Birkózás: hétfőn kezdődik a jordániai U17-es világbajnokság

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.18. 09:09
null
Tizenkilenc magyar versenyzővel a mezőnyben hétfőn a jordániai Ammanban megkezdődik az U17-es birkózó-világbajnokság. Bácsi Pétert, a hazai szövetség (MBSZ) szakmai igazgatóját kérdeztük a várakozásokról.

Az előzetesen remélt két-három éremhez képest végül hat dobogós helyezéssel zártak a magyar birkózók a nyár elején Újvidéken rendezett U17-es birkózó Európa-bajnokságon. Balázs Éda (61 kg) és Németh Szonja (49 kg) révén két ezüst-, míg Szentpál Vivien (40 kg), a kötöttfogású Szuromi László (45 kg) és Kolompár Imre (71) kg, illetve a szabadfogású Laposa Márk (71 kg) révén négy bronzérmet szereztek kadétkorú versenyzőink a szerbiai kontinensviadalon. A hat éremmel a magyar csapat a hetedik helyen zárt az éremtáblázaton.

A júniusi Eb után hétfőtől már a jordániai világbajnokságon lesz jelenése az U17-es korosztály legjobbjainak.

A magyar válogatott összesen 19 birkózóval képviselteti magát Ammanban. A versenyek hétfőn a kötöttfogásúak küzdelmeivel rajtol, majd szerdától a lányok folytatják, péntektől pedig a szabadfogásúak zárják a sort.

– mondta Bácsi Péter, a Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) szakmai igazgatója az Utánpótlássportnak. – Talán szabadfogásban lesz a legkisebb esélyünk az éremszerzésre, ugyanakkor Laposa Márk Eb-n nyújtott teljesítménye, és az ott megszerzett bronzérme mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy hiába rendkívül erős a mezőny, szabadfogásban sem lehetetlen odaérni a dobogós helyek valamelyikére. Persze, Márkon kívül a többiekben is megvan a potenciál, hogy bravúrt tudnak bemutatni. A négyfős szabadfogású küldöttségünk a legkisebb, a kötöttfogásúak között nyolcan, a lányok mezőnyében heten indulnak. Utóbbi két fogásnemben már nagyobb eséllyel pályázhatunk érmekre és pontszerző helyekre. 

Azonban hozzátenném, hogy mindig akadnak pozitív meglepetések is, és olyan fiatalok lépnek elő, akiktől előzetesen nem vártuk volna a nagy eredményt. A napi forma és a sorsolás nagyban befolyásolja, ki meddig juthat végül.

U17-ES VILÁGBAJNOKSÁG, AMMAN (JORDÁNIA)
A magyar versenyzők programja:
Kötöttfogás:
Hétfő-kedd: 48 kg: nincs magyar induló, 55 kg: Zsitovoz Petro (ESMTK-KIMBA), 65 kg: Torda Regő (Dorogi AC-KIMBA), 80 kg: Jakab Dániel (FTC-KIMBA), 110 kg: Czakó Zoltán (Kiskunfélegyháza-KIMBA).
Kedd-szerda: 45 kg: Szuromi László (ESMTK), 51 kg: nincs magyar induló, 60 kg: Olasz Bende (ESMTK-KIMBA), 71 kg: Kolompár Imre (Monor-KIMBA), 92 kg: Budai András (ESMTK).

Női birkózás:
Szerda-csütörtök: 43 kg:
 nincs magyar induló. 49 kg: Németh Szonja (PBSE-KIMBA), 57 kg: Báger Barbara (Nyársapát-KIMBA), 65 kg: Pupp Viktória (DKSE-KIMBA), 73 kg: Cseh Tamara (Szentes-KIMBA).
Csütörtök-péntek: 40 kg: Szentpál Vivien (Dél-Zselic-KIMBA), 46 kg: nincs magyar induló, 53 kg: Köblő Anna (Csepel TC-KIMBA), 61 kg: Balázs Éda (DVTK-KIMBA), 69 kg: nincs magyar induló.

Szabadfogás:
Péntek-szombat: 48 kg:
 nincs magyar induló. 55 kg: nincs magyar induló, 65 kg: Arszunkaev Ahmad (Vasas), 80 kg: nincs magyar induló, 110 kg: Juhász György (Csepeli BC-KIMBA).
Szombat-vasárnap: 45 kg: nincs magyar induló. 51 kg: nincs magyar induló, 60 kg: nincs magyar induló, 71 kg: Laposa Márk (UTE-KIMBA), 92 kg: Soliman Youssef (PEAC-KIMBA).

(Kiemelt képen: Laposa Márk Forrás: UWW/MBSZ)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: kalandos úton jutott el az NB I-be Gulyás Gergő

Utánpótlássport
8 órája

Agócs Mihály: A kollégák nélkül én sem tudtam volna kibontakozni

Utánpótlássport
12 órája

Kosár: első helyen jutottak az országos döntőbe a Vasas junior leányai

Utánpótlássport
15 órája

Úszás: Nyíregyházán alulról építkeznek

Utánpótlássport
20 órája

Birkózás: Terék Gerdát a sérülés sem állította meg az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2025.03.27. 20:36

Atlétika: triplázott a téli szezonban az Ikarus két dobólánya

Utánpótlássport
2025.03.27. 15:47

Kézilabda: program a határon túli fiatalokért

Utánpótlássport
2025.03.27. 09:04

Hoki: két magyar bronz az osztrák rájátszásban, erdélyi sikerek itthon

Utánpótlássport
2025.03.26. 20:57
Ezek is érdekelhetik