Vízilabda: Salamon Ferenc a Hírességek Csarnokában

Vágólapra másolva!
2019.05.20. 17:25
Salamon Ferenc bekerült a vizes sportágak halhatatlanjai közé, vagyis az International Swimming Hall of Fame-be (ISHOF).

Az ünnepélyes beiktatás a hétvégén Floridában volt, az ISHOF a jelölést hetekkel korábban fogadta el. A jelölő- és a döntőbizottságban is tag Kemény Dénes, a férfiválogatottal háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitány, a Magyar Vízilabda Szövetség korábbi elnöke, aki 2011 óta maga is tagja a Hírességek Csarnokának.

„Több mint hetven esztendeje szolgálja hűségesen a vízilabdát; előbb játékosként, később játékvezetőként, sportdiplomataként tett meg mindent itthon és a nemzetközi sportéletben a magyar pólóért. A Magyar Vízilabda-szövetség nevében szívből gratulálok megérdemelt kitüntető címéhez – idézte a Magyar Vízilabda-szövetség honlapja Vári Attilát, a szervezet elnökét. – Annak külön örülök, hogy Rajki Béla után újabb sportdiplomatával bővült a Hírességek Csarnokának névsora.”

Salamon Ferenc a budapesti Szent János Kórház főorvosaként a legjobb példa arra, mennyire fontos a sport mellett a tanulás, a művelődés. „Mindannyian büszkék vagyunk rá, további jó egészséget kívánunk neki. Bízunk benne, hogy aktív értelmiségiként még sokáig marad tevőleges részese a pólóéletnek is” – fogalmazott.

Salamon Ferenc több mint hetven éve a vízilabdában tevékenykedik, és ma is aktív: tagja a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szervezet, a FINA Masters bizottságának. Kórházi főorvos is, akinek orvosi és sportszakmai írásai rendszeresen megjelennek a FINA Magazinban.

A magyar vízilabdázók már szép számban képviseltetik magukat, hiszen a Hírességek Csarnokának tagja Benedek Tibor, Biros Péter, Bodnár András, Faragó Tamás, Gyarmati Dezső, Halassy Olivér, Homonnay Márton, Kanizsa Tivadar, Kásás Tamás, Kárpáti György, Kemény Dénes, Kiss Gergely, Komjádi Béla, Lemhényi Dezső, Markovits Kálmán, Mayer Mihály, Molnár Tamás, Németh János, Rajki Béla, Szécsi Zoltán, Szívós István, id. Szívós István és Zólyomi András is.

Legfrissebb hírek

Visszatért az NFL, de idő előtt le is fújták az első meccset

Amerikai sportok
2024.08.02. 07:56

Felsejlett Doha szelleme, de győzelemmel kezdett a magyar pólóválogatott

Párizs 2024
2024.07.28. 19:25

Ronaldinho a vízben, Varga Dénes „no-look” gólpasszt adott Angyal Dánielnek – videó

Vízilabda
2024.07.13. 16:44

Vigvári Vince a Barceloneta vízilabdacsapatához szerződött

Vízilabda
2024.06.04. 14:03

Vízilabda: Salamon Ferenc visszatér Egerbe

Vízilabda
2024.06.02. 13:02

Magányos hősök – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
2024.05.18. 00:11

Vizes vb: az olaszok egy góllal nyertek az Egyesült Államok ellen, és bejutottak a nyolc közé

Vízilabda
2024.02.11. 16:43

Vízilabda: Varga Zsolt már az Eb elejétől érezte a győzni akarást

Vízilabda
2024.01.20. 09:30
Ezek is érdekelhetik