Rangadók estéje - érdekes idegenbeli diadalokkal

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2012.02.04. 10:49
null
Rajon Rondo (balra) nyolcmeccses kihagyás után tért vissza
Címkék
Az észak-amerikai prodi kosárlabdaligában (NBA) mára virradóra tíz mérkőzést játszottak, melyek nagy része valódi rangadónak volt tekinthető. Az Oklahoma City Thunder nagy hátrányból fordított a negyedik negyedben hazai pályán a Memphis Grizzlies ellen, és a Miami Heat meg az Indiana Pacers is a második félidőben fektette két vállra a Philadelphia 76erst, illetve a Dallas Maverickst. A New York Knicks hiába küzdött nagyot, a Boston Celtics otthonában nagyon buta végjátékbeli megoldások után bukott el.



Philadelphia 76ers–Miami Heat 79–99

Három negyeden keresztül nagyot küzdött egymással a Keleti Konferencia két élcsapata, mely jól ismeri már egymást, hiszen a tavalyi rájátszásban is összekerült a Sixers és a Heat, akkor az első körből igen simán jutott tovább a floridai alakulat. Most viszont ennél már árnyaltabb volt a kép, hiszen a hazai pályán bombaerősnek tűnő Philadelphia számára ez ma már egy igazi erőfelmérőnek számított, legutóbb a Bulls is alulmaradt Doug Collins legénységének otthonában. Most viszont hosszú idő után egyértelműen Dwyane Wade volt, aki vállaira vette a Miamit és a 16 ponttal megnyert negyedik negyednek köszönhetően sima végjátékban diadalmaskodtak a vendégek.

A Sixers ugyan még mindig kezdőcentere, Spencer Hawes nélkül állt fel erre a rangadóra, de Nikola Vucsevics már legalább kaphatott néhány percet csereként, de a centerben vékonynak számító Heat így is hozta a lepattanócsatát (47–38). Az igen magas színvonalú mérkőzésen összesen 14 labdaeladás született, ami jó értékmérő ebből a szempontból, a Philadelphia viszont hiába küzdött jól három negyeden keresztül, a záró etapban feltartózhatatlan volt a Miami, főként a 26 pontot szóró Wade és a kis híján tripla duplázó (19 pont, 12 lepattanó, 8 gólpassz) James.

A 76ers legjobb dobói: T. Young 16, Meeks, L. Williams 13-13
A Heat legjobb dobói: Wade 26, L. James 19, Chalmers 13


Boston Celtics–New York Knicks 91–89

Rajon Rondo 8 mérkőzés után visszatérhetett, de Iman Shumpert „szembeszúrása" miatt rögtön le is ülhetett a derbi elején a kispadra, illetve láthatóan zavarta is még csuklósérülése abban, hogy megszokott formájában irányítsa a bostoniakat. Ám a Celtics az utóbbi időszakban megtanult játszani és nyerni a fantasztikus passzkészséggel megáldott kisember nélkül is, elsősorban Paul Pierce játék kontrollálására alapozva. A hazaiak kapitánya ezen az estén is kitett magáért, 30 pontot szórt és 7 lepattanója mellett most is kiosztott 5 gólpasszt, de ami fontosabb, számos jól időzített kosarat szerzett, bár a végjátékban egy tized másodperccel később engedett el egy triplát a kelleténél, amivel már akkor megnyerhette volna a találkozót, majd büntetői közül csak egyet dobott be, így esélye nyílt a New Yorknak az egyenlítésre vagy a győzelem megszerzésére. Ám jól leírja a Knicks jelenlegi helyzetét, hogy az utolsó támadást (az amúgy jó kezű) Steve Novak hárompontosára dolgozták ki, de ezt is pocsékul valósították meg.

