Vízilabda: vb-elődöntős az U16-os fiúválogatott

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.06.22. 16:50
null
A 9 gólos Rabb Benedek vezérletével az U16-os fiú vízilabda-válogatott 12–7-re legyőzte a szerbeket a máltai vb negyeddöntőjében.

Szombat délután a szerbekkel találkozott az U16-os fiú vízilabda-válogatott a korosztály máltai világbajnokságának negyeddöntőjében.

Juhász Zsolt együttese az első komolyabb játékerőt képviselő ellenféllel játszott a tornán, és a mérkőzés első fele ehhez mérten szorosan is alakult.

A kiélezett, harcos összecsapáson egyik csapat sem tudott ellépni a másiktól, a félidőben 5–5 állt az eredményjelzőn, a magyarok közül ekkor már négy találatnál járt Rabb Benedek.

Elődöntős a fiú vízilabda-válogatott az U16-os vb-n Forrás: MVLSZ

A fordulás után Rabb folytatta remeklését, és zsinórban négy gólt lőtt, amellyel a magyar válogatott 9–5-re is vezetett, a negyedik negyed pedig 9–6-nál kezdődött.

A csapat nagyszerűen védekezett, Horváth Leventének fontos és szép védései segítettek az előny őrzésében. A negyedik játékrészben – ahogy igazából már az előző kettőben sem – a szerbek nem tudtak mit kezdeni a kitűnően játszó magyar fiúkkal, akik végül nagyon magabiztosan, 12–7-re nyertek, és jutottak az elődöntőbe, melyben a spanyol–amerikai párharc győztesével találkoznak.

A meccs emberének Rabb Benedeket választották, aki egymaga kilenc góllal járult hozzá a sikerhez.

U16-os világbajnokság, Málta
Negyeddöntő
Magyarország–Szerbia 12–7 (3–4. 2–1, 4–1, 3–1)
Magyar gólok: Rabb 9, Gedra 2, Jámbor.

(Kiemelt képünkön: Rabb Benedek Forrás: MVLSZ)

Legfrissebb hírek

Jégkorong: kezdődik a fehérvári divízió I/A-csoportos U18-as vb

Utánpótlássport
7 órája

Evezés: Több kimagasló tehetséget is látok a fiataloknál – Simon Béla

Utánpótlássport
18 órája

Benczur Márton: Nem önmegvalósítok, a játékosokat akarom kiteljesíteni

Utánpótlássport
2025.04.18. 20:06

Súlyemelés: utánpótlásmustra testközelből

Utánpótlássport
2025.04.18. 19:40

Birkózás: Sillei Janka a Gymnasiade-arany után az Eb-ken is remekelne

Utánpótlássport
2025.04.18. 18:39

Kézilabda: Gáncs-Pető Máté nagy utat tett meg az utóbbi hetekben

Utánpótlássport
2025.04.18. 16:10

Vívás: Horváth Lotti megnyerte a vb-t, így hazajöhetett Kínából

Utánpótlássport
2025.04.18. 09:04

Az olaszokkal és a hollandokkal edzett a női vízilabda-válogatott a vk-szuperdöntő rajtja előtt

Vízilabda
2025.04.17. 18:18
Ezek is érdekelhetik