Frankovic is velünk volt

Dupla vagy semmi. Pörögnek a másodpercek, kézről kézre járatják a labdát a kék sapkások, majd egy váratlan mozdulattal Juravle a kapu helyett kis híján a tengerbe bombáz.
És akkor a dupla van műsoron… – megkaphatja a Dinu közelébe érő Frankovic a labdát. A sajtóhelyen egyszerre ugrik talpra az összes horvát kolléga, kezüket a magasba tartva állnak készenlétben…
És hogy a magyar–kanadai találkozó tudósítását miért kezdjük a horvát–román végén? Természetesen a csoportelsőség eldöntése végett. A mieink Románia felett még szerdán aratott 9–5-ös győzelme után egyszerűnek tűnt a horvát képlet: minimum öttel legyőzni a riválist, irány a nyolc közé, a gyengébb ágra. Mindez aztán a várakozásokkal ellentétben irtó nehézségekbe ütközött, Zoran Roje csapata a harmadik negyed közepén 9–7-es hátrányt szedett össze, ami a mi malmunkra hajtotta a vizet. Igor Hinic vezérletével aztán beindult Horvátország: a negyedik negyedre 9–9-cel fordultak, Stritof, 10–9, Fatovic, 11–9, Frankovic, 12–9. Ez utóbbi gólt kontrázhatta volna meg a román alakulat közvetlenül a végső dudaszó előtt, ám a csúnyán elbaltázott fórt követően a rekontra következett…
Szóval Frankovic vagy Dinu? Horvátország vagy Magyarország? Igaz ugyan, hogy a 13 és a 9 között nem öt, hanem csak négy a különbség, ám ez a négy többet érhet, mint a mi négyünk (a több lőtt gólt ugyebár), többet egy szünnappal, egy ausztrálok elleni ki-ki meccsel, és az említett, jóval könnyebbnek tűnő ággal.

Hét másodperc, eljut a labda Frankovicig. Még hat, amikor felnéz a horvát. Öt, amikor a kapushoz közelebb úszás helyett öt méterről lövésre szánja el magát. Négy, amikor a kapufán csattan a labda. Az uszodában lévő összes horvát a fejét fogja. És az összes magyar mosolyog. Érthető. Ezzel válogatottunk lett ugyanis a D felségjelű csoport győztese!
Ami miatt keseregtünk, annak most örülünk, pillanatok alatt értékelődött fel a románok felett az utolsó negyedben kiharcolt 9–5-ös diadal, eddig egy kicsit keserű szájízzel, ezentúl viszont jó szívvel gondolunk rá vissza.
A Kanada elleni meccsel kapcsolatosan sincs ez másként: ötből öt belőtt emberfór, szép akciógólok egész sora, remeklő, jól védekező, a nehéztüzéri (bomba kilencről) és a zsonglőri (ejtés négyről) mivoltában egyaránt eredményes, négyig jutó Varga Tamás, a védőkkel általában győztes csatákat vívó Molnár Tamás, magabiztos Gergely István, összeszedett, egy hullámhosszon játszó magyar játékosok. Csikós János (a kanadai tréner negyedik generációs magyar, a nyelvünket sem beszéli) már az első negyedben kénytelen volt időt kérni, ez is mutatja, mekkora volt a különbség a két társulat között. A vége 13–3 lett (nekünk péntek tizenhárom, a horvátoknak csak péntek tizenkettő…), azaz pöccre ugyanannyi, mint a horvát–kanadai – ment is a poénkodás, hogy majd Simencék is pont 9–5-re verik a románokat, és akkor a szabály szerint szombaton reggel 8.45-kor négymétereseket lőhet egymásnak a csoportelsőség megszerzésének érdekében a két ötpontos gárda. Erre azonban nincs szükség (pedig szép kis reggeli program lehetett volna…), másként alakultak az események. Leginkább Nikola Frankovic tudna erről mesélni…



Mestermérleg

Kemény Dénes: – Sokkal összeszedettebben játszottunk, és ez elsősorban nem az eredményben, hanem a játékban mutatkozik meg.
Csikós János: – Annak örülünk, hogy a világ legjobb csapata ellen a harmadik és negyedik negyedben hely tudtunk állni. Ha így játszottunk volna a románok ellen is, akkor talán nem a tizenharmadik helyért kellene harcolnunk.

Vizes menü
Nők
Július 19. (szombat). A 13–16. helyért: Nagy-Britannia–Venezuela, 9.30. Franciaország–Kazahsztán, 10.45. Középdöntő, a nyolc közé jutásért: Ausztrália–Japán, 12. Brazília–Oroszország, 13.15. Spanyolország– Németország, 20.30. Görögország–Olaszország, 21.45