Hétfőn a hivatalos edzésnappal kezdődik meg az észt fővárosban, Tallinnban az U16-os és az U18-as sportlövők 10 méteres Európa-bajnoksága, majd kedden már élesben lőnek a fiatalok a minél jobb eredmény reményében.
Ennek a két ifjúsági korosztálynak első alkalommal rendeznek kontinensviadalt, a tinédzsereknek korábban csak az idősebbek, a juniorok megméretésein volt lehetőségük bizonyítani.
„Fontos újítás, hogy már az U18-asok és az U16-osok számára is külön Eb-t rendeznek, így
a fiatalok a saját korosztályukban könnyebben juthatnak sikerélményhez.
Kevésbé áll majd fenn a veszély, hogy kiégnek az állandó, idősebbekkel való versenyzésben. Fokozatosabban, egészségesebben fejlődhetnek” – mondta a válogatási időszakban az Eb-ről Ablonczy Orsolya, a hazai szövetség utánpótlás-szakágvezetője.
Az Európa-bajnokságon
hazánkat huszonnégy sportlövő képviseli,
tizenkét-tizenkét puskás és pisztolyos versenyző. Kedden mindkét korosztályban a légpisztolyos fiúk és lányok egyéni versenyével kezdődik az Eb. Az ígéreteink célja elsősorban a tapasztalatszerzés, hiszen a legtöbbjüknek ez lesz az első nagy nemzetközi viadala. Ugyanakkor a magyar válogatottban ezúttal is akadnak olyan reménységek, akik a felkészültségük alapján joggal bizakodhatnak az eredményes szereplésben.
Utánpótláskorú sportlövőink az elmúlt években is értek el kiemelkedő sikereket a nemzetközi porondon. Például tavaly februárban a sportág központja Győr volt, ahol a felnőtteké mellett a juniorok 10 méteres Európa-bajnokságát is megrendezték. A seregszemlén a mieink két medáliával zártak. Kálmán Bálint légpuskával arany-, míg Domsits Olívia légpisztollyal ezüstéremnek örülhetett. Júniusban Eszék adott otthont a 25 és 50 méteres junior Eb-nek. Horvátországban a küldöttségünk két ezüstéremmel zárt. A puskások 50 méteres, 60 lövéses fekvő versenyszámában Dénes András 625.2 körrel a második helyen végzett, míg ugyanezen szám hagyományos csapatversenyében Török Ferenc és Rácz Áron társaságában lett szintén ezüstérmes.
Aztán szeptember végén, október elején Peru fővárosa, Lima volt junior-világbajnokság házigazdája. A viadalon tizenhat magyar ígéret mérette meg magát, hazánkat hét puskás és öt pisztolyos versenyző képviselte Dél-Amerikában, míg a korongszakág reménységei közül trapban és skeetben egyaránt két fiatalunk indult. A legkiemelkedőbb magyar teljesítmény Jákó Miriam nevéhez fűződik, aki az 50 méteres pisztolyos versenyszámban 546 körös korosztályos világcsúccsal győzött.
Jákó ezt megelőzően nagyszerűen szerepelt 25 méteren is, egyetlen hellyel maradt le a dobogóról, míg a standard pisztolyos számban hetedikként, légpisztollyal pedig kilencedikként zárt. Légpisztollyal Rédecsi Máté remekelt, és a 10 méteres szám fináléjában kitűnő teljesítményt nyújtva nyert bronzot, míg Török Ferenc a puskások 50 méteres fekvő viadalán lett ugyancsak harmadik. Az U16-os és az U18-as sportlövőink a dicséretes eredménysor folytatásában bízva utaztak Tallinnba.
(Kiemelt képünkön: a korosztályok hazai válogatóversenyén nagy volt a harc az Eb-helyekért Forrás: MSSZ)