A Savona nem adott esélyt

THÉKES ISTVÁNTHÉKES ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2005.02.05. 23:17
Címkék
Az első percben Éles nyolc méterről tesztelte eredményesen Ferrarit, másodpercek múltán Bovo egyenlített, majd Sapics ejtése landolt a felső lécen. A Kásás kiállítását követően adódott létszámfölényt Komlósi váltotta gólra, míg a Savona fórját Sapics vágta a jobb felső sarokba. Kevéssel utána ugyanő akcióból is eredményes volt. A negyed végét jelző dudaszó megszólalásának pillanatában Märcz kilenc méterről rojtozta ki a szegedi hálót, azaz az olasz sztáregyüttes odavágón szerzett négygólos előnye hét perc leforgása alatt kettővel gyarapodott.
Kimaradt szegedi előnnyel kezdődött a második felvonás, és sajnos Onofrietti látványos húzásával folytatódott. Egyre inkább kidomborodott Kásásék nagyobb tudása, miközben szemmel láthatóan beletörődött sorsába a Szeged. Eladott labdák, lejárt támadási idő az egyik oldalon, célba érő sistergős Sapics-rakéta a másikon.
Térfélecsere után továbbrobogott a vendég együttes: Van der Meer lövését követően Barát kezét érintve vágódott a labda a jobb felső sarokba, majd Onofrietti a center posztjáról csavart a kapuba. A szegediek 16 perces gólcsendjét Lehmann törte meg, válaszként a csereként beállt Rizzo is felavatta a Tisza-partiak hálóőrét.

Az NSO ajánlja:

Eredmények, csoportbeosztások, menetrend: A 2004&

LEN-KUPA

Szeged-Beton VE
Ötgólos hátrányban, 4-9-es állásnál kezdődött az utolsó játékrész, amelynek első eseményét Rath emberelőnyből lőtt találata jelentette. Mistrangelo-mester az utolsó percekben tartalék kapusát is vízbe küldte. A hajrában Sapics és Jelenics, illetve a másik oldalon Molnár Péter volt eredményes. A végső dudaszó előtti másodpercekben Lehmann állította be a végeredményt. Az erőviszonyokra jellemző, hogy az odavágót is beleértve a Szeged-Beton VE egyetlen negyedet sem tudott megnyerni…

Komlósi (balra) és társai nem sokra mentek az olaszok szorításában, így a Szeged kettôs vereséggel búcsúzott a LEN-kupától (Fotó: Mirkó István)
Komlósi (balra) és társai nem sokra mentek az olaszok szorításában, így a Szeged kettôs vereséggel búcsúzott a LEN-kupától (Fotó: Mirkó István)
Komlósi (balra) és társai nem sokra mentek az olaszok szorításában, így a Szeged kettôs vereséggel búcsúzott a LEN-kupától (Fotó: Mirkó István)
Csalódott a nagy különbségű vereség miatt?
Molnár Péter, a Szeged játékosa:
Még kérdezi? Az odavágó viszonylag szoros eredménye alapján többre, jobbra számítottunk. A mérkőzés elején kaptunk néhány hárítható gólt, és ez megpecsételte a sorsunkat. Sajnálom, hogy csalódást okoztunk a szép számú nézőseregnek.

Nagyobb küzdelemre számított?
Märcz Tamás, a Savona magyar idegenlégiósa:
A hollandiai előselejtezőn, majd az olaszországi első mérkőzésen kifejezetten jól játszott a Szeged, ezért nagyobb ellenállásra számítottunk. Ellenfelünk pechére az idény egyik legjobb játékával rukkoltunk elő. Ennek köszönhetően nyertük fölényesen a negyeddöntő visszavágóját.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik