Népsport: pólósból lett milliók megmentője

A 110 évvel ezelőtt, 1913. szeptember 23-án született Tarics életútja hollywoodi forgatókönyvíró tollára kívánkozik. Szép kort ért meg, s talán még tovább köztünk lehetett volna, ha a sors nem cibálja meg épp a századik születésnapja előtt. Javában tervezte, hogy feleségével Hawaiira utaznak, ám hat héttel az indulás előtt Erzsébet asszonyt agyvérzés érte. A beszédközpont nem sérült, de mozogni csak segítséggel tudott – nicaraguai nörsz ápolta, az álomutazásról szó sem lehetett. Alex pedig (ahogy Erzsike hívta a férjét) nemigen tudott másra gondolni, mint hogy mi lesz imádott párjával. Százévesen még magától értetődő természetességgel vezette GOLD36 rendszámú Mercedesét, ám a folytonos aggodalom felemésztette erejét, élete utolsó időszakában tolókocsiba kényszerült.

Noha az Egyesült Államokban az elit tagja volt, nem tartozott a bíborban születettek közé. Óbudán, a Pacsirtamező utca 28. szám alatti bérház második emeletén látta meg a napvilágot Cseh néni, a bábaasszony segítségével. Tarics apuka asztalosként dolgozott a MÁV-nál, de elvitték az első világháborúba, s noha a katonáskodást túlélte, a frontról gyógyíthatatlan tüdőbetegséggel tért haza. Az édesanya varrónői keresetéből tengődtek. Nem véletlen, hogy miután Komjádi Béla kiszúrta magának egy középiskolai vízipóló-mérkőzésen (vajon hány edző jár manapság középiskolai meccsekre, már ha rendeznek ilyeneket egyáltalán...), ételjegyet adott neki, s elintézte, hogy megkaphassa a számos kedvezményre jogosító szegénységi bizonyítványt.

A zsebe üres volt, az esze ellenben vágott – Tarics Sándornak ösztönös érzéke volt a matematikához, a fizikához és a kémiához. Az Árpád gimnáziumból a Műegyetemre vezetett az útja, s közben szorgosan építgette vízilabdás karrierjét is. Az Óbudai Torna Egyletben kezdett, onnan vitte el Vízvári Károly a MAC-ba. 173 centijével nem tartozott a termetes pólósok közé, s hogy eséllyel beleállhasson a vízi (és víz alatti) ütközetekbe, még bokszedzésekre is eljárt. Ellenfelei azt mondták róla, olyan, mintha sarkantyúkat növesztett volna a könyökére... Színesítendő a repertoárját, 17 éves korától folyamatosan gyakorolta, miként kell bal kézzel kapura lőni.

Első nemzetközi sikerét 1933-ban könyvelhette el: Torinóban a magyar csapat nyerte meg a főiskolai világbajnokságot. Tarics Sándornak arra is volt energiája, hogy Olaszországból színes, szellemes beszámolót küldjön a Nemzeti Sportnak. Még két főiskolai vb-sikernek lehetett részese, előbb Budapesten (1935), majd Párizsban (1937). A franciaországi győzelmet megelőzte az 1936-os berlini olimpia aranyérme. A játékok előtt Tarics Sándor már elkönyvelhetett egy személyes diadalt: a Műegyetemen átvehette a diplomáját. A berlini keretbe Németh „Jamesz” tartalékjaként került be. Hogy enyhén szólva is más idők jártak, jelzi, az utazás előtti utolsó edzést az Újpesti-öbölben tartotta Beleznai László, a szövetségi kapitánynak mégis úgy kellett kikönyörögnie a hideg vízből a játékosokat. A tréning után villamosra szállt a társaság, s eldöcögött a hűvösvölgyi közös szállásra.

Az olimpián Tarics Sándor a Málta ellen 12:0-ra megnyert találkozón volt vízben; az újság négy gól szerzőjeként tüntette fel, ő azonban állította, hatszor volt eredményes (utóbb derült ki, milyen sokat ért a végelszámolásnál e fölényes győzelem). Illetve még egy találkozón szerepelt, a torna befejezését követően megrendezett Európa-válogatott–tengerentúli válogatott meccsen. Az 1936-os játékok kapcsán sokszor faggatták arról, találkozott-e Adolf Hitlerrel. Mivel a Führer többször megfordult az uszodában, látta őt viszonylag közelről, de szemtől szembe nem kerültek egymással. Ellenben az olimpiai faluban kezet rázott a négyszeres aranyérmes Jesse Owensszel, akinek 100 méteren aratott győzelme láttán a dühös kancellár elhagyta az Olimpiai Stadion díszpáholyát.

Áttételesen még egy magyar aranyban vállalt szerepet Tarics Sándor. Ő javasolta az elődöntőben a bal szemöldökén megsérülő bokszolónak, Harangi Imrének, ragassza le mindkét szemöldökét a fináléra, hogy ellenfele ne tudja, hová érdemes ütni. A trükk bevált, könnyűsúlyban magyar siker született. Taricsnak is volt egy szemsérülése, emiatt hazaérkezésekor a Keletiben összeverődött tömeg összekeverte kettejüket, s Harangiként Taricsot kapta a vállára. Alig tudta lekönyörögni magát a pályaudvar légteréből...

A berlini győzelemért a „forró kézfogás” mellé egy Toldi-emlékérmet kapott. Ettől az anyagi helyzete nem jött egyenesbe, egy alkalommal meg is próbálta zálogba csapni az aranyérmét, de a becsüs visszadobta, mondván: nem arany, legfeljebb szolidan aranyozott. A második világháborúban kis híján odaveszett a becses ereklye, amikor az Alagút szomszédságában lakó Tarics otthonát 1944-ben találat érte. A harcok befejezését követően visszatért a szétlőtt lakáshoz, s a romok alól sikerült kikaparnia az aranyérmet, amely végül a kaliforniai Belvedere-ben a szalonja falát díszítette.

A világháború nemcsak az otthonát rombolta le, sportkarrierjét is lezárta. Az 1940-re és 1944-re tervezett olimpia elmaradt, így értelmetlen lett volna azon gondolkodnia, van-e jövője a pólóban. 1940-ben visszavonult, s civil karrierjére összpontosított. Ez a második élete immár az Egyesült Államokhoz kapcsolódik, 1948-ban ugyanis kivándorolt Amerikába (ahol 1941-ben ösztöndíjjal már járt). Előbb az indianai Fort Wayne Egyetem magántanára lett, majd 1951-ben átköltözött Kaliforniába. San Franciscóban egy mérnöki tervezőirodában kapott állást, aztán apránként a cég tulajdonosa lett. Világhírre azzal tett szert kollégáival, hogy kidolgozták a földrengésbiztos építkezés elveit. Ilyen, a szeizmikus rezgéseket elnyelő rendszer – amelyhez az alapötletet a dobostorta réteges szerkezete adta – védi többek között a Golden Gate hídra felvezető autóutakat, Japánban pedig háromezernél több épületet. A milliók életét megmentő szabadalom fontosságát jelzi, hogy a magyar mérnököt meghívták az ENSZ földrengésügyi szakbizottságába.

Az ikonikus híd Tarics Sándor belvedere-i otthona mellől is látszott. A mocsaras területet az ötvenes években töltötték fel; itt épült ki az Egyesült Államok egyik legelőkelőbb lakóövezete. Olyan hírességek laktak errefelé, mint a teniszfenomén Andre Agassi és az amerikaifutball-sztár Joe Montana. Tarics egyik alapítója volt a Belvedere Tennis Clubnak, ahol kilencvenéves koráig maga is ütötte a labdát. Ám a közvetlen környezete számára is csak azt követően derült ki, hogy olimpiai bajnokkal találkoznak nap mint nap, amikor az 1998-as téli játékokon győztes Jonny Moseley ünneplése apropóján egy kutakodó kiderítette, nem a síakrobata az egyetlen ötkarikás aranyérmes a Bay Area ezen részén.

Tarics Sándor az 1932-ben két aranyat nyerő olasz kerékpáros, Attilio Pavesi halálát követően, 2011. augusztus másodikától volt a földkerekség legidősebb élő olimpiai bajnoka. Noha a rendszerváltás után többször hazalátogatott, s megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét is, mifelénk sem utcanévtábla, sem szobor nem tiszteleg az emléke előtt.