Vízilabda Eb: új lebonyolítás debütál Izraelben

Vágólapra másolva!
2023.06.23. 11:13
null
Új lebonyolítással, két divízióban rendezik meg jövő év elején a vízilabdázok Európa-bajnokságát (Fotó: Árvai Károly)
Új lebonyolítással, két divízióban rendezik meg jövő év elején a vízilabdázók Európa-bajnokságát.

Az európai szövetség pénteken közölte, hogy a magyar aranyéremmel zárult U20-as férfi világbajnokságon már alkalmazott rendszert vezetik be a felnőtteknél is, azaz a legjobb csapatok két négyes csoportban szerepelnek az első divízióban, míg a selejtezőből érkező válogatottak alkotják a másodikat.

Az első divíziók csoportgyőztesei és másodikjai automatikusan a nyolc közé jutnak, míg a harmadik és negyedik helyezettek a második divízióból érkezőkkel játszanak a negyeddöntőbe jutásért.

Az első ilyen lebonyolítású felnőtt világverseny egyik érdekessége az lesz, hogy a férfiaknál az olimpiai bajnok szerb válogatott várhatóan csak a második divízióban szerepel – ehhez még tovább kell jutnia a kontinentális selejtezőből –, mivel a legutóbbi spliti Európa-bajnokságon óriási meglepetésre nem jutott a nyolc közé.

Mindez azt jelenti, hogy a nyolc között az egyik válogatott vélhetően már a világ egyik legjobb csapatával kerül szembe, azaz különös jelentősége lesz a csoportgyőzelemnek és a második helynek, vagyis már az első körben kiélezett meccsekre lehet számítani.

A 2024-es Európa-bajnokságot január 3. és 16. között az izraeli Netanyában rendezik.

Legfrissebb hírek

Varga Zsolt: Fontos visszajelzéseket kaptunk

Vízilabda
Tegnap, 10:25

Spanyol győzelemmel ért véget a férfi vízilabda-világkupa

Vízilabda
2025.04.13. 21:57

Férfi vízilabda-vk: Nehéz lesz legyőzni minket – Álvaro Granados 

Vízilabda
2025.04.13. 16:59

Férfi vízi vk: magyar–görög és spanyol–horvát elődöntőt rendeznek

Vízilabda
2025.04.11. 23:14

Magabiztos siker a rajton, négy között a férfi vízilabda-válogatott a világkupa szuperdöntőjében

Vízilabda
2025.04.11. 17:22

Burián Gergely: Magunknak akartunk bizonyítani a Ferencváros ellen

Vízilabda
2025.04.04. 07:19

Még nincs ott a vízilabda BL négyes döntőjében a Fradi

Vízilabda
2025.04.01. 22:05

Különválik a férfi és a női mezőny a vízilabda Eb-ken

Vízilabda
2025.03.31. 19:14
Ezek is érdekelhetik