A Boston visszavágott az idénynyitón elszenvedett, azóta is vitatott vereségért, a New York pedig az Anthony (26 pont, 6 gólpassz), Chandler, (20 pont, 11 lepattanó, 4 szerzett labda) Stoudemire (16 pont, 11 lepattanó, 2 blokk) trió remek mai teljesítménye ellenére sem tudott győzedelmeskedni, immáron 7(!) siker hiányzik Mike D'Antoni legénységének az 50 százalékos mérleghez.... Egy igen dicső pillanata is volt az összecsapásnak, Kevin Garnett leszedte egész pályafutása 10 000. védőlepattanóját is, egyébként a nemes pillanat után azonnal egy triplát értékesített a másik oldalon. A „lóherések" még messze nem abban a formában játszanak, mint amit esetleg vártak tőlük a bátrabb szurkolók a szezon előtt, de már látszik a fény az alagút végén, talán tényleg lehet egy utolsó nagy futása Ray Allenéknek.

A Celtics legjobb dobói: Pierce 30, Garnett 15, R. Allen 14
A Knicks legjobb dobói: Anthony 26, T. Chandler 20, Stoudemire 16


Denver Nuggets–Los Angeles Lakers 89–93

Eddig nem szerepelt túl fényesen idegenben a Lakers, már egyszer Denverben is simán kikaptak Mike Brown fiai, de Bryant és társai az utóbbi napokban már mutattak életjeleket otthonuktól távol is, így a tegnap kemény derbit nyerő Nuggets csarnokában érthető módon minden energiájukat mozgósították a Los Angeles-iek annak érdekében, hogy összejöjjön egy bravúr. A vendégek ikonja, Kobe Bryant most szépen helyzetbe hozta társait, ha arra volt alkalom, 20 pontját 9 gólpasszal spékelte meg, Bynumot és Gasolt egyenesen tömte labdákkal, a két nagyember pedig brutális statisztikákkal hálálta meg a bizalmat. Az All-Star Gálán kezdőként szereplő center 22 ponttal, 10 lepattanóval és 3 blokkal rukkolt ki, a spanyol veterán pedig 13-at dobott és 17 lecsorgó labdát szedett le. A végjátékban egyébként volt esélye a győzelem megszerzésére a coloradóiaknak, a csereként 24 pontot termelő Al Harrington kezébe adta a játékszert a Denver két egységnyi hátránynál, de a rutinos bedobó triplája célt tévesztett, örülhettek a vendégek, méghozzá harmadik idegenbeli sikerüknek.

A Nuggets legjobb dobói: Harrington 24, A. Miller 16, Lawson 14
A Lakers legjobb dobói: A. Bynum 22, Bryant 20, P. Gasol, Goudelock 13-13


Dallas Mavericks–Indiana Pacers 87–98

Nagyon nagy tempóban kezdtek a felek, Dirk Nowitzki szórt egy 30-ast a sok gyengébb este után, a Jason Kidd nélkül kiálló címvédő elég szépen termelt a nagyszünetig, de a szintén 30 pontot szóró, élete meccsét játszó Paul George vezette Pacers sem akart lemaradni, sejthető volt, hogy hatalmas második félidőnek néz elébe a két gárda. Nem is kellett csalódnia a nagyérdeműnek, bár a hazai Mavericks kudarca miatt nyilván nem sok boldog arcot fedezhettünk fel a dallasi lelátókon. David West a sok emlékezetes Mavericks–Hornets csata után most is érezte a „nyugati szelet" be is hintett egy 20-ast, mindössze két dobást elhibázva. A Haywoodot is visszakapó vendéglátók egyszerűen nem voltak képesek abban a ritmusban folytatni a fordulást követően, mint az első félidőben, a Pacers így újabb rangadót nyert meg, imponáló magabiztossággal, s nem tágít Kelet éléről.

A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 30, V. Carter 14, Terry 10
A Pacers legjobb dobói: George 30, Da. West 20, Granger 16

New Jersey Nets–Minnesota Timberwoles 105–108

LENT ÉS FENT
A nap hőse: Kevin Durant 36 pontot vállalt a bajnok ellen, közte a meccset gyakorlatilag eldöntő triplával. Egy óriási negyedik negyedbeli futást vezényelt le az utóbbi két évad pontkirálya, majd feltette a koronát saját maga, illetve csapata produkciójára.
A nap lúzere: A New York Knicks és mestere, Mike D'Antoni egy újabb kritikus mérkőzésen nyújtott érthetetlen teljesítményt – mentségükre szóljon, hogy most „csak" a végjátékban. Kiizzadták, hogy egy egy dupla is hosszabbítást érhessen Bostonban, erre a pad végéről érkező Steve Novak kezébe sikerült adni a döntő dobást, amit ráadásul a berendezésig sem tudott eljuttatni a kiegészítő játékos.

Egy névtörténeti csúccsal kezdődött a derbi, hiszen 3(!) Williams került be a kezdőbe hazai oldalon, Deron, Shawne és Shelden, bár közülük csak az irányító alkotott maradandót (12 pont, 5 lepattanó, 14 gólpassz, 2 szerzett labda, 2 blokk). A 20 pont, 10 lepattanós „alapokat" ma is teljesítő Kevin Love húzta vendég gárda mostanság igen szépen szerepel idegenben is, remek rajtot vett ezen az estén is Rick Adelman legénysége. Ricky Rubio remekül osztogatott, 10 pontja és 10 gólpassza mellett 6 labdaszerzésre is futotta a spanyol ifjonctól, de a második negyedben a 42 pontos(!), 8 triplát értékesítő Anthony Morrow vezette Nets feltámadt és visszajött a meccsbe. A Minnesota végül egy csereembernek, a 27 pontos karriercsúcsot felállító, nem mellesleg 11 lepattanót is lekapó Nikola Pekovicsnak köszönhette ezt a diadalt, a centerben igencsak foghíjas Nets minden tekintetben elvesztette a palánk alatti harcot, így a mérkőzést is, a Timberwolves pedig a következő este már újra az 50 százalékos mérleg elérésével próbálkozhat meg.

A Nets legjobb dobói: Morrow 42, Humphries 16, Farmar 14
A Timberwolves legjobb dobói: Pekovics 27, Love 20, Rubio, Beasley, W. Johnson 10-10

Orlando Magic–Cleveland Cavaliers 102–94

Tristan Thompson, Anthony Parker és Daniel Gibson személyében három lényeges hiányzója volt a masszívnak tűnő, de győzelmet mostanában egyre kevesebbet gyűjtő Clevelandnek, a Magic pedig visszakapta egyik kezdő hátvédjét, Jason Richardsont, így már csak Jameer Nelson és Glen Davis maradt a sérültek listáján, az Orlando tehát majdnem teljes fegyverzetben igyekezett móresre tanítani Kyrie Irvinget és társait.

Az idei 1/1-es nem produkált rosszul (18 pont, 6 gólpassz), de a másik oldalon Dwight Howard 19 pontos, 16 lepattanós dupla dupláját 8 blokkal kis híján tripla duplára egészítette ki, ez pedig a társak hathatós segítségével győzelmet ért. Úgy tűnt, korán eldől a csata, de a 20 pontos Alonzo Gee vezetésével még egyszer visszajött 5 ponton belülre a Cavaliers, viszont energia már nem maradt a további javulásra, nyert a Magic!

A Magic legjobb dobói: J. Richardson, D. Howard 19-19, Turkoglu 18
A Cavaliers legjobb dobói: Gee 20, Irving 18, Jamison 16

Toronto Raptors–Washington Wizards 106–89

A 17(!) gólpasszt kiosztó Jose Calderon vezette Toronto nagyon simán verte az edzőváltás óta sem igazán javuló fővárosiakat, a 21-et szóró Nick Young és a 15-ig jutó John Wall mellett a többiek nagyot betliztek, különösen szembetűnő a nagy reményekkel draftolt Jan Vesely teljesen kilátástalan és eredménytelen játéka, sem védekezésben, sem támadásban nem tud a Washington segítségére lenni, még csak periódusokra sem, pedig nem először kapja meg a lehetőséget kezdőként. A hazaiak továbbra is Bargnani nélkül küzdenek, de most összeszedték magukat fejben, ráadásul a kispadjukról érkezett egy 19 pontos teljesítmény Barbosától, egy 18 pontos, 3 lepattanós dupla dupla Amir Johnsontól és egy 15-ös alakítás Linas Kleizától.

A Raptors legjobb dobói: Barbosa 19, A. Johnson 18, Kleiza 15
A Wizards legjobb dobói: N. Young 21, Wall 15, Booker 13

Houston Rockets–Phoenix Suns 99–81

Noha most is szépen működött a Nash, Gortat tandem, a Suns gyakorlatilag 48 percen keresztül teljesen esélytelenül küzdött Houstonban a hét(!) 10 pont feletti egyéni termést felmutató Rockets ellen. Kevin Martin 16 egységével magasan övéi legeredményesebbje tudott lenni és Kyle Lowrytól is csupán 5 pontra volt szükség, hiszen a padról beálló Dragic, Lee, Patterson, Budinger (12 pont, 10 lepattanó) négyesfogat összesen 46(!) pontot termelt, erre semmiféle válasza nem volt az arizonaiaknak, akik egyre távolodnak a rájátszást jelentő helyektől. Marcin Gortat 15 ponttal és 12 lepattanóval dupla duplázott, Steve Nash pedig 9 gólpasszt ezen a találkozón is kiosztott, de nagyjából ennyi pozitívum mondható el a vendégekről.

A Rockets legjobb dobói: Kev. Martin 16, Scola 14, Budinger, Patterson, C. Lee 12-12
A Suns legjobb dobói: Gortat 15-15, S. Brown 12

Detroit Pistons–Milwaukee Bucks 88–80

A 7 találkozó óta nyeretlen Pistons előtt adott volt a lehetőség a rossz széria megszakítására, hiszen hazai pályán kapták ellenfélül Lawrence Frank mester fiai azt a Milwaukee-t, mely Andrew Bogut nélkül küzd már egy ideje és egészen más csapat benyomását kelti idegenben, mint hazai pályán. Végül egy igencsak lüktető derbi után született meg a vendéglátók sikere, Brandon Knight 26 pontos karriercsúcsot dobott, ami mellett a 7 gólpassz is dicséretes, Greg Monroe pedig újabb dupla duplát szállított, 18 ponttal és 11 lepattanóval. A Bucks elsősorban Jennings 20 egységére alapozott, de ezen az estén nem igazán volt más a vendégeknél, aki érdemben hozzá tudott volna tenni.

A Pistons legjobb dobói: Knight 26, Monroe 18, Prince 13
A Bucks legjobb dobói: Jennings 20, Livingston 14, Ilyasova 12

Oklahoma City Thunder–Memphis Grizzlies 101–94

Tavaly a hét mérkőzésig tartó playoff párharcban, ahol ez a két gárda vívott öldöklő harcot a Főcsoport-döntőért, a Memphis többször eljátszotta, hogy nagy előnyt ad a Thundernek, és végül fordít egy-egy nagy hajrával. Nos, a tegnap Atlantában diadalmaskodó Grizzlies most a régi jó ismerős Oklahoma City pályán igyekezett megszerezni egy újabb értékes skalpot, de most megcserélődtek a szerepek, hiszen a három negyeden keresztül simán vezető Memphis 32 – 17-es pontzuhatagba futott bele az utolsó 12 percben, ezzel a 36-ot szóró Durant csapata értékes győzelmet aratott. Mike Conley még a végjátékban visszahozta övéit egy triplával, de épp az említett Durant kontrázott egy távolival, onnantól pedig már nem volt visszaút a Gasol – Gay páros fémjelezte Grizzlies-nek. A hazaiknál Westbrook és Harden is hozzátette a magét, előbbi 21 ponttal és 7 gólpasszal jelentkezett, míg a csereember sokkal kevesebb labdát elszórva 24-ig jutott.

A Thunder legjobb dobói: Durant 36, Harden 24, Westbrook 21
A Grizzlies legjobb dobói: M. Gasol 24, Gay 23, T. Allen 17


A nap hőse: Kevin Durant 36 pontot vállalt a bajnok ellen, közte a meccset gyakorlatilag eldöntő triplával. Egy óriási negyedik negyedbeli futást vezényelt le az utóbbi két évad pontkirálya, majd feltette a koronát saját maga, illetve csapata produkciójára.

A nap lúzere:
A New York Knicks és mestere, Mike D'Antoni egy újabb kritikus mérkőzésen nyújtott érthetetlen teljesítményt – mentségükre szóljon, hogy most „csak" a végjátékban. Kiizzadták, hogy egy egy dupla is hosszabbítást érhessen Bostonban, erre a pad végéről érkező Steve Novak kezébe sikerült adni a döntő dobást, amit ráadásul a berendezésig sem tudott eljuttatni a kiegészítő játékos.

NBA
ALAPSZAKASZ, 41. JÁTÉKNAP
Orlando Magic–Cleveland Cavaliers 102–94
Toronto Raptors–Washington Wizards 106–89
Philadelphia 76ers–Miami Heat 79–99
Detroit Pistons–Milwaukee Bucks 88–80
New Jersey Nets–Minnesota Timberwolves 105–108
Boston Celtics–New York Knicks 91–89
Houston RocketsPhoenix Suns 99–81
Oklahoma City Thunder–Memphis Grizzlies 101–94
Dallas Mavericks–Indiana Pacers 87–98
Denver Nuggets–Los Angeles Lakers 89–93
A CSOPORTOK ÁLLÁSA
Atlanti csoport
1. Philadelphia 23 16 7 69.6 1–2 12–4 6–4 V1
2. Boston 22 12 10 54.5 4–1 12–6 8–2 Ny3
3. New York 23 8 15 34.8 2–2 7–8 2–8 V2
4. New Jersey 24 8 16 33.3 2–2 6–11 5–5 V1
5. Toronto 24 8 16 33.3 2–4 5–11 4–6 Ny1
Középső csoport
1. Chicago 25 19 6 76.0 4–1 13–4 7–3 Ny1
2. Indiana 22 16 6 72.7 3–1 12–5 7–3 Ny4
3. Milwaukee 22 10 12 45.5 2–2 6–5 6–4 V1
4. Cleveland 21 8 13 38.1 1–2 6–9 3–7 V2
5. Detroit 25 5 20 20.0 2–6 4–14 2–8 Ny1
Délkeleti csoport
1. Miami 23 17 6 73.9 3–1 12–3 8–2 Ny1
2. Atlanta 23 16 7 69.6 4–1 13–4 7–3 V1
3. Orlando 23 14 9 60.9 4–0 9–6 4–6 Ny2
4. Washington 23 4 19 17.4 2–3 3–15 3–7 V3
5. Charlotte 23 3 20 13.0 0–8 2–17 0–10 V10
Északnyugati csoport
1. Oklahoma City 22 18 4 81.8 1–1 13–3 8–2 Ny2
2. Denver 23 15 8 65.2 1–2 7–8 7–3 V1
3. Utah 21 12 9 57.1 3–1 8–8 5–5 V2
4. Portland 23 13 10 56.5 2–1 9–7 5–5 V1
5. Minnesota 23 11 12 47.8 0–2 8–5 6–4 Ny1
Csendes-óceáni csoport
1. LA Clippers 20 13 7 65.0 2–1 9–6 6–4 V1
2. LA Lakers 23 14 9 60.9 3–2 11–4 5–5 Ny3
3. Golden State 20 8 12 40.0 1–3 3–7 5–5 Ny2
4. Phoenix 22 8 14 36.4 1–1 5–9 4–6 V1
5. Sacramento 22 7 15 31.8 1–1 4–11 3–7 Ny1
Délnyugati csoport
1. San Antonio 24 15 9 62.5 7–3 13–7 6–4 Ny3
2. Dallas 24 14 10 58.3 3–1 10–8 6–4 V2
3. Houston 23 13 10 56.5 3–3 7–8 7–3 Ny1
4. Memphis 23 12 11 52.2 3–2 8–10 5–5 V1
5. New Orleans 23 4 19 17.4 0–7 2–16 1–9 V4
A csapatnév után a meccsszám, a győzelmek és a vereségek száma, a százalékos mutató, a divízión, illetve a konferencián belüli mérleg, a legutóbbi tíz mérkőzés mérlege, illetve a győzelmi (Ny)/vereségsorozat (V) hossza szerepel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik