Egészen pontosan 19 perc és 33 másodperc szükségeltetett ahhoz, hogy megszerezze a vezetést csapatunk. Sok. Vagy inkább: sokk. Kemény Dénes szövetségi kapitány is nehezen élte meg a történéseket, nem gondolta volna, hogy ezen a meccsen ennyit kell kiabálnia, mire előnyt mutatott végre a tábla, el is ment szépen a hangja&
Férfiak A-csoport, 2. forduló A-csoport, 2. forduló
Voltaképpen az sem túlzás, ha azt állítjuk: a szünetig Szécsi Zoltán hozta döntetlenre a partit. Ahhoz képest, hogy a csoportelsőség érdekében a minél nagyon különbségű győzelemért ugrottak játékosaink a vízbe, bizony, több mint meglepőnek tűnt mindez. Az kétségtelen, a körülmények (reggeli időpont, tűző napsugarak) messze nem voltak ideálisak, de – mint ahogy szimpatikusan Fodor Rajmund is megemlítette – ugyanezt a románok is elmondhatták. Azok a románok, akik néhány csúnyán ellőtt magyar helyzet után felismerték, megnehezíthetik a mieink dolgát. Bátran, az esélytelenek nyugalmával vállakoztak, egy emberfórt és egy meglepő lefordulást is precízen hajtottak végre, centerük, Radu aktivitásával tűnt ki a mezőnyből. Tulajdonképpen nem rajtuk múlt, hogy nem folytatták a sort, hiszen becsülettel megtornáztatták Szécsit, aki az ő pechükre, a mi szerencsénkre hatékonyan nyújtózkodott. A két találatra Benedek Tibor és Fodor tudott csak válaszolni, köszönhetően annak, hogy feltűnően siettette a támadást válogatottunk. Kétségtelen, Dinu, a románok kapusa is jól védett, ám érdemes ehhez hozzáfűzni, hogy láthatóan a mieink tették őt naggyá. Már amikor eltalálták a kaput, hiszen nem egy mellélövést jegyezhettünk fel… A térfélcserét követően sem változott egy darabig a képlet: próbálkozó, görcsös akarattal próbálkozó magyar együttes, és iparosan dolgát tevő, láthatóan egyre inkább fáradó román alakulat. Raducanu tanítványai Musat fórból történő húzásával ismét vezettek, ám Fodor higgadtsága gyors egyenlítést ért. A kapufákkal is hadilábon álltak Kásásék – egészen a fentebb említett időpontig, amikor is Varga II Zsolt lécforgácsoló akciója után a feladóhoz pattant vissza a labda, aki így a kipattanót egy svunggal értékesíthette. A vezetés megszerzése után indult be a gépezet, a támadások is felnőttek a védekezés mellé: Benedek a Molnár Tamás által kiharcolt négyméterest értékesítette, aztán első számú centerünk szabadult meg gólt érően védőjétől, majd Biros Péter két szépségdíjas találata következett. Az egy álommal szegényebb, fizikailag felőrölt vetélytárs ekkor már beletörődött a megváltoztathatatlanba, abba, hogy az utolsó menetben sebbességi fokozatot váltó, húsz percig egyesben araszolgató magyar válogatott végül sima győzelmet szerez ellene.
Mestermérleg Kemény Dénes: – Ha igaz, hogy egy világverseny végén az a csapat játszik jól, amely az elején rosszul, akkor örülhetünk… Liviu Raducanu: – Örülök, hogy jól játszottunk, az viszont kár, hogy a végén így leeresztettünk. Ne felejtsük, az olimpiai bajnok ellen tartottuk ilyen remekül magunkat, ami bíztató lehet a jövőre nézve.
Benedek: Alkalmazkodtunk hozzájuk
Az öltözőbe menet a mezőnyjátékosok közül egyértelműen Fodor Rajmund kapta a legtöbb vállveregetést. Olimpiai bajnok szélsőnk a mérkőzés kritikus pillanataiban, 1–2-nél és 2–3-nál értékesített magabiztosan egy-egy emberelőnyös helyzetet, előbb pattintott, majd utóbb ügyesen hajolt el a blokk mellett, szinte egymaga továbblökve a csapat némileg kátyúba ragadt szekerét. A dicsérő szavaknak örült, ám saját teljesítménye helyett általános értékelésbe fogott: "Sajnos csak az utolsó negyedben játszottunk úgy, ahogy kellett volna, nem tudom, mi történt. Jó lenne, ha pénteken a horvátok kevesebbel nyernének, jól jönne a szünnap, ám valószínűleg nem adatik majd meg, és másodikok leszünk a csoportban.” A lelátón a nap miatt felettébb zavaros volt a látás, vajon a vízben milyen lehetett a helyzet? A megannyi pontatlan átadásból úgy tűnt, nem éppen ideális. "Nem is volt az – így a felvetés kapcsán Fodor Rajmund. – A medence egyik szélén szinte semmit sem lehetett látni. Korán is volt, bágyadtak is voltunk, ám a körülmények nem szolgálnak mentségül az első három negyedben nyújtott teljesítményünket illetően, hiszen az ellenfél is ugyanebben az uszodában, ugyanilyen korán játszott. Így sikerült, reméljük, lesz ez még sokkal jobb is.” "Lesz, megígérhetjük! – vette át a szót jó csapatkapitányhoz illően Benedek Tibor. – Úgy tűnik, alkalmazkodunk az ellenfelekhez: ha gyengébb csapattal állunk szemben, mi is gyengén muzsikálunk, ha viszont erős a rivális, nekünk is jobban megy.” A Recco balkezese leginkább a nagy akarásnak tudja be a reggeli dekoncentráltságot, mint mondotta: "A horvátok elleni döntetlen után ugye az volt a cél, hogy minél jobban kiüssük a románokat. Az elején akartuk megnyerni a meccset, sietettük a játékot, kapkodtunk, elszórtuk a labdákat. Aztán amikor kezdett meleg lenni a helyzet, végre nemcsak töltöttünk és tüzeltünk, hanem gondolkodtunk, koncentráltunk is, sokkal megfontoltabbak lettünk.”
