Birkózás: az U17-es Eb-ezüst után Balázs Éda élvezni szeretné a vb-t

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.09. 09:05
null
A DVTK-KIMBA 16 éves birkózójával, Balázs Édával (61 kg) beszélgettünk, aki az újvidéki U17-es Európa-bajnokságon ezüstérmet szerzett, és javában készül a korosztály közelgő, jordániai világbajnokságára.

Felülmúlva az előzetes várakozásokat hat éremmel zártak a magyar fiatalok az újvidéki U17-es birkózó Európa-bajnokságon. A két ezüstből és négy bronzból a lányok vállalták a főszerepet a három érmükkel. Így például a tavalyi harmadik helye után Balázs Éda ezúttal meg sem állt a döntőig, és a dobogó második fokára állhatott fel a 61 kilósok között a kadétkorosztály kontinensviadalán. A diósgyőriek U15-ös Eb-győztes reménysége a finálé elvesztése felemás érzésekkel gondol vissza a szerbiai Eb-re.

„Keményen készültem az Európa-bajnokság előtt, szerettem volna megnyerni az aranyérmet – mondta a 16 esztendős Balázs Éda az Utánpótlássportnak. –

A végén még próbáltunk ezen javítani, de nem sikerült igazán. Persze igyekeztem nem foglalkozni ezzel, így is mindent beleadni, és a döntőig jól is alakult a verseny, azonban a fináléban sajnos kijött az erőkülönbség a német ellenfelem, Leonie Steigert javára. Éreztem, hogy a német lány egyszerűen erősebb nálam, és nem tudok rajta fogást találni.

Természetesen most már néhány elteltével kicsit megszépült ez az érem. Összességében tanulságos Európa-bajnokság volt. Megmutatta, hogy jobban oda kell figyelnem a súlyomra, hogy ilyen hibát még egyszer ne kövessek el, illetve sokat kell még erősödnöm egyébként is, valamint a technikámon szintén igyekszem csiszolni."

Az Eb-éremmel a háta mögött Éda most már az augusztus 19-én kezdődő, jordániai világbajnokságra fókuszál, amelyen szintén jól szerepelne.

„Az Európa-bajnokságot követően kaptunk pár hétnyi pihenőt, majd pedig július második felében visszatértünk a kemény munkához, és már jelenleg a harmadik hetünket töltjük edzőtáborozással. Jól halad a felkészülés, egyre jobb formában érzem magam. A súlyom is alakul, szóval alig várom már, hogy birkózhassak a vébén.

Azt látni kell, hogy a világbajnokságon jóval erősebb a mezőny, mint az Eb-n. A többi kontinensről is kiváló versenyzők érkezhetnek, így például a japánok, az indiaiak és az amerikaiak egyértelműen az élmezőnybe tartoznak. Bízom benne, hogy kedvező sorsolást fogok kapni, és akár sokáig juthatok."

(Kiemelt kép forrása: UWW)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik