Az OTP Bank 25. fordulóját követően, szokásunkhoz híven összegyűjtöttük, mely 2002-es születésű vagy annál fiatalabb magyar futballisták kaptak lehetőséget a bizonyításra. Ezúton jelentjük: húsz játékos felelt meg az említett kritériumnak, teljesítményüket az InStat Scout adatelemző segítségével vizsgáltuk.
Szombaton a Kisvárda és a Puskás Akadémia bajnokiján (2–2) a hazaiak kapuját Hindrich Ottó védte. A magyar állampolgárságú kapusnak három védése volt, az első kapott gólnál nagyot hibázott, rossz passza után vezetett sikeres ellentámadást a felcsúti együttes. A vendégeknél kezdőként lépett pályára Komáromi György, a bal oldali középpályásként bevetett játékosnak egy kaput el nem találó lövése volt, 85 százalékos pontossággal passzolt, négy beadásából három volt pontos, párharcainak a harmadát nyerte meg, egy jó csele volt, egyszer szerelt, négy labdaszerzésére négy labdavesztés jutott. A csereként bevetett Gruber Zsombor labdaszerzést követő kiugratása Sahab Zahedi jó befejezésének köszönhetően gólpasszá nemesedett. A támadó kapura lövéssel nem próbálkozott, passzainak 83 százaléka volt pontos, párharcait 44 százalékban nyerte meg, négy cseléből egy jött be.
Az Újpest és a Zalaegerszeg találkozóján (3–2) a lilák a középpálya tengelyében vetették be kezdőként Varga Balázst, akinek két kaput el nem találó lövése volt, passzainak 56 százaléka volt pontos, egy sikertelen beadása volt, párharcainak a 29 százalékát nyerte meg, két cseléből egy jött be, három labdaszerzése mellett kilenc labdavesztése volt (abból egy a saját térfelén). A vendégeknél gólpasszal jelentkezett a középpályásként szerepeltetett Kovács Barnabás, akinek labdaszerzését követően Meshack Ubochioma a félpályától indulva kapura tört, majd betalált. A húszéves játékos passzainak 69 százaléka talált társat, párharcait 56 százalékban nyerte meg, egy jó csele volt, hét szereléséből négy volt sikeres, tíz labdaszerzése mellett három labdavesztést könyvelhetett el. A jobb oldali támadóként kezdő Szalay Szabolcs három lövéssel próbálkozott, de a kaput egyszer sem találta el, emellett két sikeres cselt húzott meg, passzainak 71 százaléka volt pontos, egy kulcspasszt adott, párharcait 31 százalékban nyerte meg. A helyére becserélt Klausz Milán egy kaput eltaláló lövéssel kísérletezett, passzainak 78 százaléka volt pontos, párharcait 29 százalékban nyerte meg. Németh Dániel az utolsó percekre állt be, lendíteni nem tudott együttese játékán.
A Honvéd és a Paks mérkőzésén (1–2) a hazaiak kapuját Dúzs Gellért védte. Bár egyik gólról sem tehetett, nem tudott hozzátenni csapata eredményességéhez, nem volt ugyanis védése. A jobb oldali támadóként bevetett Kocsis Dominik nem lőtt kapura, passzainak 68 százaléka volt pontos, egy kulcspasszt adott, egy pontatlan beadása volt, a párharcait 57 százalékban nyerte meg, tíz cseléből öt jött be. A hajrában becserélt Bocskay Bertalan védekező középpályást játszott. A vendégeknél Vas Gábor belső védőként kezdett, párharcainak 29 százalékát nyerte meg, fejpárbajainak 40 százalékát vívta meg sikerrel, passzainak 53 százaléka volt pontos, öt szereléséből kettő volt siekres, hétszer szerezte meg és egyszer adta el a labdát.
Vasárnap a Kecskemét és a Mezőkövesd meccsén (0–1) a hazai középpályássor tengelyében kapott lehetőséget Katona Bálint, akinek két lövéséből egy találta el a kaput, 81 százalékos pontossággal passzolt, párharcait 37 százalékban nyerte meg, nyolc cseléből öt jött be, három szereléséből egy volt sikeres és ötször adta el a labdát. A helyére becserélt Horváth Krisztofer két lövéssel próbálkozott, egyszer találta el a kpaut, passzainak fele volt pontos, párharcait 29 százalékban nyerte meg, két cseléből egy volt sikeres, hétszer vesztett labdát. A vendégeknél Lehoczky Roland és Baranyai Nimród álltak be csereként, előbbi belső középpályásként, utóbbi pedig szélsőként játszott a második félidő végén.
A Ferencváros és a Mol Fehérvár ütközetén (2–2) a szünetben állt be
A jobb oldali támadóként bevetett játékos három kapura lövéssel próbálkozott, passzainak kétharmada volt pontos, párharcainak 43 százalékát nyerte meg, két cseléből egy sem volt jó, egy szerelése mellett négy labdavesztése volt. A második félidőre pályára küldött Baráth Péter középpályást játszott, passzainak 81 százaléka volt pontos, egy kulcspasszt adott, egy jó beadása volt, párharcainak a felét nyerte meg, egy labdaszerzés mellett háromszor adta el a labdát (abból egyszer a saját térfelén). A vendégeknél nem lépett pályára utánpótláskorú magyar fiatal.
A Debrecen és a Vasas találkozóján (3–1) a hazaiaknál nem kapott lehetőséget egyetlen, a kritériumainknak megfelelő futballista sem. A vendégeknél kezdőként játszott az FTC-től kölcsönvett Iyinbor Patrick, a középhátvéd 71 százalékban nyerte meg a párharcait, fejpárbajt nem vívott, passzainak 94 százaléka volt pontos, két szerelése mellett hat labdaszerzése és két labdavesztése volt (abból egy a saját térfelén). Csereként állt be Sztojka Dominik, a középpályás passzainak 84 százaléka volt pontos, párharcainak a háromnegyedét megnyerte, egy pontatlan beadása és egy sikeres csele volt, míg egy labdaszerzésére három labdavesztés jutott.
(Kiemelt képünkön: Lisztes Krisztián (jobbra) gólt szerez a Mol Fehérvár ellen Fotó:MTI/Koszticsák Szilárd)