„A SZOKÁSOSAT KÉRED?” – kérdezte édesanyám minden vasárnap délben, de egy idő után már válaszolnom sem kellett, úgyis tudta, hogy a rántott hús a nyerő. Nem mert eltérni a bevált recepttől, mert már azt is szóvá tettem, ha a megszokottnál több tejet vagy kevesebb vajat tett a krumplipürébe – bele sem merek gondolni, hogyan reagáltam volna, ha egyszer tökfőzeléket tálal… Válogatós gyereknek tartottak, de igazából csak féltem az újtól, a szokatlantól, az ismeretlentől, ez talán alapvető emberi tulajdonság.
Pedig előbb-utóbb muszáj változtatni. Gondoljunk csak bele, ha a tizenkilencedik század végén nem finomítanak a vízilabda szabályain, még mindig a nyers erő dominálna, egymás hátán ugrálnának át a játékosok. A test test elleni küzdelmet persze nem lehet kivenni egy kontaktsportágból, de mégiscsak a technikás megoldások, a csattanós blokkok és a látványos gólok adják a játék sava-borsát.
Na igen, a gólok… Huszonnyolc éve a jugoszlávok elleni 3–2-es győzelemmel lettünk Európa-bajnokok, négy napja a Komjádi-kupában 32–14-re verte meg az Eger a Debrecent. Félreértés ne essék, továbbra is vízilabdáról van szó, csupán a már bevezetett és a hétvégén tesztelt új szabályok hatása látszik az eredményen. A pályaméretet és a támadóidőt is csökkentették, vagyis a csapatok gyorsabban felérnek az ellenfél kapuja elé – ha a néző válaszol egy SMS-re vagy elolvas egy posztot a közösségi médiában, valószínűleg lemarad egy gólról.
Márpedig a vízilabda (is) a néző figyelméért versenyez. Amikor laikus barátaimmal pólóról beszélgetünk, rendszerint ugyanazzal a „váddal” hozakodnak elő: nem látják, mi történik a víz alatt. Ezen speciel nehéz lenne változtatni, de a szabályalkotók érezhetően arra törekednek, hogy szélesebb körben elterjedjen a sportág, ami elengedhetetlen az olimpiai műsoron maradáshoz. Persze senki sem tanul meg egyik pillanatról a másikra vízilabdázni az új szabályok miatt, a világkupa-selejtező sem azt mutatta, hogy csökkent a különbség a válogatottak között, viszont kétségtelen, a több támadás miatt még négy-öt gólos hátrányban is van esély a fordításra.
Kiváltképp, ha bizonyos gólok kettőt érnek, a már említett utánpótlástornán ugyanis két régi-új javaslatot (kétpontos szabály és ki-beúszós emberelőny) is teszteltek. Első hallásra mindkét ötlet meredeknek tűnik, de gyorsan tegyük hozzá, hogy egyelőre szó sincs az alkalmazásukról, csupán a kísérletezés szakaszában járunk. Azért így is furcsa volt látni, amikor valaki hat méter kilencven centiről, három blokk mellett ragasztott hatalmas gólt a pipába, majd az ünneplés után elkámpicsorodott, mert csak egyet ért...
Ismerjük a mondást a kapkodásról és a nyögésről, ezért is örömteli, hogy a nemzetközi szövetség technikai bizottságának elnöke, Molnár Tamás megfontolt döntésekről és fokozatosságról beszélt lapunknak. Az ő szavaival élve nem nekünk kell „eladni” a sportágat, mert mi amúgy is kedveljük, hanem azoknak, akik (még) nem járják az uszodákat hétről hétre.
Amúgy a rántott húst azóta már meguntam – a vízilabdát nem szeretném.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!