Női vízilabda Eb: bronzérmes, egyben olimpiai résztvevő Görögország

Vágólapra másolva!
2024.01.13. 21:07
null
Nagy csatában szerezték meg a bronzérmet a görögök (Fotó: Imago Images)
A görög válogatott szerezte meg a harmadik helyet és az olimpiai kvótát az Eindhovenben zajló női vízilabda Európa-bajnokságon.

Az olasz–görög találkozó nemcsak a harmadik helyről, hanem az Eindhovenben megszerezhető egyetlen olimpiai kvótáról is döntött. A nagy tét rányomta a bélyegét az első félidőre, támadásban mindkét oldalon sok volt a hiba, ám a görögök hamarabb észbe kaptak, és a rutinos Alexandra Aszimaki centergóljával már 5–2-re vezettek.

A záró szakasz elején Giuditta Galardi nem kevésbé látványos csavarral jelentkezett középről, az olaszok pedig vérszemet kaptak, négy perccel a vége előtt egyenlítettek. A következő támadásból Nikoleta Eleftheriadu tűpontos lövéssel jelentkezett, és mint később kiderült, ezzel lezárta a mérkőzést. A 7–6-os győzelem bronzérmet és kvótát ért a görögöknek, akik a pekingi olimpia óta először szerepelhetnek ötkarikás játékokon.

A találkozót követően az M4 Sportnak nyilatkozott Alekszandra Aszimaki, aki korábban már visszavonult, csípőműtéten esett át, három éve életet adott gyermekének, visszatérése után viszont sikerült kijutnia az olimpiára.

„2008-ban hálás voltam, hogy tagja lehetek a csapatnak, de akkor nagyon fiatal voltam. Azután kezdődött el igazán az én karrierem, ráadásul egyből jöttek a nagy sikerek. De valahogy az olimpiára sosem tudtunk kijutni. Zsinórban háromszor maradtunk le, kétszer ott voltam a sikertelen kvalifikációnál” – mondta a klasszis, aki a koronavírus-járvány ideje alatt hagyott fel a játékkal.

„Ez a generáció sok mindenen ment át, és mindig arról álmodtam, hogy eljön majd ez a pillanat. Sokat kellett várnom, ám ettől szép a sport. Mész, csinálod, és van, hogy nem sikerül, aztán pedig eléred a célt. Most tényleg határtalan a boldogságom és a büszkeségem, hogy részese lehetek ennek a sikernek. Csak egy hónapja vagyok itt a lányokkal, de mondhatom, hogy erre a kvótára most abszolút rászolgáltunk. Ma is végig koncentráltak maradtunk, a nehéz pillanatokban is. Hálás vagyok, hogy az élet megadta nekem ezt, hogy a visszavonulásomat követően egy új emberré, nővé válhattam” – mondta Aszimaki, aki bízik abban, hogy ez még nem a „történet vége”.

„Kívánom, hogy legyen olyan tökéletes majd a befejezés, mint amilyen most ez a pillanat. Ez a kedvenc csapatom, ennél nagyobb dicsőség nem lehet, mint a hazánkat képviselni. Nálunk ez nemzeti sport, és azt hiszem, mindenkinek nagy büszkeséget szereztünk, köztük a korábbi csapattársainknak is” – jelentette ki.

VÍZILABDA
NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG (EINDHOVEN)
BRONZMÉRKŐZÉS
Görögország–Olaszország 7–6 (3–1, 1–0, 1–1, 2–4)

Legfrissebb hírek

Párizs 2024: Magyari Alda két ötméterest is kivédett a szétlövésben, az ötödik helyen zárja a női vízilabdatornát a magyar csapat

Párizs 2024
2024.08.10. 13:57

Húsz év után – így élnek most a 2004-es görög hősök

Foci Eb 2024
2024.07.05. 15:51

Gróf Dávid: Akár 43 éves koromig is védhetek

Légiósok
2024.06.21. 08:37

Győztes főpróba: a németek hátrányból győzték le a görögöket

Foci Eb 2024
2024.06.07. 22:37

Akadémiai nevelés, mentális felkészítés: a holland női vízilabda titkáról Arno Havengával

Vízilabda
2024.01.16. 11:28

Női vízi Eb: Garda Krisztina volt az ötödik helyen végző válogatottunk legjobbja – értékelés

Vízilabda
2024.01.16. 11:08

Férfi kézi Eb: Lengyelország nagy csatában legyőzte Feröert

Kézilabda
2024.01.15. 19:42

Női vízilabda Eb: Egyértelműen a védekezés volt a gyenge pontunk – Mihók

Vízilabda
2024.01.15. 12:25
Ezek is érdekelhetik