Kajak-kenu: huszonkét magyar fiatallal kezdődik a maratoni Eb

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.24. 17:55
null
Tovább folytathatja a nyári éremhalmozást a magyar kajak-kenu utánpótlás: a hét második felében a maratonistákon lesz a sor, hogy Eb-n szerepeljenek.

Alig ért véget az U23-as és ifjúsági sprinter kajak-kenusok második idei világversenye, a Bulgáriában megrendezett vb, máris következik az újabb megméretés, igaz, ezen a héten a maratonistákon lesz a sor, hogy összemérjék a tudásukat. 

A szakági Európa-bajnokságot a lengyelországi Poznanban rendezik meg csütörtöktől vasárnapig, az eseményről pedig a magyar természetesen a magyar válogatott sem hiányzik: a felnőttek, az U23-asok és az ifjúságiak összevont Eb-jén a csapatba összesen 22 utánpótláskorú versenyző került be.

Az eredményes szereplésre pedig a korábbiakhoz hasonlóan ismét jó esély mutatkozik.

A tavalyi kontinensviadalon a korosztályos kajak-kenusok 12 érmet, közte 5 aranyat szereztek, nem sokkal később pedig a világbajnokságon is bizonyítottak, amelyen szintén megnyerték az éremtáblázatot.

Idén az Eb-n öten képviselik majd az U23-as korosztályt, közülük mindenki megméreti magát a felnőttek között is, míg az ifik között tizenhét indulónak szurkolhatunk majd. Az U23-as mezőnyben csak egyesben, míg az ifiknél párosban is osztanak majd érmeket.

A rajtlisták és az eredmények ITT böngészhetők.

U23-as korosztály:

Kajak:

K-1: Péli Zalán és Sellyei Csanád (Hármaspálya SE és Váci Kajak-Kenu SE)
NK-1: Csépe Panna és Sinkó Panna (UTE és Lágymányosi Spari)

Kenu:

C-1: Pluzsik Mihály (Szentendrei Kajak-Kenu SE)


Ifjúsági korosztály:

Kajak:

K-1 rövid kör: Zemen Dániel és Ivancsó Tamás (Építők Margitszigeti DKC és Graboplast Győri Vízisport SE)
K-1: Zemen Dániel és Ivancsó Tamás (Építők Margitszigeti DKC és Graboplast Győri Vízisport SE)
K-2: Hoffer Benedek, Erdész Mihály és Kovács Márkó, Tőkey Bálint Ádám (KSI SE és UTE)

NK-1 rövid kör: Reisz Janka és Bacsányi Krisztina (UTE és Oroszlányi Kajak SE)
NK-1: Reisz Janka és Kmetyó Klaudia (UTE)
NK-2: Reisz Janka, Kmetyó Klaudia és Hudi-Kadler Panni, Zatykó Panka (UTE és Graboplast Győri Vízisport SE)

Kenu:

C-1: Kereszturi-Méri Marcell és Tósa Máté (Szabó Attila Kenu Akadémia és Diósgyőri Kajak-Kenu SC)
NC-1: Varga Flóra Anna (Graboplast Győri Vízisport SE)
C-2: Szegi Zsombor, Koleszár Bonifác és Tósa Máté, Schieber Dávid (Tiszaújvárosi KKSE és Diósgyőri Kajak-Kenu SC, Mogyi Bajai Vízisport Klub)

(Kiemelt képünk forrása: ECA) 

Legfrissebb hírek

Jégkorong: kezdődik a fehérvári divízió I/A-csoportos U18-as vb

Utánpótlássport
7 órája

Evezés: Több kimagasló tehetséget is látok a fiataloknál – Simon Béla

Utánpótlássport
19 órája

Benczur Márton: Nem önmegvalósítok, a játékosokat akarom kiteljesíteni

Utánpótlássport
2025.04.18. 20:06

Súlyemelés: utánpótlásmustra testközelből

Utánpótlássport
2025.04.18. 19:40

Birkózás: Sillei Janka a Gymnasiade-arany után az Eb-ken is remekelne

Utánpótlássport
2025.04.18. 18:39

Kézilabda: Gáncs-Pető Máté nagy utat tett meg az utóbbi hetekben

Utánpótlássport
2025.04.18. 16:10

Vívás: Horváth Lotti megnyerte a vb-t, így hazajöhetett Kínából

Utánpótlássport
2025.04.18. 09:04

Labdarúgás: eredményes fiatalok a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

Utánpótlássport
2025.04.17. 18:18
Ezek is érdekelhetik