Férfi vízi: Inkább magyar bajnok lennék, mint BL-győztes - Vincze

Vágólapra másolva!
2013.03.04. 12:40
Őszre új tetőt kaphat a szegedi uszoda, így a vízilabdacsapat otthon játszhatja BL-meccseit; addig a pólósok célja a magyar bajnoki döntő, amelyet Vincze Balázs a nemzetközi szereplés elé helyez, a vezetőedző erről a Digi Sport Reggeli Start című műsorában beszélt.

„Szegeden nagy problémát jelent számunkra a megfelelő uszoda hiánya, ezért is kell a BL-meccseinket Hódmezővásárhelyen játszani. A pólószövetség azonban jelezte, hogy harminc százalékos önkormányzati önerővel társasági adópályázatból megvalósítható egy ilyen beruházás. Ez innentől politikai akarat kérdése. Úgy hallottam, hogy először a régi uszodánknak készül új sátortető, méghozzá idén nyáron, a bajnokság végén, amikor bezárják a medencét és két hónap alatt felújítják a tetőszerkezetet. Ebben a felújított létesítményben már lehetne BL-meccseket is játszani" – mondta Vincze Balázs a tervekről.Vincze Balázs a tervekről.

Tavaszi céljaikról jelezte: „Szeretnénk idén a tavalyinál is sikeresebbek lenni: a kupagyőzelem már megvan, a BL-nyolcba jutást nem nagyon fenyegeti veszély, kettős győzelemre készülünk a Montpellier ellen. Sőt, még onnan is szeretnénk továbbkerülni: a BL-mezőnyt nehéz megítélni, van néhány kiemelkedő együttes, de a Szeged sem esélytelen ellenük."

„Ha választanom kéne a nemzetközi és a hazai döntő között? Akkor inkább a magyar bajnokságot szeretnénk megcélozni, méghozzá a fináléba kerülést. A Szeged történetében a hazai bajnoki döntő és a BL-négybe jutás egyaránt új történelmi fejezet lenne, nem ugranánk el egyik elől sem" – tette hozzá a szegedi pólósok trénere.

Legfrissebb hírek

Vincze Balázs: Melyik klubban játsszon a gyerek?

Utánpótlássport
2024.09.27. 17:05

Felsejlett Doha szelleme, de győzelemmel kezdett a magyar pólóválogatott

Párizs 2024
2024.07.28. 19:25

Ronaldinho a vízben, Varga Dénes „no-look” gólpasszt adott Angyal Dánielnek – videó

Vízilabda
2024.07.13. 16:44

Vigvári Vince a Barceloneta vízilabdacsapatához szerződött

Vízilabda
2024.06.04. 14:03

Magányos hősök – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2024.05.18. 00:11

Vizes vb: az olaszok egy góllal nyertek az Egyesült Államok ellen, és bejutottak a nyolc közé

Vízilabda
2024.02.11. 16:43

Vízilabda: Varga Zsolt már az Eb elejétől érezte a győzni akarást

Vízilabda
2024.01.20. 09:30

Három a Dala – családi portré a Hungaroringtől a Hajós Alfréd uszodáig és a Tatabánya pályájáig

Egyéb csapat
2024.01.17. 16:51
Ezek is érdekelhetik