„Szép volt, Fiúk!
Szerencsémre részese voltam személyesen az itthon remekül megrendezett vívó-világbajnokságon a kardcsapat döntőjének, ahol a háromszoros világbajnok Dél-Korea csapata és a magyar kardhegemóniát ígéretesen újraélesztő együttes mérkőzött meg.
Szép küzdelmet láthatott a lelkes közönség, és csodás tusokat értékelhettek a szakértők. A csapatunk ugyan egy hajszálon elbukta a győzelmet (egy találattal)…, de eredményéről jogosan csak felsőfokokban beszélhetünk!
Tudjuk, akik valaha versenyeztünk, hogy ellentétben a harmadik hellyel, ami még boldog „dobogót” jelent, másodiknak lenni kicsit halványabb sikerérzés.
Az olimpia éve előtt azonban talán „szerencsés”:
Az a magyar női tőrcsapat, amely az 1964-es olimpiai aranyát nyerte, 1963-ban a gdanski vb-n – ahol egyéniben az első három magyar volt, Rejtő, Sákovicsné, Juhász – a csapatversenyben a döntőben az akkor körülbelül velünk azonos erőt képviselő szovjet csapattól vereséget szenvedett! Ez a „balsikernek” elkönyvelt második hely talán dupla erőt és hitet adott a munkában és elszántságban a végső győzelem, az 1964-es ötkarikás aranyérem felé…
(A szovjetekkel ugyanez történt: kétszer nyertek előttünk olimpiai aranyat – 1960 Róma és 1968 Mexikó – úgy, hogy a megelőző évben a világbajnokság győztesei mi voltunk, míg ők „csak” ezüstérmet nyertek).
Szívből gratulálok az olimpiai kvalifikációs vb-n elért második helyhez a magyar fiúknak és edzőiknek! És eredményes versenyévadot kívánok a végső célhoz közelítve…”
VÍVÁS
VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST, BOK CSARNOK
FÉRFI KARDCSAPAT, DÖNTŐ
MAGYARORSZÁG–DÉL-KOREA 44:45