Kézi: Kína a következő megálló a vb-re váró ifi leányválogatottnak

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.04. 17:43
null
A közvetlen vb-felkészülés végéhez ért az ifjúsági leány kézilabda-válogatott, amely az Ausztria elleni két győzelemmel hangolt a kínai útra.

Eddigi legnagyobb feladata előtt áll a 2006-os és 2007-es játékosok alkotta ifjúsági leány kézilabda-válogatott, amely augusztus közepétől Kínában szerepel a korosztály világbajnokságán.

A Bohus Beáta szövetségi edző vezette csapatnak Lakitelek volt az utolsó megállója a közvetlen felkészülés során, az utolsó hét programjába pedig két felkészülési mérkőzés is bekerült: a lányok szombaton és vasárnap is összecsaptak Ausztria korosztályos nemzeti együttesével, és mindkétszer győzni tudtak.

Előbb 32–14-re, majd 31–23-ra diadalmaskodtak a szintén vb-résztvevő szomszédok ellen; utóbbi után kérdeztük az említett szakembert.

„A közvetlen felkészülés harmadik, utolsó hete a terhelés szempontjából nagyon nehéz volt – kezdi Bohus. – Az első meccsen örömjátékot mutattunk be, ma pedig további felállásokat, védekezési és támadási variációkat próbálgattunk. Maradt bennem hiányérzet, ugyanis a lányok valószínűleg a vébé végén is hasonló állapotban lesznek, amikor ehhez a naphoz hasonlóan eljön majd a holtpont, amin a vezéreknek át kell majd segíteni a csapattársaikat. A második mérkőzésen ezek a játékosok hiányoztak, attól függetlenül, hogy nyertünk; azt viszont hozzátenném, több kulcsemberünk is pihent elővigyázatosságból.”

Bohus Beáta Forrás: EHF

A szövetségi edző szerint nehéz konkrét célokat állítani az esemény kapcsán.

„Mint mindig, most is a lehető legtovább szeretnénk eljutni, és megnyerni a vébét. Az argentinokról nem tudunk semmit, ám nem szabad leírni a kézilabdájukat, ezt az olimpia is jól mutatja. A kazahokra is nehéz készülni, ráadásul a korábbi korosztályos világversenyekhez képest idén mintha mindenki titkolózna, nem nagyon tudtunk meccsfelvételeket szerezni. Kulcskérdés lesz az alkalmazkodás, a mérkőzéseken belül és az időeltolódáshoz is; utóbbi sokat jelenthet majd a játékosoknak, ha adott esetben évek múlva a felnőttválogatottban hasonló helyzetbe kerülnek. Gőzerővel készülünk a kinti körülményekre, hogy egyáltalán tudjunk majd kommunikálni az itthoniakkal – a lányok fejben félig már kint járnak. Egy biztos, maximális munkát tettek az elmúlt hetekbe, minden dicséretet megérdemelnek.”

(Kiemelt képünk forrása: EHF)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik