erik (Mándity Márkó, 63.)

(Kiemelt kép forrása: mlsz.hu)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik