Atlétika: „Az edző nem gondolhatja azt, hogy mindent tud” – Zsivoczky

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.02.24. 09:11
null
A január hónap utánpótlásedzőjének választott korábbi vb-bronz- és Eb-ezüstérmes, magyar csúcstartó többpróbázó, Zsivoczky Attila folyamatosan törekszik rá, hogy fejlessze magát edzőként.

Mint arról beszámoltunk, Zsivoczky Attila vehette át A hónap utánpótlásedzője januári díját az alapító Magyar Edzők Társasága, az Utanpotlassport.hu szerkesztősége és a Porsche Hungaria képviselőitől.

A Budapesti Honvéd atlétatrénere az után kapta az elismerést, hogy 22 éves többpróbázó tanítványa, Szűcs Szabina a franciaországi Aubiére-ben rendezett X-ATHLETICS Silver-kategóriás ötpróbaviadalon 4491 ponttal a harmadik helyen végzett, ezzel megdöntötte a hétpróbában világbajnoki negyedik Krizsán Xénia 2015-ben elért 4478 pontos U23-as hazai csúcsát. A Kecskeméten nevelkedett Szűcs aztán februárban már a saját rekordját javította meg: a fővárosi BOK-csarnokban rendezett felnőtt összetett országos bajnokságon az aranyérmet 4588 ponttal érdemelte ki.

Zsivoczky Attila a kitüntetés kapcsán elmondta portálunknak, hogy:

„Nagyon köszönöm az elismerést, amely remélem, hogy nemcsak nekem, hanem az atlétikának is szól. Úgy gondolom, egy edző számára az a legfontosabb, hogy folyamatosan tudjon előre lépni, fejlődni.

Ha az edzőben megvan a szándék a fejlődésre, és tesz is azért, hogy folyamatosan jobbítsa magát, akkor egyszer csak ott találja magát a legjobbak között.”

Zsivoczky Attila és tanítványa, az ötpróbában U23-as hazai rekorder Szűcs Szabina Fotó: Ambrus László

A korábbi világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes, magyar csúcstartó többpróbázó tréner szerint az edzői szakmában sokat segíthet az élsportolói múltja.

„Előnye és hátránya is van annak, hogy élsportoló voltam. Abban mindenképpen segít, hogy nemzetközi karrierem során számos dolgot megtapasztaltam, és ezeket tovább tudom adni a tanítványaimnak. A hátránya viszont az, hogy nehéz attól elvonatkoztatni, ahogyan anno én tettem a dolgaim.

Afelől nincs kétségem, hogy tanítványom a legjobb akar lenni és ezért keményen dolgozik edzésen. A kérdés az, hogy hogyan tudom belőle kihozni a legtöbbet. Mert ami nekem régen jó volt, nem biztos, hogy most neki is az. Meg kell keresni, hogy kinél mi a megfelelő módszer.”

Zsivoczky Attila átveszi a díjat Molnár Zoltántól, a Magyar Edzők Társasága elnökétől

A jövő héten a glasgowi felnőtt fedett pályás világbajnokságon is induló Szűcs Szabina az edzőjéről elmondta, hogy:

„Amikor Kecskemétről a fővárosba érkezve, 2020 szeptemberében elkezdtük a közös munkát Zsivoczky Attilával, teljesen új közegbe csöppentem, és szükségem volt kis időre, amíg hozzászokom a változásokhoz. Az edzőm igyekezett segíteni ebben, és mára egészen jól összecsiszolódtunk. Felkészült, céltudatos szakembernek tartom. Ugyanakkor a keményebb edzők közé sorolom, mert

A mentalitása idővel rám is átragadt, és a hasznomra vált. Sokat tanultam tőle kitartásról, hozzáállásról, és úgy érzem, jó úton haladok, hogy fejben is kellően megerősödjek. Emellett persze erőnlétileg és technikában is fejlődtem mellette.”

(Kiemelt képünkön: Zsivoczky Attila)

Legfrissebb hírek

Atlétika: Magyar Szabolcs az U18-as világranglista élére állt

Utánpótlássport
1 órája

Jégkorong: bő felkészülési keretet hirdettek a hazai U18-as vb-re

Utánpótlássport
3 órája

Botswana atlétikai világbajnokságot rendez

Atlétika
5 órája

Kosárlabda: élen jár a három nővér – remeklő Toman lányok az NB I-ben

Utánpótlássport
6 órája

„Tisztában volt vele, hogy a lehető legjobb formájában van” – Szűcs Szabina edzője a vb-n elért hatodik helyről

Atlétika
17 órája

Atlétika: „Az edzésmódszerekben lehet és kell fejlődni” – Kiss Tamás

Utánpótlássport
19 órája

Öttusa: „Most látszott, hogy mindenben tudtam fejlődni” – Tamás Botond

Utánpótlássport
20 órája

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
Tegnap, 10:36
Ezek is érdekelhetik