Amerikai futball: az új liga rögtön lepipálta nézettségben az NBA-t

Stílszerű, hogy az újonnan indult amerikaifutball-liga első pontjait Ku Jung Ho szerezte: a koreai származású focista az egyik legígéretesebb rúgójátékosként kezdte NFL-karriejét 2017-ben, hogy aztán négy meccs (és egyetlen hiba) után lapátra tegye a nyeretlen San Diego Chargers olcsó bűnbakot kereső vezetősége, néhány üres nyilatkozat társaságában arról, hogy a rendkívül tehetséges játékos előtt szép jövő áll, és biztosan eljön majd az ő ideje.

És most valóban eljöhet Ku Jung Ho és még négyszáz másik játékos ideje, merthogy az AAF (Alliance of American Football, vagyis egyszerűen csak Amerikaifutball-szövetség) nevű, a hétvégén négy mérkőzéssel elrajtoló bajnokság alapvetése éppen az, hogy a nyolc csapatot nem kis részben az NFL-ből ilyen-olyan okból, sokszor önhibájukon kívül kiszorult focistákkal töltik fel, akiknek a szerződésében is szerepel, hogy amint a nagy ligából keresik őket, már mehetnek is.

Persze az AAF ennél sokkal több.

Megvágott támadóidő, kivágott reklámblokkok

Történt, hogy Charlie Ebersol filmes épp befejezte dokumentumfilmjét a kétezres évek elején óriási csinnadrattával megszületett és azonnal hamvába holt XFL nevű, az NFL ellenpontjaként létrehozott bajnokságáról, amikor megérett benne a gondolat, hogy meg kellene csinálni ugyanezt – csak jól.
Az XFL ugyanis rengeteg energiát fektetett a körítésbe, és hatalmas sikernek is bizonyult, egészen az első meccsig, amikor kiderült, hogy a gyenge játékosok rossz futballját bárhogy csomagolják be, az NFL-színvonalhoz szokott közönség nem lesz rá vevő.

Jó (vagy legalábbis nem nagyon rossz) futballra ugyanis lehet igény, elvégre február elejétől augusztus elejéig nagyszünet van az NFL-ben: az AAF elsőre tízmeccses alapszakasszal és négycsapatos rájátszással próbálja meg megnyerni magának a nézőket. Na meg rengeteg jó ötlettel.

Ebersol például rájött, hogy nem az NFL-t kell a saját pályáján megvernie, hanem a futballmentes hétvégéken moziba meg étterembe igyekvők figyelmét és pénzét kell megcéloznia, úgyhogy az alacsony jegyárak és olcsó stadionbüfék mellett magukat a meccseket is játékfilm hosszúságúra, 150 percesre tervezte: 35 másodpercre vágta vissza a két akció közti állásidőt, és kidobálta az NFL-mérkőzéseket több mint háromórásra nyújtó 72 reklámblokk nagy részét, sőt, megszabadult a nézőket legkevésbé érdeklő játékelemtől, a kezdőrúgástól (ehelyett minden csapat a saját térfele közepéről indíthatja a támadást), a touchdownok utáni jutalomrúgástól és a vége-hossza nincs videózásoktól is.

Mindez kiváló, de akkor mi van a legfontosabbal, a színvonalas futballal?

Minden egyenlő, a bónusz is

Az AAF alaposan felkészült. A játékosokat részben területi alapon (elvégre egy-egy helyi kötődésű klasszis ugyanúgy vonzza a nézőket, mint egy szupersztár), részben titkos pontrendszer alapján osztják el a nyolc csapat között, hogy nagyjából kiegyenlítettek legyenek az erőviszonyok.

Az egyenlősdi pedig csapaton belül is működik: a kezdő irányító és az utolsó cserefalember is ugyanazt a szezononként 70 ezer dolláros szerződést kapja, három évre (főleg hogy addig senki ne mehessen át a papíron jövőre jelentkező, ismét életre keltett XFL-be), de az egyes csapatrészek teljesítménye alapján további bónuszok is járnak (csapaton belül mindenkinek ugyanannyi), sőt, a focisták jótékonysági munkával és az internetes közösségépítéssel is növelhetik fizetésüket.
Játékosügynökök és egymásra licitáló csapattulajdonosok ellenben nem verik fel az árakat, már csak azért sem, mert ilyenek nem léteznek: a nyolc csapat a liga közös tulajdonában van.

A Super Bowl után egy héttel elkezdett szezon előtt minden csapat egy hónapos edzőtáborban készült, méghozzá olyan edzők vezetésével, mint Mike Martz, aki a St. Louis Rams 1999-es forradalmi bajnokcsapatának szellemi atyja volt, vagy a kilencszer az egyetemi bajnokság valamely főcsoportjának legjobb edzőjévé választott Steve Spurrier, esetleg a játékosként a Hírességek csarnokába is beválasztott legenda, Mike Singletary.

Más kérdés, hogy az utóbbi évekre ők is kikoptak a nagyok futballjából, vagyis az új liga a szakemberek számára szintén új esélyt kínál. És azt kínál a játékosoknak is.

Még az NFL tévéje is közvetít

A futójátékos Zac Stacy, Matt Asiata vagy Bishop Sankey korrekt szezonokat tudott le korábban az NFL-ben, az irányítók közül pedig Zach Mettenberger, Matt Sims vagy Scott Tolzien is megmutatta már magát a topligában.

Ennek megfelelően az első játékhét is vállalható, bár nem a csúcsligát idéző focit hozott, tévés nézettségben pedig nagyjából egy NBA-kosármeccs szintjét produkálta.

A kérdés csak az, hogy az újdonság varázsának elmúltával a mérsékelt focitradíciókkal bíró Memphisben, Salt Lake Cityben, San Antonióban, Orlandóban és Birminghamben, a nemrég NFL-csapatától megfosztott San Diegóban, illetve a már NFL-elkötelezett Atlantában és Arizonában mennyire sikerül gyökeret vernie az új bajnokságnak.

Az NFL mindenesetre csendben támogatja a kezdeményezést (tévécsatornája még műsorra is tűz néhány meccset), elvégre azt arrafelé sem bánják, ha az AAF néhány száz focistát játékban tart és felhoz csúcsközeli szintre, ráadásul utána bármikor ingyen odaadja őket...

AAF
Alapszakasz, 1. játékhét
Atlanta Legends–Orlando Apollos 6–40
San Diego Fleet–San Antonio Commanders 6–15
Memphis Express–Birmingham Iron 0–26
Salt Lake Stallions–Arizona Hotshots 22–38