NBA: LeBron James nem viccel, klubot alapítana Las Vegasban

Vágólapra másolva!
2022.06.10. 10:46
null
A pénz nem lehet akadály (Fotó: Getty Images)
Las Vegasban alapítana klubot LeBron James, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers sztárja.

 

A 37 éves klasszis már korábban is hangoztatta, hogy visszavonulása után klubtulajdonos szeretne lenni, de most már a kiszemelt helyszínt is megnevezte.

„Vegasban akarok egy csapatot” – jelentette ki a négyszeres NBA-bajnok LeBron James, akinek minden bizonnyal meglenne az anyagi fedezete a klubalapításhoz, mivel a hónap elején a Forbes magazin számításai szerint ő lett az első milliárdos az NBA aktív játékosai között.

A kétszeres olimpiai aranyérmes kosárlabdázónak jövő nyárig szól a Lakersszel a szerződése, melynek értelmében a 2022–2023-as idényben 44.5 millió dollárt keres majd.

Adam Silver NBA-főigazgató egy múlt heti sajtótájékoztatón cáfolta, hogy Las Vegasban és Seattle-ben terjeszkedne a liga, valamint hogy 30-ról 32 csapatra bővítenék a mezőnyt.

Legfrissebb hírek

Jokics nélkül is fontos győzelmet aratott a Denver – videók

Amerikai sportok
2025.03.24. 08:13

NBA: LeBron James visszatért, de a Lakers súlyos vereséget szenvedett

Amerikai sportok
2025.03.23. 08:00

NHL: vétlen bírói közreműködéssel nyert a Maple Leafs a Colorado ellen

Amerikai sportok
2025.03.20. 08:16

NBA: Aaron Gordon idénycsúcsa véget vetett a GSW hétmeccses szériájának

Amerikai sportok
2025.03.18. 08:10

NHL: Ovecskin már csak nyolc gólra a rekorddöntéstől – VIDEÓ

Amerikai sportok
2025.03.16. 08:38

Videó: Kawhi Leonard a hosszabbítás dudaszója után, öt védő között dobta a győztes kosarat

Amerikai sportok
2025.03.10. 08:03

Nem vén Király – Cselőtei Márk publicisztikája

Amerikai sportok
2025.03.09. 23:22

NBA: hosszabbításban őrizte meg győzelmi sorozatát a Lakers; megint elképesztően játszott Curry – videók

Amerikai sportok
2025.03.07. 07:52
Ezek is érdekelhetik