Már játékoskorában sem okozott gondot neki, ha meg kellett maradnia Michael Jordan és Scottie Pippen, majd Tim Duncan és David Robinson árnyékában. „Ha elég sokat vagy szupersztárok társaságában, előbb-utóbb maradandó sikerek részese lehetsz” – vallotta. Márpedig Steve Kerr jól helyezkedhetett, hiszen a múlt héten a Golden State Warriors vezetőedzőjeként már kilencedik NBA-bajnoki címét ünnepelhette. Ötöt szerzett kosarasként, négyet a kispadon. Ebben a játékos/vezetőedző kombóban be is érte Pat Riley-t, és már csak K. C. Jones és Tom Heinsohn (10-10), Bill Russell (11), valamint Phil Jackson (13) előzi meg a rangsorban. Ellentétben Rejtő Jenő legendás alakjával, Gorcsev Ivánnal, aki makaón nyerte el a fizikai Nobel-díjat Noah Bertinus professzortól, Kerr már az első nyolc gyűrűhöz sem szerencsejátékosként jutott hozzá, de ez a legutóbbi, a kilencedik talán minden eddiginél értékesebb siker. A Warriorst vitte vissza csúcsra – azaz az elitbe, ahová tartozónak ez a franchise a legnehezebb időkben is érezte magát –, amely két esztendeje még az észak-amerikai kosárlabdaliga legrosszabb alapszakasz-eredményét produkálta.
Alighanem ez a visszatérés az NBA történetének legimpozánsabb szakmai rekultivációs projektjei közé kerül.
Steve Kerr életében persze nem ez az első Münchhausen-effektus, amikor saját hajánál fogva húzta ki magát a mocsárból. A Bejrútban született, és a gyerekkora nagy részét a Közel-Keleten eltöltő srác még nem volt 18 éves, amikor akadémikus apját, Malcolmot, a Bejrúti Amerikai Egyetem rektorát az Iszlám Dzsihád terroristái az irodája előtti folyosón tarkón lőtték. Ám e drámából is megerősödve jött ki, és az 1988-as NBA-draft második körös kiválasztottjaként tartalmas játékoskarriert épített fel. Nem tartozott a Hírességek Csarnokába beválogatott extra tehetségek közé (bár 45.4 százalékos tripladobási hatékonysága máig élő rekord a legalább 250-szer próbálkozók körében): 1989-től 2003-ig tartó pályafutása alatt a hat klubban (Phoenix, Cleveland, Orlando, Chicago, San Antonio, Portland) mindössze 30 mérkőzésen volt a kezdőcsapat tagja, noha 910 alapszakaszmeccset játszott. Ugyanakkor övé az 1997-es, Utah Jazz elleni nagydöntő hatodik összecsapásának ikonikus dobása, amely öt másodperccel a dudaszó előtt a Bulls javára billentette el az addig 86–86-ra álló csatát. A támadás előtti időkérés során Phil Jackson vezetőedző Michael Jordanre kijátszott figurát rajzolt fel, ő azonban ránézett a kispad szélén kuporgó Kerr-re, és azt mondta: „Ez a te esélyed, John Stockton biztosan besegít rajtam, én pedig téged kereslek majd a labdával.” Így is lett, a „főbika” dobás helyett passzolt, az üresen hagyott Kerr pedig a gyűrűbe bombázta a labdát. Mindezt azok után, hogy a sorozat negyedik meccsén ő rontotta el a triplát, amellyel döntetlenre menthették volna a Jazz által végül megnyert összecsapást. Az a hiba annyira összetörte, hogy felesége, Margot még Jordan lakására is elment, hogy elmondja, mennyire frusztrált a férje, mert úgy érzi, cserben hagyta a csapatot. Kerr a szurkolók előtt megtartott bajnoki parádén utóbb viccelődve azt mondta a hatodik meccs ikonikus duplájáról, csak kimentette Jordant a szorult helyzetéből azzal, hogy magára vállalta a kísérletet.
Az öt méterről elengedett dobás beleégett az agyakba, és Kerr saját bevallása szerint lökést adott a karrierjének, fordított a sorsán. Amikor Chicagóban lejárt a szerződése, élete legjövedelmezőbb megállapodását írhatta alá a San Antonióval; a Spursnél megkeresett pénzből vette meg San Diegó-i házát, és alapozta meg családja anyagi biztonságát. S a TNT szakkommentátori állását is e dobás hozta el, átemelve őt az átlagos NBA-játékosok szürke masszájából az „ó, ezt a fickót ismerjük” kategóriába. Kerr televíziós elemzői munkáját arra használta fel, hogy az edzői pályára felkészüljön, hiszen valójában mindig is a kispad vonzotta. A minap véget érő döntő egyik ESPN-szakkommentátora, a korábbi NBA-edző Jeff van Gundy tanácsára kezdte el leírni és rendszerezni mindazt, amit a kosárlabdáról megtanult és gondolt, s fejleszteni saját edzői filozófiáját. Volt kiktől ellesnie a szakmát, Lenny Wilkens, Phil Jackson és Gregg Popovich is a mesterei közé tartozott.
2014 tavaszán érezte azt, hogy eljött az ő ideje; addigra már két fia, Nick és Matthew, valamint a lánya, Madeleine is a saját életét élte. Joe Lacob, a Golden State társtulajdonosa májusban ajánlotta fel neki az akkor még oaklandi székhelyű Warriors kispadját. Az elvárás egyszerre volt magas és szerény. Mielőtt Lacob és társa, Peter Guber 450 millió dollárért megvásárolta a klubot, a Warriors 26 győzelem mellett 56 vereséggel fejezte be az idényt, 16 évadból 14-ben negatív lett a mérlege, s a kerete tele volt az NBA előszobájának számító D-League-be való kosarasokkal. Az előző tulajdonost, a visszahúzódó Chris Cohant utálták a drukkerek, az edző, a Dream Team II-vel 1994-ben Torontóban vb-t nyerő Don Nelson meg már csak egy tengerparti otthonról ábrándozott.
Senki sem számított rá, hogy ilyen gyorsan jóra fordulnak a dolgok, igaz, Kerr érkezésekor a későbbi sikerek legfőbb záloga adva volt. Don Nelson ugyanis még amolyan búcsúajándékként a 2009-es drafton megszerezte Steph Curryt a klubnak. Nelson rajongott a Davidson Wildcats hátvédjéért, a kanadai klasszis irányító, Steve Nash képességeit látta viszont benne. Ám Curry sohasem lett volna Warriors-játékos, ha a Golden State előtt két választásra jogosult Minnesotának nem Ricky Rubio és Jonny Flynn kell. Amikor a Timberwolves rájuk csapott le, örömkiáltásoktól visszhangzott a Golden State központja. Amire 2014-ben Kerr befutott, Lacob és a zseniális klubmenedzser, Bob Myers már összerakta a későbbi (és a jelenlegi) sikercsapat gyémánttengelyét is: Curry mellett Klay Thompson és Draymond Green is az Oracle Arenában pattogtatott, megtámogatva olyan kosarasokkal, mint Harrison Barnes és Andre Iguodala. Egy olyan (sport)vállalkozásban, ahol a személyi döntésekben az ötvenszázalékos sikerarány előtt már kalapot emelnek, ez különösen figyelemre méltó válogatás volt. Igaz, néhány alapelvből nem engedtek: azt vallották, nem a hagyományos posztok alapján kell embert keresni, a liga jövője a pozíció nélküli játékosokban rejlik. Legalább ilyen fontosnak tartották a karaktert. „Olyan ez, mint egy jó vezérigazgató. Ha a legjobb játékosunk a legjobb karakter, mindenki más beáll a sorba” – állította Myers.
A keret tehát készen volt, s amikor Kerr bemutatkozásként a 16 oldalas power point-prezentációjában, amely a „Miért vagyok készen arra, hogy vezetőedző legyek?” című résszel kezdődött, és a vezetéstől, az analitikán és a dress code-on át a dietetikusok és az alvásspecialisták feladatáig minden részletre kitért, Lacob és Myers már tudta: összeállt a kirakós. Bár a végső érv a tüskehajú tréner mellett az volt, amikor elővezette lehetséges asszisztensei listáját. Az élen David Blatt állt (az NBA-n kívül dolgozott Izraelben, Oroszországban, Olaszországban és Görögországban is) Alvin Gentryvel és Ron Adamsszel, a szakma két príma stratégájával együtt. Lacob megértette, hogy Kerr olyan ember, aki nem érzi magát fenyegetve a körülötte lévőktől. Harrison Barnest meg azzal döbbentette meg, hogy felhívta, szeretne találkozni vele, bárhol is legyen. „Elég lett volna Curryt megkeresnie, mindenki mással meg telefonon egyeztetni” – mondta elismerően Barnes. Kerr a center Andrew Bogut kedvéért Ausztráliáig elrepült, de mindegyik leendő játékosának ugyanazt az üzenetet adta át: mit vár tőle, s a terveit hogyan akarja megvalósítani.
Az eredmény, a Warriors valószínűtlen gyors dinasztiaépítése, ismert: a 2015 és 2018 közötti négy évben három bajnoki címet szerzett a gárda. Ott volt sorozatban az ötödik fináléjában is, a Torontótól azonban kikapott, ráadásul a párharc negyedik meccsén Kevin Durantnek elszakadt az Achilles-ina (ő később lelépett Brooklynba), a hatodik felvonás közben pedig Klay Thompsonnak szakadt el a keresztszalagja (neki 2020-ban az Achillese is odalett, emiatt két és fél éve ment a kukába). A rémálom folytatásaként 2019 októberében a Phoenix ellen Curry eltörte a kezét. Félő volt, hogy összeomlik a franchise, a 2019–2020-as idény 15/50-es győzelem/vereség mutatója a liga aljára taszította a Warriorst.
A „harcosok” azonban, méltóan nevükhöz, nem adták meg magukat, és a tapasztalatot friss energiákkal vegyítve (Jordan Poole kivirágzott, Andrew Wiggins akár a Csillag születik arcának is beillene) a múlt héten a Golden State történetének legvalószínűtlenebb bajnoki diadalát könyvelhették el. A dinasztiaépítő Steve Kerr, aki nyolc idény alatt hat döntőben négy bajnoki címet szerzett a Warriorsszal, jövőre a világbajnokságon, 2024-ben pedig a párizsi olimpián vezetheti a Team USA-t. Csak hogy ne unatkozzon...
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!