Junior női vízi-vb: gólhengerrel jutottunk a nyolc közé

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.08.22. 20:28
Bejutott a negyeddöntőbe a korosztályos magyar női vízilabda-válogatott a görögországi Voloszban zajló junior-világbajnokságon, miután erődemonstrációt tartva 24–4-re legyőzte Ukrajnát.

Mivel a mieink elveszítették a csoportrangadót az oroszok ellen, nem kaptak pihenőnapot a Görögországban zajló világbajnokságon. A D-csoport második helye pluszmeccset jelentett, a C jelű négyes harmadikja, Ukrajna ellen.

Nem nagyon lehetett kérdés a győztes személye, különösen az első negyed után, amelyet 7–2-re nyert meg a magyar csapat. A folytatásban sem lazsáltunk, még védekezésben sem, ugyanis a további három negyedben már nem tudott kettő gólig jutni Ukrajna: előbb 6–1, majd 6–0 és 5–1 következett.

Gurisatti Gréta négy gólt szerzett, Garda Krisztina, Antal Dóra, Horváth Brigitta és Ziegler Diána 3-3 góllal terhelte meg a sárga-kékek kapuját. Végül minden mezőnyjátékos szerzett gólt a mieinktől.

A folytatás már nem lesz sétagalopp, hiszen a négy közé jutásért az Egyesült Államok következik pénteken délután fél öttől.

VOLOSZ, JUNIOR NŐI VÍZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG
A NEGYEDDÖNTŐÉRT
Magyarország–Ukrajna 24–4 (7–2, 6–1, 6–1, 5–1)

Magyarország: Horváth – Illés 2, Antal 3, Gurisatti 4, Miskolczi 1, Gémes 2, Garda 3, Miklós 1, Ziegler 3, Horváth B. 3, Polák 2. Szövetségi kapitány: Mihók Attila

További eredmények:
Dél-Afrika–Brazília 1–15
Spanyolország–Új-Zéland 17–5
Kanada–Olaszország 8–11
Üzbegisztán–Nagy-Britannia 2–18

A NEGYEDDÖNTŐBEN (AUGUSZTUS 23.)
Egyesült Államok–Magyarország 16.30
Ausztrália–Spanyolország 17.45
Oroszország–Olaszország 19.00
Görögország–Nagy-Britannia 20.15

Legfrissebb hírek

Felsejlett Doha szelleme, de győzelemmel kezdett a magyar pólóválogatott

Párizs 2024
2024.07.28. 19:25

Ronaldinho a vízben, Varga Dénes „no-look” gólpasszt adott Angyal Dánielnek – videó

Vízilabda
2024.07.13. 16:44

Vigvári Vince a Barceloneta vízilabdacsapatához szerződött

Vízilabda
2024.06.04. 14:03

Magányos hősök – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2024.05.18. 00:11

Vizes vb: az olaszok egy góllal nyertek az Egyesült Államok ellen, és bejutottak a nyolc közé

Vízilabda
2024.02.11. 16:43

Vízilabda: Varga Zsolt már az Eb elejétől érezte a győzni akarást

Vízilabda
2024.01.20. 09:30

Három a Dala – családi portré a Hungaroringtől a Hajós Alfréd uszodáig és a Tatabánya pályájáig

Egyéb csapat
2024.01.17. 16:51

Férfi vízi Eb: a magyarok által kiejtett szerbeké lett a 7. hely

Vízilabda
2024.01.16. 16:23
Ezek is érdekelhetik