Evezés: vasárnap kezdődik az U23-as és ifjúsági világbajnokság

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.17. 09:05
null
Tizennégy magyar evezős száll majd vízre a vasárnap kezdődő, Kanadában megrendezendő U23-as és ifjúsági világbajnokságon.

Az evezősök második idei korosztályos világversenyét rendezik meg a következő egy hétben: az U23-as és az ifjúsági kategória – a felnőttekkel összevont – világbajnokságának a kanadai St. Catharines ad otthont augusztus 18. és 25. között.

A június elején Lengyelországban megtartott ifjúsági (vagyis U19-es) Európa-bajnokságon ünnepelhettünk magyar érmet, akkor a Szente Dóra, Bagdács Szonja kormányos nélküli kettes bronzérmet szerzett. A duó a vb-n is megméretheti magát az ifik mezőnyében, ahogyan nyolc másik magyar fiatal is, míg az U23-asok között négyen szállnak majd vízre a küldöttségből.

„Nem lesz könnyű dolgunk a vébén, de a versenyzőink nagyon motiváltak, és az esemény előtti kéthetes dunavarsányi edzőtábor is jól sikerült,

Szerintem nem lesz gond, mindenki fel tudja majd venni a világbajnoki fordulatszámot – mondja ifj. Pergel László, az utánpótlás szövetségi kapitány az Utánpótlássportnak. – Nagy Zsófit kivéve mindenkinek ez lesz az első világbajnoksága. Jósolni, az esélyeket latolgatni nehéz, a világ minden sarkából érkeznek indulók; bízunk a jó szereplésben!”

A magyar csapat a kanadai U23-as és ifjúsági evezős világbajnokságon (St. Catherines, Kanada, 08. 18-25.)

U23:

Újhelyi Mihály, Kocsik Dominik (kétpárevezős)
Szőllősi Balázs, Szigeti Ferenc (könnyűsúlyú kétpárevezős)

Ifjúsági:

Rádai Bianka (egypárevezős)
Mózes Márk (egypárevezős)
Szente Dóra, Bagdács Szonja (kormányos nélküli kettes)
Demkó Janka, Nagy Zsófia (kétpárevezős)
Hajdú András, Hajdú Márton, Kup Barnabás, Rigó Barnabás (négypárevezős)

(Kiemelt képünkön: Szente Dóra és Bagdács Szonja Forrás: MESZ) 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik