Madaras Norbert: Sok év hiányosságait pótoltuk, de ebből még nem következik az olimpiai arany

– Amikor egy éve átvette a szövetség vezetését, ilyennek képzelte a következő ötvenkét hetet?
– Ha az elvégzendő munka mennyiségére és megoldandó problémák számára gondolok, azt hiszem, kissé alábecsültem a csapatomra váró feladatokat. Ha azonban az időközben elért eredményeket nézem, a parton, de elsősorban a vízben, akkor sikeresnek mondanám az első évet. Egyébként félre ne értsen, a munka és a kihívások kapcsán engem még senki sem hallott panaszkodni, sem játékosként, sem klubvezetőként és pláne nem az MVLSZ elnökeként. Jöhet bármi, én beleállok – az ötvenkét hét ennek jegyében telt el. Számos régi elmaradással léptünk előre sok év hiányosságait pótolva, még ha ezt kifelé nem is kommunikáljuk. Ugyanez vonatkozik a válogatottjainkra, az ő sikereik azonban látványosak.

– Mondhatják a kívülállók, hogy a csapatok nem egyik pillanatról a másikra lettek ennyire eredményesek, ott a sikerek mélyebben gyökereznek – de milyen változásokat ért el a szövetségben, és milyen munka van még hátra?
– Arra is visszatérhetünk, hogy személy szerint mennyire folytam bele a szakmai munkába a múltban, de akkor vegyük számba, mit sikerült elérni az elmúlt egy évben. Először is biztosan állíthatom, hogy jobban nézünk ki, mint korábban, stabilabbak vagyunk, sokkal több lábon áll a szövetség. Az eddigi partnerek növelték a támogatást, mint például az E.ON és a Mol, előbbi külön segíti a válogatottak felkészülését is, érkezett egy, kizárólag az utánpótlást patronáló szponzor, a Daikin, hamarosan a férfiválogatott mellé álló új autós támogatót mutatjuk be, miközben a nyár fontos eseménye volt a női csapat tagjainak rendezett Seat-autóátadás. Persze a legjelentősebb munka a háttérben folyt – felállt a csapatunk, megtaláltam azokat, akikkel együtt tudok dolgozni, és nagy erőfeszítések árán sikerült szigorú rendet teremteni szinte az összes területen. Ez az adminisztrációra és a bizottságokra egyaránt vonatkozik. A szolgáltató szövetség ígérete valóban nem csak ígéret volt egy éve – többet nyújtunk és profibban a klubjainknak, a szurkolók kiszolgálása is sokkal jobb, a honlapunk megújítására, a sokkal odaadóbban kezelt közösségi médiafelületeinkre gondolok, amelyeket immár több mint egymillióan érnek el. Itt persze nem állunk meg, a közeljövőben minél több uszodában szeretnénk élő internetes közvetítést biztosítani, hogy a mérkőzések automatikusan közvetíthetőek legyenek, és ezeket a streameket nézhesse minden érdeklődő, a korosztályos meccsek esetében szülők és barátok. És a sportszakmában is új szintet kívánunk elérni, hamarosan elkészül az egységes képzést segítő tankönyvünk, amelyet az újonnan felállított oktatási és képzési bizottság készít elő – ők egyébként egy egységes mérési szisztéma kidolgozásán és egy edzői licencrendszer felállításán is dolgoznak, ami valóban új dimenziót jelent majd a magyar vízilabdában. Persze azt is tudom, a közvéleménynek
a jó olimpiai szereplés a legfontosabb – jó esély van rá, s remélhetőleg a lányok is megszerzik a kvótát – a szövetség feladata addig is az a háttérben, amit Varga Zsolt szokott mondani és amiben én is hiszek: munka, munka, munka – mindannyiunk számára.

– Tényleg minden idejét a vízilabdának szenteli?
– Nemcsak én, más vezető kollégáim is. Én csak így tudok létezni, azt szoktam meg, hogy maximális fordulatszámon csinálom az aktuális feladatom. A vezető által mutatott példa kiemelten fontos, csak így működhet igazán az a csapat, amelyiket én irányítok. Igyekszem ott lenni az összes bizottsági ülésen, a ligáknál magától értetődően vagyok jelen, és minden olyan tárgyaláson is, amely külsősökkel zajlik, akár az államtitkársággal, a MOB-bal vagy a támogatókkal. A lehető legjobban képben akarok lenni szinte mindenben, mert hitem szerint csak így lehet felelősséggel irányítani a magyar vízilabdát. Nem egy a sportágak között, hanem a legeredményesebb csapatjáték, évszázados hagyományokkal, amelyekhez egy pillanatig sem lehetünk méltatlanok.

– Ez megsüvegelendő, de az mennyire megszokott, hogy egy elnök a csapatvezető egy világbajnokságon, és minden idejét a válogatottakkal tölti? Ott nem inkább már csak a kapcsolatépítés lenne a feladat?
– A sportágban eltöltött évtizedeim alatt már sikerült a megfelelő kapcsolatrendszert kialakítanom, a sportágon belül nemzetközi szinten is ismerjük egymást a sportvezetőkkel, és egyébként is mindennap a lelátón ültem, a meccseken találkoztam, akivel kellett, de hiszem, hogy a magyar vízilabdának most többet jelentett az, hogy a csapatokkal lehettem, és ahol tudtam, segítettem. Beköltözhettem volna a világszövetség elithoteljébe, én viszont inkább a csapattal maradtam, még akkor is, ha a két szállás minősége nem összemérhető. Mindig játékospárti voltam, az is maradok. Abban hiszek, hogy a játékosoknak kell a megfelelő feltételeket megadni, mindig, mindenütt, és akkor megkövetelhető tőlük a csúcsteljesítmény.

– Jól hallottam, hogy beszállt a csapattal gyakorolni?
– Igen, de a kényszerűség hozta így, mert ketten nem tudtak lejönni edzeni kisebb sérülések és betegség miatt, és Zsolt megkért, ugorjak be, hogy meglegyünk a gyakorlásnál.

– És maradt még valami a régiből?
– Igen, még gólt is lőttem, bár igaz, utána két napig úgy éreztem, hogy leszakad a vállam, de megérte. Egyébként többször előfordult, hogy elbeszélgettem a fiúkkal, például az amerikaiak elleni negyeddöntőt követően. Nyilván az is számít, hogy sokukkal még együtt játszottam, Zsolt volt az edzőm is – rengeteg személyes sorsot ismerek, tudom, ki honnan indult és jutott el most a világbajnoki dobogó tetejére. Talán érthető, hogy teljesen másképp látom ezt a győzelmet, teljesen másként is éltem meg – hatalmas örömmel.

– Tudom, ilyenkor mindenki a szárnyalást szereti kiemelni, de azért volt behorpadás is, a női csapat alulmúlta a várakozást.
– A baljós jelek már a világkupán jelentkeztek, nem is a negyedik hellyel, hanem hogy 14-16-18 gólt kaptunk a három Los Angeles-i mérkőzésen. Aztán következett a világbajnokság és a hatodik hely. Sokféleképpen lehet elérni ilyen eredményt, apró hibákkal is, csakhogy ez most „valódi” hatodik hely volt, itt három-négy csapat tényleg egyértelműen jobb nálunk. Emiatt gondolta úgy az elnökség – és személy szerint én is –, hogy kell valamilyen változás, még akkor is, ha a kapitányváltás kockázatokkal jár. Mégis egyhangúlag döntöttünk úgy, hogy most bele kell nyúlni. A fiúknál nem lehet határozottan kijelenteni, hogy mi vagyunk a legjobbak, de az elmúlt nyár alapján egy kategóriában vagyunk a spanyolokkal, az olaszokkal és a görögökkel. A lányoknál viszont határozottan ki lehet mondani, hogy jelenleg nem vagyunk a legjobbak között. A világbajnoki ezüst sok mindent elfedett, 2023-ra több rivális is fölénk nőtt. Az új felállásban néhány hónapja van a kapitánypárosnak, hogy először is szűkítse a különbséget, aztán idővel el is tüntesse.

– Megoldás lehet, hogy a sikert sikerre halmozó utánpótláscsapatokból érkeznek idővel tehetségek?
– Hatalmas bravúr, sosem fordult elő még korábban, hogy négy aranyérmet nyer egy ország ugyanazon a nyáron a korosztályos világ- és Európa-bajnokságokon, és hogy hatból hat csapatunk van a négyben. Az sem sikerült egyetlen más országnak sem eddig, hogy ugyanabban az évben megnyerje a két legfontosabb viadalt, a férfi és a női U20-as világbajnokságot – mi most ezt is megcsináltuk. Mégis tudni kell: semmiféle automatizmus nem működik, azaz ezek a sikerek a felnőttek között csak további óriási erőfeszítésekkel jelentenek újabb érmeket. A jövőkép pozitív, ezt nagyszerű kimondani, de mindenkinek tennie kell a dolgát, éveken át. Tény, összeállt egy remek csapat az utánpótlás-bizottság élén, amelynek tagjai megállás nélkül azon vannak, hogy a lehető leghatékonyabb munkát végezzék, és az elmúlt években sem állt meg a konzultáció, nagyon szerettem és szeretem látni, megbeszélni, milyen elvek alapján szervezzük az utánpótlásban folyó munkát. A lehetőségek kiválóak, úgy gondolom, a taóval immár jól élünk, jól építkezünk, jól használjuk, miközben tisztában vagyunk vele, messze nem következik ebből, hogy az előttünk álló két olimpiát mi nyerjük meg. Viszont ezért dolgozunk.

– Abban van valami törvényszerű, hogy bármerre is vezérelte eddig a sorsa, ott jött a siker? Játékosként két olimpiai aranyat nyert, az első kétszeres világbajnok, a reccói korszakáról elég a búcsúfotót megnézni, elég emlékezetes, ahogy huszonvalahány serleg társaságában üldögél, de a leszálló ág is európai kupasikereket hozott Szolnokon és a Fradiban.
– Játékosként a legjobb csapatokban játszottam, de mindig sokat tettem is érte, hogy ott lehessek. Azok az évek is hozzászoktattak, hogy csakis a maximum lehet a mérce. Úgy hangolódtam, hogy nekem idővel már csak ez volt az elfogadható, a lehető legtöbbet kihozni mindenből és mindenkiből. Nem minden áll rajtam, de ha rend és sok munka van, abból végül mindig kisül valami jó. Én semmi mást nem tettem, mint figyeltem és tanultam, és ez alakította ki azt az alapvetést, hogy ha valakiben van potenciál, azt hozza ki magából száz százalékig. Ezt mindenkitől megkövetelem a szövetségben is, és azt gondolom, hogy ennek vannak kézzelfogható eredményei.