AIPS: Benedek Tibor és Kárpáti György emléke előtt tisztelegtek

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.06.22. 18:17
null
Az AIPS a Nemzeti Sport fotósának, Török Attilának a képével emlékszik meg Benedekről, a felvételen a válogatott jelenlegi szövetségi kapitánya, Märcz Tamás látható a csütörtök esti mécsesgyújtáson
A Nemzetközi Sportújságírók Szövetsége (AIPS) hivatalos honlapján vett búcsút a magyar vízilabdázás két ikonjától, a 84 éves korában elhunyt Kárpáti Györgyről, és a 47 évesen távozott Benedek Tibortól.

 

A szövetség honlapján Csisztu Zsuzsa és Csurka Gergely által jegyzett megemlékezés kiemeli, a magyar pólósport alig 24 óra leforgása alatt veszítette el két kiemelkedő alakját.

Kárpáti Györgyről hangsúlyozzák, már 17 évesen olimpiai bajnok lett, majd 21 esztendősen az egyik hőse lett a „melbourne-i vérfürdőnek”, a szovjetek elleni 4–0-s sikernek és a címvédésnek, végül 1964-ben, Tokióban harmadszor is az olimpiai dobogó tetejére állhatott. A cikk megjegyzi: sportpályafutása lezárása után sem szakadt el a pólótól, a NOB elnökségi tagja volt, később pedig Orbán Viktor miniszterelnök sportügyi tanácsadója lett.

Benedek Tiborról valamivel hosszabb megemlékezést közöl az AIPS. A szintén háromszoros olimpiai bajnok, balkezes ikon játékosként elért sikerei mellett felidézik, edzőként is eredményes tudott lenni. Utolsó „csodájaként” az UVSE csak tinédzserkorú pólósokból álló férficsapatával elért felsőházi helyezését említik a koronavírus miatt megszakított majd törölt 2019–2020-as idényben.

„Kétszeres olimpiai bajnokként, a pekingi játékok előtt külön úszóedzőt fogadott azért, hogy az segítsen neki tökéletesíteni a technikáját, mert azt érezte, egyébként nem lehet százszázalékos vezére a nemzeti csapatnak. Az extra úszóedzéseknek hála mind fizikálisan, mind mentálisan topformában vezethette az azóta is egyedülálló, zsinórban elért harmadik olimpiai bajnoki címére a csapatot” – állítanak példát Benedek sport iránti alázatának.

A teljes megemlékezés ide kattintva olvasható.

A két pólólegendáról a hétvégén országszerte megemlékeztek, több labdarúgó-mérkőzésen is molinókkal, transzparensekkel búcsúztak.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Békéscsaba Előre csapatorvosa, dr. Dányi József

Labdarúgó NB II
17 órája

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

Gyász: elhunyt az ötszörös magyar bajnok hosszútávfutó, Májer József

Atlétika
2025.02.22. 11:36

Gyász: elhunyt a németek egykori neves játékvezetője

Német labdarúgás
2025.02.19. 10:45

Gyász: 87 évesen elhunyt az olimpiai bronzérmes Dunai János

Magyar válogatott
2025.02.13. 13:53

Rövid időn belül a második BEK-döntős legendáját gyászolja a Panathinaikosz

Minden más foci
2025.02.12. 15:53

Gyász: elhunyt a balmazújvárosi kézilabdacsapat egykori szerb légiósa

Kézilabda
2025.02.11. 11:13

Férfi kézi: feketébe borul a lelátó a Gyöngyös–FTC-n

Kézilabda
2025.02.07. 17:02
Ezek is érdekelhetik