Mint arról korábban beszámoltunk, másodikként zárt csoportjában az U16-os leány teniszválogatott a fedett pályás Európa-bajnoki selejtezőben, Portugáliában. A Nemcsek Gréta, Kálmán Luca, Beviz Lujza alkotta csapat a portói kvalifikációs torna negyeddöntőjében legyőzte Szlovákiát, majd a döntőbe jutásért Bulgáriát is felülmúlta, a fináléban viszont Nagy-Britannia jobbnak bizonyult.
Ugyanakkor ebben az esetben az ezüstérem megszerzésén volt a hangsúly, amely a korábbi években még automatikus továbbjutást jelentett a nyolcas döntőbe. Most azonban a rendező, s így kötelezően résztvevő Franciaország selejtezőbeli hatodik helyezése, valamint az új lebonyolítási rend miatt meg kellett várni az európai szövetség (Tennis Europe) megerősítését. Végül sorsolás útján dőlt el, hogy a négy csoportmásodik közül a magyar lányok is azon három között vannak, akik ott lehetnek a bresti döntőben, február 14. és 16. között. A mieink szerda este érkeztek meg a bretagne-i kikötővárosba, ahol pénteken a negyeddöntőkkel meg is kezdődnek az Európa-bajnoki nyolcas döntő küzdelmei. A sorsolást csütörtök este tartják meg. (Minden egyes párharc két egyes és egy páros mérkőzésből áll, és az egyik csapat két győzelméig tart.)
„Ebben az elitmezőnyben már nincsenek gyenge csapatok, túl vagyunk a selejtező körön, és Brestbe már tényleg csak a legjobb nyolc válogatott jutott el – kezdte Gulyás István szövetségi edző az Utánpótlássportnak. –
Ráadásul a magyar korosztályos válogatottak közül idén egyedüliként az U16-os lányoknak sikerült kiharcolnia a továbbjutást, amely azt hiszem, megmutatja, már a nyolcas döntőbe kerülés önmagában is hatalmas fegyvertény.
Azt gondolom, ez kiváló fejlődési és tapasztalatszerzési lehetőség lesz a lányoknak, hiszen három napon korosztályuk legjobbjai ellen bizonyíthatnak, és Európa élvonalával szemben mérethetik meg magukat. Ami pedig még különlegesebbé teszi az egészet, hogy bár egyéni sportágról van szó a tenisz esetén, ezúttal nemcsak saját magukért, hanem az egész csapatért, a címeres mezért küzdenek.
Az ilyen alkalmak mindig összekovácsolják a fiatalokat, és érezhetően extra bizonyítási vágy is fűti őket, hogy jól teljesítsenek.
A magyar csapat első számú játékosa az a Nemcsek Gréta lesz, aki az előkelő 13. helyen áll a Tennis Europe U16-os ranglistáján. Emellett a Nemcsek, Kálmán páros korábban U14-es Európa-bajnok is címet szerzett, így a mieink bizakodva várhatják a rajtot.
„Minden bizonnyal rendkívül gyors lesz majd a bresti pálya, ami kicsit más fajta játékstílust követel meg a lányoktól. Agresszív, támadó teniszre lesz szükség; a szervának, illetve az első egy-két ütésnek most jóval nagyobb lesz a szerepe, mint ha salakpályán játszanánk. Igyekeztünk erre már itthon is minél jobban felkészíteni a fiatalokat. Azt látni kell, hogy a kiemelések alapján nem tartozunk a legfőbb esélyesek közé, de azon leszünk, hogy a lehető legjobbunkat nyújtsuk. Meglátjuk, hogy ez majd a helyezések terén mire lesz elég. Teher nélkül, felszabadultan léphetnek pályára.
Nincsenek hatalmas tudásbeli különbségek a játékosaim között, három jó képességű teniszezőről beszélünk Gréta, Luca és Lujza személyében, így arra is megvan a lehetőségem, hogy variáljam az összeállítást, és akár a pihentetésre is megvan a lehetőség.
A lányok izgatottan várják a kezdést!"
(Kiemelt képen balról: Nemcsek Gréta, Beviz Lujza, Kálmán Luca és Gulyás István szövetségi edző Forrás: MTSZ)