Vizes vb: Nagyot léptünk előre az Eb óta – Keszthelyi Rita

Vágólapra másolva!
2024.02.14. 08:49
Keszthelyi Ritának lazaságot adott a spanyolországi élet (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
A görögök elleni szerdai világbajnoki elődöntőre készülő magyar női vízilabda-válogatott csapatkapitánya szerint nagyot lépett előre a gárda a januári Európa-bajnoksághoz képest, amikor kikapott soron következő riválisától.

„Örülök annak, hogy be tudtuk bizonyítani magunknak, még mindig képesek vagyunk ilyen teljesítményre, és nagyon remélem, hogy a görögök ellen is ezt az arcunkat mutatjuk majd” – értékelte Dohában az MTI-nek Keszthelyi Rita a címvédő és Európa-bajnok hollandok ellen ötméteresekkel megnyert negyeddöntőt, majd beszélt a görögökről, akiktől az eindhoveni kontinensviadal csoportküzdelmeinek nyitányán 14–12-es vereséget szenvedtek.

„Sokat változott azóta a hozzáállásunk, a játékunk sokkal inkább érzelmesebb, van lelke az egésznek. Az Európa-bajnokság legelső mérkőzésén ez még nem tudott kijönni, peches volt a sorsolásunk ebből a szempontból, nem tudtuk felépíteni magunkat, hanem a felkészülésből érkezve rögtön egy ilyen találkozóval kezdtünk. Azóta rengeteg tapasztalattal gazdagodtunk, és jobban megismertük egymást a szakmai stábbal, ezt pedig tudtuk kamatoztatni, rengeteget fejlődtünk azóta" – mondta a sportág történetének első olyan játékosa, aki kilenc világbajnokságon szerepelt.

A 32 éves olimpiai bronzérmes második idényét tölti a spanyol élcsapat Matarónál, s mint elmondta, nagyon jól érzi magát az együttesénél.

„Leginkább lazaságot adott nekem az ottani életvitel, nem megy fel egy pillanat alatt az agyvizem, sokkal könnyebben túl tudom magam tenni dolgokon. Mivel nem tervezek még tíz évig játszani, fontos volt számomra, hogy jól érezzem magam ott, ahol vagyok, ne pedig szenvedjek.”

Vízilabda
2024.02.14. 06:21

A hollandok legyőzésével felült a hullámra női válogatottunk – Görögország ellen meg is lovagolná

Egy hónappal az Eb után a vb-elődöntőben visszavághatunk Alexia Kamenu együttesének.

 

VÍZILABDA, NŐK
ELŐDÖNTŐ
14.00: Egyesült Államok–Spanyolország (Tv: M4 Sport)
15.30: Magyarország–Görögország (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Vizes vb: Milák Kristóf riválisa nincs ott a japán úszócsapatban

Úszás
Tegnap, 11:34

Edzésben a megfiatalított csapat – Cseh Sándor kihirdette az utazó keretet

Vízilabda
2024.12.30. 18:59

Vogel Soma és Keszthelyi Rita is jelölt az Év legjobbja címre az európai szövetségnél

Vízilabda
2024.12.25. 17:26

Keszthelyi Rita európai Szuperkupa-győztes

Vízilabda
2024.10.18. 22:26

Mandicséknak 80 milliót ér az arany; két magyar is a pólótorna álomcsapataiban

Párizs 2024
2024.08.15. 12:31

Keszthelyi Rita: Ilyen felállásban biztosan nem játszunk már együtt világversenyen

Párizs 2024
2024.08.10. 19:09

Keszthelyi Rita: Itt már minden mérkőzés vérre megy – videó

Párizs 2024
2024.07.29. 22:23

Megvan a 2025-ös vizes vb pontos időpontja

Úszás
2024.06.07. 16:02
Ezek is érdekelhetik