Kortalanság – S. Tóth János publicisztikája

Amikor Vince Carter 1998-ban újoncként betoppant a Toronto Raptors öltözőjébe, ott fészkelődött az akkor 36 éves Kevin Willis is. Az ifjú és a veterán jó kapcsolatba került, s Carter vagányan viccelődött az „öreggel”, aki akkor már a tizennegyedik évadját töltötte az NBA-ben. „Őskövület” – szellemeskedett Carter, nem is sejtve még, hogy kollégája végül összesen huszonegy idényt húz le a világ első számú kosárlabda-bajnokságában. Sajátos csavar, hogy ebből kettőt épp az Atlanta Hawksnál, amely a minap kötött egy évre érvényes, 2.4 millió dolláros szerződést Carterrel, aki karrierje huszonegyedik NBA-szezonja előtt áll. „Azzal cukkolt, hogy öregember vagyok. Azt hiszem, sejti, mit mondanék most, ha összefutnánk... Már tudja, milyen érzés eljutni a huszonegyedik idényig. Hihetetlen” – mondta Carter szerződtetésének hírére Willis.

Azt, hogy milyen kivételes teljesítményről van szó, bizonyítja: a tengerentúli profi liga történetében mindössze három kosárlabdázó akad, aki huszonegy bajnokságig jutott – Willis mellett Robert Parish és Kevin Garnett. Hozzájuk csatlakozhat most a 41 éves Carter, valamint a szintén húsz évadot maga mögött tudó, 40 esztendős dallasi Dirk Nowitzki.

Nem a nyolcszoros All Star, olimpiai bajnok Vince Carter az egyetlen veterán, aki a nyáron azzal került be a hírekbe, hogy túl a negyedik ikszen újabb profi szerződést írt alá. Az európai futball trónjára ez idáig hiába ácsingózó PSG a 40 esztendős Gianluigi Buffonban találta meg azt a kapust, aki talán Bajnokok Ligája-elsőséghez segítheti. A napokban kezdte el tizenkilencedik közös felkészülését a New England Patriots edzőtáborában a bostoniak két amerikaifutball-legendája, Bill Belichick vezetőedző és az irányító Tom Brady. Diadalmas együttműködésük maga a költészet: együtt nyolc alkalommal vitték Super Bowlba a „Hazafiakat”, s ötször el is nyerték a Lombardi-trófeát. Igaz, a legutóbbi bajnoki döntőt elbukták a Philadelphia Eagles ellenében, s e vereséget követően a fanyalgó ítészek azt találgatták, mi lesz az augusztus 3-án már 41. születésnapját ünneplő Bradyvel. Minden idők legkiválóbb quarterbackje gyorsan rövidre zárta a témát: „Megbeszéltem a feleségemmel (Gisele Bündchen szupermodellről van szó), hogy még két évig a pályán maradok.”

Egy negyvenes férfi a legszebb korban van, a testet és a lelket meggyötrő amerikai futballban azonban igencsak korosnak számít. Különösen ha a támadó alakulat tagjáról van szó, s nem rúgójátékosról. Az NFL játékos-szakszervezetének adatai szerint a ligában szereplők karrierje átlagosan három-hat éven át tart – ehhez képest Brady valóságos matuzsálem. Jellemző, hogy öt esztendeje a 36. születésnapjára egy „Boldog 40. szülinapot, Tom” feliratú pólót kapott csapattársaitól, mert már akkor is vénségnek számított az NFL-ben. Amerikában a 40. születésnapjukat betöltőknek nem egyszer temetésnek álcázott születésnapi partit improvizálnak a barátok, szép kövér könnycseppek morzsolgatásával jelezve: eljött „az ünnepelt” élete alkonya.

Lássuk be, az ötlet nemcsak savanykodó, de idejét múlt is. Napjainkra megváltozott a „húszéveseké a világ” szemlélet, s nem küldik nyugdíjba a harmincat alulról súrolókat, ahogyan az hosszú-hosszú évtizedeken át szokás volt a sportágak többségében. A „korukhoz nem illőt” cselekvőkre ugyanis sokáig csodabogarakként tekintettek; pedig a konvencióknak fityiszt mutatók körébe tartozott – például – Kareem Abdul-Jabbar, aki túl a negyvenen három NBA-döntőben szerepelt, s kétszer győztes csapat tagja volt; a teniszező Martina Navratilova, aki egy hónappal az 50. születésnapja után nyerte meg karrierje utolsó Grand Slam-trófeáját, vegyes párosban; vagy éppen Bernard Hopkins, ő 46 esztendősen lett minden idők legidősebb profi bokszvilágbajnoka.

Általános recept értelemszerűen nincs arra, miként lehet egy sportoló kortalanná. Navratilova mindenesetre csípőből tüzelt: „A labda sosem tudta, milyen öreg vagyok.” A legkülönösebb módon alighanem Brady tolta ki a sportkarrierjét. A Patriots ikonja eddigi pályafutása során összesen 60 millió dollárról mondott le aktuális szerződéshosszabbításainál azért, hogy a felszabaduló pénzt – az NFL-ben ugyebár, akárcsak a többi észak-amerikai nagy profi ligában, létezik a klubok éves költését keretek közé szorító fizetési plafon – olyan játékosok megszerzésére fordíthassa a Patriots, akikkel jó eséllyel versenyben lehet a Super Bowl-trófeáért. Ha minden neki járó dollárt zsebre tesz, az mostanáig 257.9 millió lenne; máris kilenc millióval több, mint a már visszavonult másik ikon, Peyton Manning összbére, s persze rekord a liga történetében. S még egy csavar: állítólag a „veszni hagyott” pénz valójában közelebb lehet a 100, mint a 60 millió dollárhoz.

A Brady-életmű hagyományos megfejtésén – miképp maradhatott megmagyarázhatatlanul fitt az NFL darálójában – rengetegen merengtek az évek során. Az egyik sorminta a Brady, Bündchen házaspár életmódja, a másik az étkezése. TB12 például olyannyira komolyan veszi a pihenést, hogy speciális regenerációs pizsamában alszik. Ami az étkezést illeti, a sztárpár szakácsa segített a kíváncsiskodóknak, amikor maga hozta nyilvánosságra, mi kerül az asztalra – alaposan megosztva a menüvel a táplálkozási szakértőket. Bradyék étrendjének nyolcvan százalékát tudniillik zöldségek alkotják, a további húszat pedig sovány húsok. Teljesen száműzték a fehér cukrot és a fehér lisztet, az irányító tejterméket sem fogyaszt, s nem tálalnak fel neki paprikát, paradicsomot és padlizsánt sem.

Mindez természetesen önmagában nem lenne elegendő az aktivitás fenntartásához. Az alázat, a szakmai perfekcio-nizmus, a képzési módszerek állandó fejlődése éppúgy bele van komponálva, mint a liga szabályainak átalakítása, amelyek a korábbiaknál sokkal szigorúbban védik az irányítókat a vaddisznókként rájuk rontó védőktől. Nem elhanyagolható kiindulópont a szerencse sem; erre persze nem csak az élsportolóknak van szükségük karrierjük során, legfeljebb nekik hatványozottan.

Jeff Bercovici idén megjelent, nagy figyelmet kapó, Play On című könyvében igyekezett szétszálazni a témát. Az amerikai újságíró arra kereste a választ, mennyiben genetikai adottság, s mennyiben a sportszakmai képzés, a gyógyszerezés és a technika fejlődése áll a szokásosnál jóval hosszabb sportpályafutások hátterében. Vajon a sportos élettartam tanítható-e, netán a mentális fegyelemnek lehet kulcsszerepe? Elkerülhetőek-e a karriert lezáró sérülések? Ilyen és ehhez hasonló témákban vizsgálódott profi sportolók és olimpikonok, trénerek és orvosok körében edzőtáborokban, versenyeken, kórházakban, antidopping-központokban, sőt a Szilícium-völgy startupjainál is. Ír az öregedést gátló klinikákról éppúgy, mint elit edzőközpontokról vagy éppen az agy elektromos stimulálásáról. Bercovici szerint rendszeres és intenzív edzésekkel az öregedéssel járó romlás lelassítható, bizonyos területeken meg is fordítható, a legnagyobb kísértésnek azonban ellenáll: nem húzza elő a nyulat a cilinderből. Elkerüli a didaktikusság csapdáját, azaz nem ad holtbiztos recepteket arra, miként maradhat valaki örökifjú a versenypályán. Sőt, a sportolók étkezési szokásairól azt mondja, olyanok, mintha a babonák jegyzékét lapozgatná…

Csontig rágott közhely: a nagy titokzatosságokat többnyire nem lehet megfejteni.

A San Franciscó-i zsurnaliszta azért egy tippet bedob: a legnagyobb lökést – súgja – mindig a kőkemény munka adja. A bónuszt pedig az öt olimpián tizenkét érmet, közte négy aranyat szerző amerikai úszónő, Dana Torres tette hozzá, akit csapattársai „Nagyinak” hívtak, amikor 41 évesen rajthoz állt a pekingi olimpián, s három ezüstérmet nyert: „Elsősorban azért csinálom, mert élvezem. Igen, amikor keményen edzek, fáj mindenem, de az úszás végső soron játék, és én imádok játszani.” Kétezertizenkettőben, 45 évesen 50 méter gyorson még megpályázta az ötkarikás csapattagságot: kilenc századmásodpercen múlt, hogy lemaradt élete hatodik olim-piájáról.

Pityereghetünk nagy kövér könnyekkel, de egyszer azért mindig vége a dalnak…