Mihók Attila: Jókedvű csapattá értünk

Alig egy hónappal azután, hogy az Európa-bajnokságon ötödikek lettek, a világbajnokságon olimpiai kvótát és ezüstérmet szereztek. Mi változott a kontinenstorna óta?
Az eredmény alapján úgy tűnhet, csoda történt, de azért árnyaltabb a kép – mondta lapunknak Mihók Attila, a magyar női vízilabda-válogatott társkapitánya. – Bizonyára mindenki racionális magyarázatot vár a javulásra, de sokszor egy-egy blokk vagy jól eltalált lövés is meghatározhatja, hogyan sikerül az adott világverseny. Az Európa-bajnokság után is mondtam, hogy megalkottuk a taktikai elképzeléseinket, sokat dolgoztunk, és bizonyos szempontból nem is voltunk elégedetlenek a látottakkal, mégsem jött ki a lépés. Úgy éreztük, mentális eredetű a probléma, ezért közös programokat is szerveztünk, csapatfoglalkozásokkal igyekeztünk erősíteni az összhangot. Azon voltunk, hogy a vízben többet segítsenek egymásnak a lányok, emellett természetesen megpróbáltuk fenntartani az erőnlétüket, és a taktikát is csiszolgattuk.

Kívülről úgy tűnt, a medencében és azon kívül is egységesebb lett a csapat.
Én is így éreztem, egyénileg és csapatszinten is nagyobb hit, elszántság, győzni akarás jellemezte a társaságot. Utólag persze bármit mondok, igazságnak tűnik, mert jól szerepeltünk a vébén, de valóban kihasználtuk a két torna között rendelkezésre álló két és fél hetet – abban a helyzetben voltunk, hogy nem is tehettünk mást. A felkészüléshez hozzátartoztak a szabadidős programok, már Dunaújvárosban is arra helyeztük a hangsúlyt, hogy élvezzük a közös munkát, aztán Dohában is elmentünk kirándulni, és rengeteget beszélgettünk.

Az első két akadályt könnyedén vették a csoportkörben, majd az ausztrálokat is legyőzték, amivel mintha átszakadt volna a gát. Tényleg akkor szakadt át?
Szerintem igen, mert nagy sikerélmény volt, negyedről negyedre fokozatosan daráltuk be az ellenfelünket. Azt is látni kell, hogy a világbajnokságon jóval szerencsésebb volt a menetrendünk, mint az Eb-n, az első két mérkőzésen felvehettük a ritmust, megszokhattuk a körülményeket. Új-Zéland ellen simán nyertünk, kezdésnek tökéletes volt, de azért csak kaptunk öt akciógólt centerből, fel is hívtuk a lányok figyelmét, hogy ennél jobb teljesítmény kell a folytatásban. Szingapúrnak minden mezőnyjátékosunk betalált, annak a találkozónak is megvolt a szerepe, időközben pedig folyamatosan építettük magunkat.

A jó hangulatról árulkodik, hogy Rybanska Natasa élete legjobb két hetének nevezte az elmúlt időszakot. Hogyan érték el, hogy nyomás alatt is felszabadultan játsszanak a lányok?
Nem akarok megmondóembernek tűnni csak azért, mert most sikerült elérnünk a célunkat, de talán arra gondolhatott Nati, hogy jókedvű csapattá értünk. Köztudott, hogy nem működik, ha két-három csoport külön-külön próbálja megoldani a problémáit. Az egyik mottónk volt, hogy „Látlak!” – az Avatarból kölcsönöztük, és arra használtuk, hogy figyelnünk kell egymásra, együtt kell megoldanunk a feladatunkat. Nemcsak sportélményt jelentett a világbajnokság, hanem az emberi kapcsolatok is erősödtek.

A mentális előrelépés mellett szembetűnő, hogy összeállt a védekezésük, mindegyik ellenfelüket tíz gól alatt tartották, és az is, hogy az egyenes kieséses szakaszban nüanszok döntöttek. Ennyire homogén az élmezőny?
Vegyük csak a saját példánkat: Eindhovenben ötödikek voltunk, Dohában ezüstérmesek, és egy hónap sem telt el a két torna között. Mindenki tudja, ha a negyeddöntőben kihagyjuk az utolsó ötméterest, a hollandok meg belövik, akkor most nem arról beszélgetnénk, hogy példaértékű, amit csináltunk. Vesztesként magyarázkodásnak tűnne, de ezúttal talán megengedhetem magamnak, hogy azt mondjam, kicsit igazságtalan ez az egész. Apróságokon múlik, hogy nyersz vagy veszítesz, mégis jónak vagy rossznak ítélik meg a teljesítményt, pedig a két szélsőség között végtelen sok árnyalat van.

Az amerikaiak elleni döntőben nem sikerült a bravúr, csalódottan szálltak ki a vízből a lányok, de Ferihegyre már mosolyogva érkeztek meg, elvégre nagyon közel voltak a világ legjobb csapatához.
Boldognak kell lennünk, mert nagyon értékes a vébéezüst, abban viszont nem hiszek, hogy két egymást követő világversenyen lehet ötméteresekkel negyed- és az elődöntőt nyerni. Az amerikaiak jelentik a szintet, amelyet el kell érnünk, úgy értek fel a csúcsra, hogy végig vezettek a mérkőzéseiken. Ami minket illet, négy meccset játszottunk top nyolcas csapatok ellen, ebből a rendes játékidőben egyet nyertünk meg, kettőt ikszre hoztunk, egyet pedig elveszítettünk. Az olimpián a hétből hat találkozón kellene győznünk ahhoz, hogy hasonló eredményt érjünk el, ami a mezőnyt látva bravúros szereplés lenne. Folytatjuk a munkát, mert még többet kell nyújtanunk.

Hogyan építik fel az olimpiai felkészülést?
A repülőn már összeírtam a bajnoki menetrendet, azóta találkoztunk is Cseh Sanyival, megbeszéltük, mit tervezünk a következő időszakban, de nyilván szükségünk van a liga jóváhagyására is. Az amerikaiak, a kanadaiak vagy éppen az ausztrálok gyakorlatilag már az olimpiára készülnek, úgyhogy valamilyen formában mi is szeretnénk folyamatos kapcsolatban maradni a játékosokkal.