Nyéki Balázs: Csak úgy tudunk hódítani, ha fokozatosan haladunk

PATAI GERGELYPATAI GERGELY
Vágólapra másolva!
2024.08.25. 10:25
Fotó: Dömötör Csaba
Nem is helyezhette volna magasabbra a lécet Nyéki Balázs, aki vezetőedzőként első idényében triplázott az FTC férfi vízilabdacsapatával, de a sikerek hatására mit sem változott a hozzáállása, továbbra is a csapategységet tartja a legfontosabbnak.

 

– Az olimpia után az ősszel ismét a klubvízilabda kerül előtérbe. Mennyi pihenőt kaptak a Párizsból hazatérő ferencvárosi játékosok?
Három és fél hetet, de sokan azt mondták, nem is akarnak annyit pihenni, mert már várják, hogy visszatérjenek a Népligetbe – mondta lapunknak Nyéki Balázs, aki a második idényét kezdi el az FTC-Telekom vezetőedzőjeként. – Azok, akik nem utaztak az olimpiára, egy hónap szünet után Korényi Balázs vezetésével elsősorban fizikai munkát végeztek, szeptember ötödikén pedig a teljes csapat elkezdi a felkészülést. Profi játékosokról beszélünk, a pihenő alatt is edzésben tartják magukat, úgyhogy nem lesz nehéz erőnlétileg hasonló szintre hozni őket.

– A harmadik ötkarikás aranyérmét szerző Dusan Mandics bizonyára jó szívvel gondol vissza Párizsra. Tudtak beszélni az olimpiai döntőt követően?
– Persze, az éremátadó után találkoztunk a faluban, az volt az első mondata, hogy tudja, szerénynek kell maradnia, majd kifejezte háláját az FTC-nek, hogy mindenki támogatta és segítette őt a klubban az elmúlt egy évben. Elképesztő, hogy másfél évvel a belgrádi megpróbáltatásai után harmadszor is olimpiai bajnok lett, bizonyította, hogy kitűnő sportember, szerintem a világ jelenlegi legjobb vízilabdázója. Az olimpián közel laktunk egymáshoz, napi kapcsolatban voltunk, az elődöntő után néhány szakmai kérdésben kikérte a véleményemet. Mivel mi nem jutottunk döntőbe, a szerbek viszont igen, biztossá vált, hogy nem találkozunk már velük, szóval segítettem neki, amiben tudtam. Ha már nem mi értünk fel a csúcsra, jó volt látni Manda örömét. Pozitív érzésekkel, feltöltődve csatlakozik majd a csapathoz.

– A keret többi olimpikonja viszont alighanem jobb szereplésben reménykedett…
– Valóban, Mandics kivételével mindenkinek csalódás volt az olimpia, de ahogy ismerem a srácokat, ez csak motiválja őket, a Fradival szeretnének visszatérni a győztes útra.

– Edzőként hogyan telik ez az időszak? Meddig lehet, egyáltalán meddig érdemes előre tervezni?
– A téli szünetig, vagyis az idény első felét igyekszem felépíteni, már el is kezdtem megtervezni az edzésfeladatokat, amelyeket szeptember elején a játékosokkal is átbeszélünk. Nagyon fontos, hogy jól kezdjük az évadot, októberben az európai Szuperkupáért, decemberben a Magyar Kupáért küzdhetünk, lendületet adna a tavaszi félévre, ha mindkét trófeát megszereznénk.

– A Szuperkupáért az Eurokupa-győztes Jug Dubrovnikkal játszanak a Komjádi uszodában. Külön készülnek a horvátokra, vagy az alapozás során az a lényeg, hogy a saját játékuk összeálljon?
– Természetesen az lesz az elsődleges célunk, hogy a játékosok jó fizikai állapotba kerüljenek, fokozatosan bővítsük a taktikai repertoárunkat, az érkezőket pedig beépítsük a rendszerbe. Emellett arra is szánunk időt, hogy felkészüljünk a Jug speciális játékából, abból a szempontból előnyben vagyunk, hogy lesz miből készülnünk, mert ellenfelünk már szeptemberben Bajnokok Ligája-selejtezőt játszik. Az európai Szuperkupának általában a BL-győztes az esélyese, de vigyáznunk kell a Juggal, mert a világ egyik legjobb edzője, Vjekoslav Kobescak irányítja, aki mindig készül váratlan húzásokkal.

– Magyar bajnokként és az elitsorozat címvédőjeként értelemszerűen nem kell selejtezőt játszaniuk a Bajnokok Ligájában, de feltételezem, megtalálják a módját, hogy játékba lendüljenek.
– Így van, szeptember végén négy napot készülünk a Marseille-jel, biztos vagyok benne, hogy nagyon értékes tapasztalatokkal szolgál a közös munka. Úgy érhetjük el az üzemi hőfokot a fontos mérkőzésekre, ha előtte ilyen csapatokkal készülünk, ezek a gyakorlások szükségesek ahhoz, hogy meglegyen a kellő sebesség a játékunkban.

– Az előző évadban kétségkívül megvolt, nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi porondon is domináltak. Nagyobb a nyomás amiatt, hogy az európai élcsapatok immár nem a Recco, hanem a Fradi skalpjára vadásznak?
– Elképzelhető, hogy sokan már minket tartanak az első számú esélyesnek a Bajnokok Ligájában, de nem változtak a céljaink, az előző idényben is arra törekedtünk, hogy minden meccset megnyerjünk. Ugyanúgy kezeljük ezt az évadot is, nem foglalkozunk a nyomással, és azzal sem, hogy mi történt a Reccóval, mert így is lesznek nagy riválisaink, az Olympiakosz például megerősödött. Csak úgy tudunk újra hódítani, ha fokozatosan haladunk, és ha megmarad az a csapategység, ami eddig jellemzett minket.

Mozgalmas nyara van Nyéki Balázsnak, aki júniusban Bajnokok Ligája-győzelemre vezette a Ferencvárost a máltai négyes döntőben, majd csatlakozott az olimpiára készülő férfiválogatott szakmai stábjához. A mieink éremért utaztak Párizsba, be is jutottak az elődöntőbe, de a folytatásban két vereséget szenvedtek, így negyedikként tértek haza. „Többet vártunk az olimpiától, de tudtuk, hogy ez a forgatókönyv is benne van a pakliban – hangsúlyozta Nyéki Balázs. – Hat-hét csapat nagyjából egyforma játékerőt képvisel, sőt, Párizsban a nyolcadik helyezett is szerzett meglepetéseket. Csalódottak voltunk, hogy érem nélkül maradtunk, nehezen éltük meg az olimpia utáni napokat, de sportemberek vagyunk, mostantól már csak az előttünk álló feladatokra összpontosítunk.”
„Nehezen éltük meg az olimpia utáni napokat”

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik