Ökölvívás: Romániában készül az Eb-re a serdülőválogatott

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.10. 12:42
null
Augusztus elsején kezdődik a serdülő ökölvívók Európa-bajnoksága Bosznia-Hercegovinában.

A héten Romániában, Szörényváron edzőtáborozik a magyar serdülő ökölvívó-válogatott. A csapat a augusztus elsején rajtoló Európa-bajnokságra készül a román válogatott tagjaival – írja a hazai szövetség Facebook-oldala.

„Tizenöt versenyzővel érkeztünk meg a táborba, ami az utolsó előtti közös felkészülési lehetőség az Eb előtt. Július 25-én még Tatán dolgozik majd együtt a válogatott. Romániába majdnem ugyanazzal a kerettel veszünk részt a felkészülési héten, mint a pozsonyi Olimpiai Reménységek Versenyére. Jelenleg napi két edzéssel készülünk, délelőtt külön dolgozunk, délután pedig a román válogatottal együtt párosgyakorlatok és kesztyűzések vannak, legutóbb például 12x3 percet sparringoltak a versenyzők. Komoly terhelésnek vannak kitéve, ami remélhetőleg kifizetődik majd az Európa-bajnokságon.

A jelenlegi tizenöt fős keretben még történhet változás

– mondta Dorkó Péter, serdülőválogatott szövetségi edzője. 

A serdülőválogatott kerete:

40 kg: Varga Levente DVS
42 kg: Burai Adrián Dominik KSC
44 kg: Balog Bence DRK
46 kg: Kalmár László HSS CSE
50 kg: Farkas Róbert HFC
52 kg: Asztalos Hunor ESI
54 kg: Buzás Romeó ZSU
57 kg: Szalma Balázs CSE
60 kg: Szilágyi Dániel KÖB
63 kg: Kállai Tibor BVS
70 kg: Bogácsi Attila KSI
44 kg: Bajcsi Flóra FHR
46 kg: Balulya Nina NYV
51 kg: Dorkó Laura ESI
60 kg: Mészáros Dominika PLA

Edzők:
Dorkó Péter, Kállai Tibor

(Kiemelt képünkön: MÖSZ)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik