Memphisben előny volt a hátrány

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.02.01. 10:01
null
Anthony visszatért, a Knicks győzött (Fotó: Action Images – archív)
Címkék
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) hét mérkőzés került terítékre mára virradóra. Igazi rangadót csak Memphisben rendeztek, ahol az élcsapatnak számító Denver Nuggets vendégeskedett, de 13 pontos előnyről sem tudta megnyerni a találkozót, köszönhetően a Grizzlies fantasztikus csapatvédekezésének és mindig dicsérendő küzdeni tudásának. Kobe Bryant és a Los Angeles Lakers már az első félidőben eldöntötte a mumusa elleni találkozót, a Boston Celtics pedig visszavágott a Clevelandnek.

Memphis Grizzlies–Denver Nuggets 100–97 – hosszabbítás után

A zsinórban négyet vesztő Memphis Grizzlies már 13 pont mínuszban volt hazai parketten, de jól ismerjük Marc Gasolékat, nekik valamiért nagyon fekszenek a hátrányból visszahozható mérkőzések, amilyen ez is volt. A második félidőben pokolian nagy harc folyt a pályán, Ty Lawson ugyan visszatért a denverieknél, de a vezér a csereirányító, Andre Miller volt a maga 20 pontjával, bár a szintén csereként érkező Al Harrington 23 ponttal ás tíz lepattanóval dupla duplát ért el. OJ Mayo volt a vendéglátók kulcsembere, ugyan 18 egységével elmaradt két társa, Gasol (20 pont, 13 lepattanó, három blokk) és Rudy Gay (20 pont, 13 lepattanó) mögött, de nagyon fontos találatokat szerzett. A rendes játékidő végén egy nagyon szép betörés után került a leosztás Tony Allenhez, aki zsákolással egyenlített, de Miller még megnyerhette volna a derbit, viszont középtávoli dobása kimaradt, jöhetett a ráadás.

PLUSZ–MÍNUSZ
A nap hőse: Brandon Rush 20 pontjával a Warriors legjobbja lett a Kings ellen, egy csereembertől nem mindennapi teljesítmény 15 pont a záró 12 percben.
A nap lúzere: A Toronto Raptors érthetetlen módon teljesen összeesett legutóbbi idegenbeli diadala után. A biztató idénykezdet után Bargnani nélkül képtelen jól teljesíteni Dwayne Casey legénysége, most hazai pályán futott bele a késbe.

Az extra percekben a Nuggets diktálta a tempót, ám az utolsó minutum megint a hazaiaké volt, éppen Mayo szórta be azt a hármast két egységnyi hátránynál, amivel át tudta venni a vezetést a Grizzlies. A vendégek már nem találtak be, így a hatalmasat küzdő Memhpis újra 50 százalék felett áll. A Nuggets ásza, Danilo Gallinari vastagon benne volt a bukásban, tízből egyes mezőnymutatóval ért el nyolc pontot, de a kosarat sem szerző Rudy Fernandezt sem dicsérhette meg George Karl mester a lefújás után, ettől függetlenül a Denver továbbra is az élmezőnyben található.

A Grizzlies legjobb dobói: M. Gasol, Gay 20-20, Mayo 18

A Nuggets legjobb dobói: Harrington 23, A. Miller 20, Nené 14

New Jersey Nets–Indiana Pacers 99–106

Rendesen megszenvedett a Pacers az utóbbi időben pazar formában lévő Deron Williams fémjelezte Nets otthonában, pedig a félidő táján magabiztosan vezettek Grangerék. A vendégek sérülés miatt elvesztették George Hillt, de Paul George 24 pontos karriercsúccsal igyekezett pótolni saját cseréje kosarait is, a 18 pontos, 14 lepattanós dupla duplát szállító Roy Hibbert pedig megadta a megfelelő stabilitást a palánkok alatt, így hiába a hazai irányító 34 pontja, illetve Anthony Morrow 28 pontos teljesítménye, a végjátékban szerencsésebb Indianát már nem érte utol a hátulról jövő New Jersey, Frank Vogel legényei továbbra is élmezőnyben vannak.

A Nets legjobb dobói: Deron Williams 34, Morrow 28, Humphries 13

A Pacers legjobb dobói: George 24, Granger 21, Hibbert 18

Cleveland Cavaliers – Boston Celtics 90–93

Azok után, hogy legutóbb Bostonban kapott ki a Celtics a clevelandiektől egy 12–0-s futás miatt egy ponttal az utolsó pillanatban, egészen biztos volt, hogy erős visszavágási szándékkal utazott a Cavaliers otthonába Doc Rivers legénysége. Szép lassan kezd kiegészülni a „lóherés” társulat, legutóbb Ray Allen, most pedig már Jermaine O’Neal tért vissza, már csak Rajon Rondo és Keyon Dooling hiányzott a fontosabb játékosok közül. Hiába Andrea Varejao fantasztikus, 20 pontos, 20 lepattanós estéje, a szintén 20-ig jutó Pierce húzta vendégek gyakorlatilag végig kézben tartották a találkozót, és többnyire kétszámjegyű előnyben voltak. Igaz, megint jött a nagy rohanás a végén Kyrie Irvingéktől, de a 32–17-es utolsó negyed sem segített a hazaiakon, mert Kevin Garnett tempója egy perccel a lefújás előtt megmentette a Bostont attól, hogy még melegebb legyen a pite.

A Cleveand legjobb dobói: Irving 21, Varejao 20, Jamison 12

A Celtics legjobb dobói: Pierce 20, Garnett, Bass 13-13

Golden State Warriors–Sacramento Kings 93–90

Sejthető volt, hogy a két hektikusan teljesítő nyugati kiscsapat nagyot alkothat egymás ellen, s nem is kellett csalódnia a nagyérdeműnek. Szembetalálkozott a liga két legkisebb játékosa, és igen élvezetes párharcot vívott Isaiah Thomas és Nate Robinson, az ő különmeccsük 11–11-es döntetlennel ért véget, de a 20 pontos Brandon Rush vezette Golden State szépen hozta a végjátékot. A csereember amúgy csak a negyedik negyedben 15-öt szórt, és a győzelmet biztosító büntetőket is ő értékesítette. Tyreke Evans majdnem tripla duplázott (22 pont, tíz lepattanó, kilenc gólpassz), DeMarcus Cousins pedig 21 pontos, 14 lepattanós dupla duplát ért el, úgyhogy valóban mindent megtettek a Kings vezérei, de Marcus Thornton távollétében így sem értek célba győztesen.

A Warriors legjobb dobói: B. Rush 20, D. Wright, D. Lee 15-15

A Kings legjobb dobdói: Cousins 14, T. Evans 22, J., Thompson 13

New York Knicks–Detroit Pistons 113–86

Az utóbbi tíz mérkőzéséből kilencet (!) elveszítő Knicks ezúttal könnyed ujjgyakorlattal küldte haza lógó orral a liga leggyengébb csapata címre jó eséllyel pályázó Detroitot. A New York immáron újra Carmelo Anthonyval a fedélzeten majdnem tökéletes csapatjátékot mutatott be, erre az estére tényleg megtalálta a hazai gárda, hogy mi az optimális arány a bedobó vállalásai és a csapat többi tagjának bevonása közt. Anthony 25 pontját csupán 14 mezőnykísérlet segítségével érte el, ráadásul hat gólpassz is fűződött a nevéhez. Stoudemire nem élete formájában, de elért 15 egységet, Tyson Chandler pedig 17-et szórt, de a legjobb kiegészítőember ezen a találkozón Landry Fields volt a maga 18 pontjával és öt szerzett labdájával. A Pistons egyetlen értékelhető teljesítménye a 13 pontos, 12 lepattanós Greg Monroe-tól érkezett, zsinórban három kudarc után nyert újra a Knicks.

A Knicks legjobb dobói: C. Anthony 25, Fields 18, T. Chandler 17

A Pistons legjobb dobói: Jerebko 15, Stuckey, Monroe 13-13

Los Angeles Lakers–Charlotte Bobcats 106–73

Hiába mumusa a Bobcats a Lakersnek az utóbbi években, az idényben annyira gyenge a Charlotte, hogy Maggette és Augustin nélkül idegenben teljesen sansztalan volt Paul Silas gárdája még arra is, hogy lépést tartson Mike Brown fiaival. Nagyon korán eldőlt a találkozó, bár a második félidőben egyszer még 12 pontra felzárkózott a Bobcats. Kobe Bryant már a nagyszünetig megdobta a maga 24-esét, sokáig egyedül több pontnál tartott, mint az egész vendégalakulat… Bynum 20 pontos, 11 lepattanós dupla duplával segített be, Troy Murphy pedig rég nem látott dobóformában volt, négyből négy triplát értékesített a veterán, így a kispadról is megvolt a kellő löket, amikor az ászok már réges-rég csak melegítőben nézték, ahogy a tartaléksor hozza a végjátékot.

A Lakers legjobb dobói: Bryant 24, A. Bynum 20, Goudelock, Murphy 12-12

A Bobcats legjobb dobói: Henderson 14, K. Walker, D. Brown 12-12

Toronto Raptors–Atlanta Hawks 77–100

Andrea Bargnani nélkül ugyan nyert már meccset néhány napja a Raptors, de a Tray McGradyvel kiegészülő Atlanta Hawks elég korán kinyilvánította, hogy a győzelemért utazott Kanadába, nem holmi játszadozásért. A 30-at szóró Joe Johnson eksztázisban dobott, kis túlzással azt mondhatni, hogy amit ráemelt, be is hullott. Mellette elég volt a Horford nélkül felálló vendégektől a sok jó kiegészítő teljesítmény, a 14 egységig jutó Bayless húzta Toronto tökéletesen sansztalan volt ezen az estén.

A Raptors legjobb dobói: Bayless 14, E. Davis 11, Forbes 10

A Hawks legjobb dobói: Joe Johnson 30, McGrady 15, Teague, Pachulia, Mar. Williams 10-10

NBA TOP 10 – JANUÁR 31.


NBA
ALAPSZAKASZ, 38. JÁTÉKNAP
Toronto Raptors–Atlanta Hawks 77–100
Cleveland Cavaliers–Boston Celtics 90–93
Indiana Pacers–New Jersey Nets 106–99
New York Knicks–Detroit Pistons 113–86
Memphis Grizzlies–Denver Nuggets 100–97 – hosszabbítás után
Los Angeles Lakers–Charlotte Bobcats 106–73
Golden State Warriors–Sacramento Kings 93–90
AZ ÁLLÁS
Keleti főcsoport
1. Chicago 23 18 5 78.3 4–1 12–3 7–3 Ny1
2. Miami 21 16 5 76.2 3–1 11–2 8–2 Ny5
3. Atlanta 22 16 6 72.7 4–1 13–4 8–2 Ny3
4. Philadelphia 21 15 6 71.4 1–2 11–3 7–3 Ny3
5. Indiana 20 14 6 70.0 3–1 12–5 7–3 Ny2
6. Orlando 21 12 9 57.1 3–0 7–6 4–6 V4
7. Boston 20 10 10 50.0 2–1 10–6 6–4 Ny1
8. Milwaukee 20 9 11 45.0 2–1 5–4 5–5 Ny2
9. Cleveland 20 8 12 40.0 1–2 6–8 3–7 V1
10. New York 21 8 13 38.1 2–1 7–6 2–8 Ny1
11. New Jersey 22 7 15 31.8 2–2 5–11 4–6 V2
12. Toronto 22 7 15 31.8 2–3 4–10 3–7 V1
13. Washington 21 4 17 19.0 2–2 3–13 3–7 V1
14. Detroit 23 4 19 17.4 1–6 3–13 1–9 V6
15. Charlotte 22 3 19 13.6 0–8 2–17 1–9 V9
Nyugati főcsoport
1. Oklahoma City 20 16 4 80.0 1–1 11–3 8–2 V1
2. LA Clippers 18 12 6 66.7 2–1 8–5 7–3 Ny3
3. Denver 21 14 7 66.7 1–2 6–7 7–3 V2
4. Dallas 22 14 8 63.6 3–1 10–7 7–3 Ny3
5. Utah 19 12 7 63.2 3–1 8–6 6–4 Ny2
6. LA Lakers 22 13 9 59.1 3–2 10–4 5–5 Ny2
7. San Antonio 22 13 9 59.1 5–3 11–7 5–5 Ny1
8. Houston 21 12 9 57.1 3–2 6–7 8–2 V1
9. Portland 21 12 9 57.1 2–1 9–6 5–5 V1
10. Memphis 21 11 10 52.4 3–2 8–9 6–4 Ny1
11. Minnesota 21 10 11 47.6 0–2 8–5 6–4 Ny1
12. Golden State 19 7 12 36.8 1–3 2–7 4–6 Ny1
13. Phoenix 20 7 13 35.0 1–1 4–8 3–7 V1
14. Sacramento 21 6 15 28.6 1–1 3–11 2–8 V5
15. New Orleans 21 4 17 19.0 0–6 2–14 1–9 V2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik