A kétszeres olimpiai bajnok a Vasas utánpótlásában dolgozik tovább

Vágólapra másolva!
2024.06.27. 21:35
Braniszlav Mitrovics visszatért a Vasashoz (Fotó: vasassc.hu)
Visszatért a Vasashoz a kétszeres olimpiai bajnok Braniszlav Mitrovics, a szerb vízilabdázó játékos-pályafutása végeztével a piros-kékek utánpótlásában dolgozik tovább.

 

A 39 éves kapus utolsó szezonját a francia Tourcoing együttesénél töltötte, és az volt a célja, hogy bekerüljön a címvédő szerb válogatott olimpiai keretébe, végül azonban nem utazhat Párizsba.

„Mindig azt vettem észre magamon játékosként, hogy próbálok segíteni a fiatalabb kapusoknak és az összes többi csapattársamnak. Sokat beszélgettem velük, igyekeztem megosztani a tapasztalataimat, hogy ők már ne csússzanak el azokon a hibákon, amiken én korábban. Szóval teljesen logikusnak tűnt, hogy maradjak ebben a közegben, és edzőként kamatoztassam az évtizedek alatt megszerzett tudást és tapasztalatot. Persze másfelől még rengeteget kell tanulnom, hiszen ez más szakma, mint játékosnak lenni” – idézte a Vasas honlapja a magyarul is beszélő Braniszlav Mitrovicsot, aki korábban a Ferencvárosnál, a Debrecennél, az Egernél és az OSC-nél is védett.

Mitrovics megjegyezte, a legfontosabb cél, hogy a Vasasnál olyan tehetségeket neveljenek, akik utána a felnőttcsapatban is helytállnak.

„Nekem ez a legfontosabb tervem, hogy a rendszer részeként segítsem azt, hogy pár év múlva arról beszélhessünk, hogy a Vasas ob I-es csapatában van három-négy-öt saját nevelésű játékos, akikre a legerősebb ellenfelek ellen vagy a nemzetközi porondon is lehet támaszkodni. Erre szüksége van, mert enélkül nem tud egy klub hosszabb távon sikeres lenni” – fogalmazott a frissen visszavonult vízilabdázó.

A világklasszis kapus elárulta, hogy a következő szezonban a 2011-es korosztálynak, a gyerek II-nek lesz a főedzője, és csapata a Budapest-bajnokságban indul.

„Emellett a gyerekkorosztály összes kapusával foglalkozom majd. Ez egy olyan rendszer lesz, amiben a kapusok közösen is tudnak majd sokat gyakorolni, fejlődni. Ez utóbbi természetesen nekem is szívügyem, és szerintem itt tudom majd a legtöbb tudást átadni.”

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik